FONTOS


 

További magyar sikerek az úszó-, műúszó-, műugró- és vízilabda-világbajnokságon
Kovács Ágnes bronzéremmel nyitott


Kovács Ágnes révén megszületett az első magyar érem a Japánban zajló "vizes" sportok világbajnokságán. A hosszabb távon olimpiai bajnok klasszis 100 méteres mellúszásban elért harmadik helye mellett Risztov Éva és Horváth Péter is hatodik lett. Női vízilabdázóink százszázalékos teljesítménnyel nyerték a B csoport küzdelmeit.

Kovács Ágnes bronzérmet szerzett 100 mellen az esti úszódöntőkben. Az eredmény láthatóan boldoggá tette a 200 méteres szám olimpiai bajnokát, hiszen korábban sem világbajnokságon, sem olimpián nem sikerült dobogóra állnia ezen a távon.

"Mérföldkő ez az eredmény a pályafutásomban, nagyon boldog vagyok. Igaz ugyan, hogy a középdöntőben jobb időt úsztam, mint a fináléban, de azzal sem lehettem volna második" - nyilatkozta a magyar úszónő, aki azért is elégedett lehet, mert legyőzte a legutóbbi világbajnok Kristy Kowalt (6. lett) és az olimpiai bajnok Megan Quannt (5.).

Hatodik lett 200 pillangón Risztov Éva és 100 háton Horváth Péter. Güttler Károly a 100 mell, Bodrogi Viktor a 200 pillangó középfutamában végzett a 12. helyen.

A még csak 15 éves Risztov Éva érmet szeretett volna nyerni, de az utolsó ötvenen kissé szétesett a mozgása, így nem volt esélye. Itatta is az egereket rövid ideig a futam után, pedig nem volt oka rá, hiszen - ahogy edzője, Turi György elmondta - ő a jövő embere.

A Spartacus trénere a helyezéseket nézve maximálisan elégedett volt tanítványaival, Kovács Ágnessel, Risztovval és Güttler Károllyal. Csak az bosszantotta egy kicsit - kizárólag szakmai okok miatt -, hogy Kovács Ágnes nem tudott javítani középdöntős időeredményén, míg Risztov kiesett a ritmusból azzal, hogy a végén túl sokat nézegetett jobbra-balra. Ez azonban talán a túlzott idegesség számlájára írható.

Horváth Péter szintén boldog volt a hatodik helyével, hiszen neki is ez a legjobb világbajnoki eredménye 100 háton. Gyertyánffy Tamás, a versenyző edzője szerint tanítványa akár még egy hellyel előrébb is végezhetett volna, ha nyugodtan, a saját ritmusában ússza végig a távot, s nem hagyja magát "behúzni" a mellette, az 1-es pályán tempózó, későbbi győztes ausztrál Welsh által. Gyertyánffy szerint ez volt az oka annak, hogy a harmadik helyen forduló Horváth mozgása a végére szintén kicsit szétesett.

Kiss László szövetségi kapitány nagy puszit nyomot Kovács Ágnes arcára, s elégedetten nyugtázta, hogy a magyar küldöttség a minimális célt, az egy érmet már elérte. Kovács fő száma ráadásul a kétszáz méter, amelynek döntőjét holnap rendezik. A kapitány elsősorban a kínai versenyzőktől, a mellúszó klasszis pedig a fáradtságtól tart. Annak azonban örül, hogy - mint elmondta - sokkal felszabadultabb hangulatban versenyez Fukuokában, mint a sydneyi olimpián.

Ha valóban így van, abból az következhet, hogy szerdán sikerül kihoznia magából a legjobbat. Akkor pedig nagy baj nem lehet.

Hozott egy világcsúcsot a hétfői nap is: az orosz Roman Szludnov 100 mellen, a középdöntőben 59,94 mp-re javította saját, húsz napja úszott rekordját.

Úszás. Férfiak, 50 m gyors. Világbajnok: Ervin (amerikai) 22,09, 2. Van den Hoogenband (holland) 22,16, 3. Schoeman (dél-afrikai) és Yamanoi (japán) 22,18. 200 m pillangó. Vb: Welsh (ausztrál) 54,31, 2. Arnarson (izlandi) 54,75, 3. Driesen (német) 54,91, ...6. Horváth Péter 55,43.

Nők, 100 m mell. Vb: Luo (kínai) 1:07,18, 2. Jones (ausztrál) 1:07,96, 3. Kovács Ágnes 1:08,50. 200 m pillangó. Vb: Thomas (ausztrál) 2:06,73, 2. Melhorn (német) 2:06,97, 3. Sandeno (amerikai) 2:08,52, ...6. Risztov Éva 2:10,11. 800 m gyors. Vb: Stockbauer (német) 8:24,66, 2. Munz (amerikai) 8:28,84, 3. Sandeno (amerikai) 8:31,45. 4x100 m gyorsváltó. Vb: Németország 3:39,58, 2. Egyesült Államok és Nagy-Britannia 3:40,80.

Három nap után lassan kezdi megszokni az ember a kjúsúi szubtrópusi éghajlatot, a negyven-negyvenkét fokos nappali és harmincfokos éjszakai meleget. A kétéltű lét iránti sóvárgás is fokozatosan alábbhagy, már nem okoz akkora problémát "letüdőzni" a fukuokai vízgőzt, a kilencvenszázalékos páratartalmú levegőt.

A magyar női válogatott pél-dául Györe Lajos másodedző szerint nem is nagyon edz a mérkőzések között, mert a rendezők csak nyitott medencét tudnak biztosítani a csapatoknak, ezért nem mindig kérnek a perzselő napsütésből meg a harmincfokos meleg vízből.

De hát minek is gyötrődnének a lányok akkor, amikor sorra nyerik a meccseket, és immár fél lábbal az elődöntőben érezhetik magukat.

Tegnap éppen a hollandokat intézték el magabiztosan (9-4), így maximális pontszámmal végeztek az élen a B csoportban.

Szurkolótábora is akadt Stieberéknek: egy harmincfős japán csoport piros-fehér-zöld zászlókat, és egy "Hajrá, magyarok!" feliratú nemzetiszín lobogót lengetve éltette a mieinket. Kiderült, hogy egy itteni iskolai körzet közösségének tagjai, akik a '95-ös universiade idejéből őriznek kellemes emlékeket a magyarokról.

A lányok hálásan integettek vissza az őket éltető japánoknak, majd megmutatták, hogy méltóak a bizalomra.

A csapatból a hollandok ellen ismét Sós Ildikó és Valkay Ágnes emelkedett ki, utóbbi azonban ezúttal nem elsősorban két menetrend szerinti góljával, hanem kitűnő védekezésével hívta fel magára a figyelmet. Az apró termetű lány úgy semlegesítette a nagy testű holland centereket, hogy a kipontozódásra ítéltek pozíciójából (a középső bekk helye) egyszer sem állították ki, nem lőttek róla gólt, és általában szabályosan megszerezte a labdát a támadótól. Ez óriási dolog a mai pólóban.

Faragó Tamás nem nagyon csomagolta mondandóját, már előző nap kijelentette, hogy csapata bejut a négy közé, s ezzel eléri a kitűzött célt. Aztán hogy ott ki lesz az ellenfél, az orosz vagy a kanadai válogatott, az már nem nagyon érdekli.

"Eddig is kegyes volt hozzám a sors, így aztán nem lehetek hozzá udvariatlan a kívánságaimmal, hogy ki legyen az ellenfelünk az elődöntőben" - vágta ki magát a szituációból a szövetségi kapitány, aki újságírói kérdésre válaszolva elmondta még: "Mi a mostani diadalmenetünk oka? Talán az a szemléletbeli különbség, hogy amíg a korábbi kapitány, Tóth Gyula hitt abban, hogy hét kulcsjátékos végig bírja erővel a mérkőzéseket, addig szerintem ehhez tizenhárom egyenrangúként kezelt ember kell. Ez növeli az összetartást a csapaton belül, ami női együttesnél nagyon fontos."

A négy közé jutásért holnap 9.15-kor Kazahsztánt kell legyőzniük a lányoknak.

A férfiak tegnap szabadnaposak voltak, ma 8 órakor pedig a szlovákokkal mérkőztek a középdöntő első fordulójában. Az igazi rangadó azonban holnap, magyar idő szerint hajnali öt órakor vár a fiúkra: maradt némi elszámolnivalójuk a jugoszlávokkal még a budapesti Eb-ről. Ha ma és holnap is nyerne Kemény Dénes együttese, már a szombati elődöntőre készülhetne. Fenik is a fogukat nagyon Kásásék a délszlávokra, akiket - növelendő saját önbizalmukat - vasárnap este óta csak "vesztesekként" emlegetnek maguk között. Ha mégis az Európa-bajnok jugók nyernék a meccset, akkor sincs gond, de csütörtökön ki-ki mérkőzést vívnának az olaszokkal.

Eredmények. Vízilabda, nők, A csoport: Olaszország-Brazília 18-7, Oroszország-Kazahsztán 10-3, Egyesült Államok-Új-Zéland 15-3. A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 9 pont, 2. Oroszország 8, 3. Olaszország 7, 4. Kazahsztán 4, 5. Brazília 2, 6. Új-Zéland 0. B csoport: Magyarország-Hollandia 9-4 (magyar góllövők: Stieber, Primász, Valkay Á., Pelle 2-2, Rédei), Japán- Görögország 3-5, Ausztrália-Kanada 6-4. A csoport végeredménye: 1. Magyarország 10, 2. Ausztrália 6, 3. Kanada 6, Görögország 6, 4. Hollandia 2, 6. Japán 0.

A nők szerdán a négy közé jutásért játszanak. A párosítás: Magyarország-Kazahsztán, Egyesült Államok-Görögország, Oroszország- Kanada, Olaszország- Ausztrália.

Kedden elkezdődnek a férfiak csoportmérkőzései a négy közé jutásért. A folytatás azonban mar lényegesen kiélezettebbnek ígérkezik, két hatos csoportokban zajlanak a találkozók. Az eddigi A és B, illetve C és D csoportok 1-3. helyezettjei kerültek össze az E és az F csoportba, ahová az egymás elleni eredményeket viszik magukkal, azaz valamennyi érdekeltre 3-3 összecsapás vár.

A középdöntő csoportjainak állása a rajt előtt: E csoport: 1. Magyarország 4 pont 2. Olaszország 3 (14-8) 3. Jugoszlávia 3 (10-9) 4. Görögország 2 5. Kazahsztán 0 (7-12) 6. Szlovákia 0 (11-18). Mai program: Magyarország-Szlovákia, Olaszország- Kazahsztán, Jugoszlávia-Görögország.

F csoport: 1. Spanyolország 4 (14-5) 2. Oroszország 4 (19-16) 3. Horvátország 2 (12-12) 4. Hollandia 2 (13-14) 5. Egyesült Államok 0 (14-16) 6. Ausztrália 0 (7-16). Mai program: Oroszország- Ausztrália, Egyesült Államok- Spanyolország, Hollandia-Horvátország.

Kemenczky Zoltán, Magyar Nemzet 2001.07.24.

Kovács Ágnes

VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK