A Ferihegyi repülőtéren tegnap több százan fogadták a firenzei férfi vízilabda Európa-bajnokságról hazaérkezett magyar válogatottat, amely a kontinens legjobbjának bizonyult dr. Kemény Dénes csapata szombaton, egy varázslatos éjszakába nyúló mérkőzésen a döntőben 0-3-ról fordítva 15-12-re verte Horvátország válogatottját, s kvalifikálta magát a jövő évi olimpiára. A "mesekönyv" forgatókönyvébe Biros Péter öt, dr. Molnár Tamás három gólt írt, Kósz több bravúrt bemutatott a kapuban, de a győzelem a csapat diadala. Azé a csapaté, amelynek most már el kell viselnie Sydneyben az esélyesség terhét is, és azé, amely szívesen viseli ezt a terhet.

Tudják önök, mi köti össze Michelangelót, Leonardo da Vincit, Dantét, Petrarcát és Biros Pétert? Mindannyian Firenzében alkották életük fő műveit. Utóbbi úriember ugan valószínűleg soha nem formáz szobrot, fest képet, ír hosszabb lélegzetű eposzt vagy ábrándos szonettet, de szombaton éjjel fél 10 és fél 11 között olyasmit tett, amit előtte még soha senki és feltehetően ezután sem fog; újonc létére öt gólt kőtt egy vízilabda-világverseny döntőjében! Ehhez képest emészthető csoda, de mégis csoda, hogy Magyarország válogatottja 12 kapott góllal tudott Európa-bajnokságot nyerni, hogy megvédte 1997-ben kivívott büszke címét, hogy 1993 óta sorozatban négyszer játszott döntőt és hogy az eddig rendezett 24 Eb-nek éppen a felén diadalmaskodott.

Csakhogy szombaton Horvátország volt az ellenfél, az apropó pedig az Európa-bajnokság döntője. A fináléra két, végsőkig felpörgetett gárda érkezett. A Costoli uszodát rajtaütéssel elfoglaló magyar és horvát drukkerek csak tovább szították a hangulatot, és a kulisszák olyan összecsapásba kergették bele a csapatokat, amilyet évtizedenként legfeljebb egyet-kettőt látni.

Ahogy két éve a sevillai döntőben a jugoszlávok a játék tönkretételében látták egyetlen esélyüket, úgy most a horvátok hihetetlen támadó- és lövőpárbajt produkáltak, ami 15-12-es, valószínűtlen végeredményben csúcsosodott ki.

- Ugyanúgy bejöttek a lövéseim, mint az idei bajnokikon - mondta az agyonimádott Biros Péter, és eközben olyan ártatlan képet vágott, mint aki nem érti, mire ez a nagy felhajtás. Aztán azzal folytatta: - Nem beszéltük meg, hogy a többiek rám játsszák ki a helyzeteket, de egyszer csak ott voltam a kapuval szemben, a kezemben a labda, előttem senki. Nem gondolkodni kellett, hanem lőni. - Na de ötször egy Eb-döntőn? - A Szegednek már lőttem hatot is. - Nemcsak az Eb-re, a sportágba is berobbant, hiszen korábban kézilabdázott. Miért hagyta abba? - Úgy éreztem, nem tudok igazán kitűnni, pedig erre vágytam. Most úgy néz ki, jól döntöttem. - Tényleg úgy néz ki. Az olaszoktól a legnagyobb elismerés jele, hogy önt jelölték doppinvizsgálatra ... - Legalább ihatok egy kis sört, bár állítólag csak kettőt engedélyeznek. Pedig most legurítanék négyet-ötöt. Na, jó, ötöt.

Tetszhalott kezdés négy perc után 0-3-mal, bődületes egyenlítés, 6-2-re megnyert második negyed, mínusz háromból plusz három, hiszen előbb 8-5-ös, aztán 9-6-os, 13-10-es magyar előny. Néhány másodperccel a vége előtt 14-12, ami azért pikáns, mert a csoportban 7-6-ra ment egymással a két fél, azaz mindenki duplájára emelte a tétet, ám nem ez a slusszpoén, hanem még egy Kiss Gergely-gól, amely 3 másodperccel a duda előtt 15-12-nél rögzíti az állást.

A felkészülési tornákon, aztán az Eb-előcsatározásokban is kiváló védekezésének köszönhette csapatunk sorozatos győzelmeit - erre a szokásos 5-6, legfeljebb 7 helyett épp a döntőben kapott 12 gólt. De ez most ugródeszkát jelentett, hiszen nem volt mit tenni, mint megszállott módjára támadni, mérlegelés és ijedezés nélkül lőni, lőni és lőni. Még szerencse, hogy ez a korosztály ifiként és juniorként többször végigverte a világot, mert Firenzében is bámulatos önbizalommal és mnagától értetődő természetességgel lépett túl egy megoldhatatlannak tűnő helyzeten. Ebben a káprázatos egyéni teljesítmények segítették: Biros mondabeli ötöse mellett dr. Molnár Tamás is háromszor betalált, Vári Attiláé volt az első, és mivel 0-3-nál esett, a legfontosabb gól, de a 12szer áldozatul esett Kósz Zoltán is több bravúrt bemutatott, ha például az elején nem fog két óriási ziccert, 1-5-tel megy el az első negyed, és akkor talán a meccs is.

Így viszont az utolsó pillanatokban sevillai méretű ünneplés kezdődött, ötször annyi magyar góllal és körülbelül háromszor annyi magyar szurkolóval. Biros külön szám, róla külön is olvashatnak, dr. Molnár kijelentette, hogy élete három legjobb mérkőzése közé helyezi a mostanit, de hozzátette: reméli, a következő sikerek hamar leszorítják a dobogóról. Vincze Balázst a sydneyi olimpiáról kérdezték, mire ő azt üvöltötte, ezt a lendületet nem 2000-ig, de 2004-ig, Athénig elviszi. Dr. Kemény Dénes szövetségi kapitányt arra kértük, hasonlítsa össze a sevillai és a firenzei finálét. Azonnal rávágta, ez képtelenség, aztán ugyanazzal a lendülettel megadta a cáfolatot és a feleletet is: "Két éve a mérkőzés minden időszakában volt esélyünk a győzelemre, most viszont az elején úgy tűnt, nincs, ennyiben ez nehezebb volt."


Önfeledt magyar ünneplés a firenzei Costoli uszoda vizében, amelyben az Eb-diadal született

Jó tíz méterre a diadalittas magyar különítménytől, az uszoda árkádsora alatti félhomályban gyülekezett az eredményhírdetéshez a horvát csapat. Dubravko Simenc, a legyőzött ellenfél legnagyobb ásza, világklasszisa érdeklődésemre síri hangon kommentálta az eredményt: "Ha előre azt mondják, 12 gólt lövünk, már elkezdtünk volna ünnepelni, úgyhogy ami itt történt, azt most még nem hiszem el. 15 gólt kapni képtelenség. Még akkor is, ha a játékvezetők, amint egy kicsit közelebb jöttünk a magyarokhoz, mindjárt leszakítottak minket." Ilyen nagydarab és ilyen szomorú emberrel nem tanácsos vitába szállni, ezért most jegyzem meg: a mieink 14 fórból 9-et értékesítettek, a horvátok 13-ból 4-et.

De a győzelmet szerencsére nem kell magyarázni, mert ha kellene, pólósaink folyamatosan beszélnének. Azzal, hogy megvédték Eb-elsőségüket, olyan bravúrt hajtottak végre, amilyen utoljára 1974-ben és 77-ben sikerült. Igaz, akkor a kettő közé "beesett" egy olimpiai bajnoki cím is. Ez most igazoltan hiányzik, hisz 97 és 99 között nem rendeztek olimpiát. De jövőre fognak, a mieink pedig Firenzében kvalifikálták magukat Sydneyre. Ez más sportágban komoly eredmény, ám vízilabdában alapkövetelmény, a pólósok ugyanis a feje tetejére állították Coubertin mondását. Mit nekik a részvétel? Csak a győzelem a fontos.

Ballai Attila Népszava, 1999. szeptember 13.