FONTOS


 

Vízilabda Eb 1999
Még minden eldöntetlen
A firenzei férfi vízilabda Eb-n: Magyarország-Olaszország 7-7


Bár 5-2-es vezetéssel rajtolt, mégis 7-7-es döntetlennel és az utolsó másodpercben szétforgácsolt kapufával zárta férfi vízilabda-válogatottunk a firenzei Európa-bajnokság nyitómérkőzését a házigazda Olaszország ellen. Baj persze nincs, hiszen amellett, hogy az eredmény egyáltalán nem rossz, ez csak a kezdet volt, meszsze még a vég.

"Délelőtt keményen edzettünk, este megverjük az olaszokat, aztán szépen hazamegyünk aludni" - vázolta a tervezett programot Dubecz József, válogatottunk erőnléti edzője néhány órával a bemutatkozás előtt. A házigazdák persze merőben ellentétes tervekkel érkeztek a Costoli uszodába, miközben többen idézték a két fél öt évvel ezelőtti tömegverekedését a római vb-n. Azt a meccset megtekintette Bud Spencer, alias Piedone, egykori olasz válogatott pólós is, és félénk kérdésemet válaszra méltatva akkor így felelt: "Elárulom magának, azok a pofonok, amiket a filmjeimen osztok, elszégyellhetik magukat ezek mellett."

A tegnapi harci készülődést tovább szította Benedek Tibor felfüggesztése, amit a vendéglátók az Eb-re kiadott sajtóanyagban igyekeztek minél jobban megtámogatni. Több cikk fénymásolatát osztották szét összefűzve, és a címeknek körülbelül az egyharmadában szerepelt Benedek neve mellett a positivo és a "confirmativo" kifejezés. Utóbbi megerősítést jelent, úgyhogy a derbi fél tízes kezdetére elég "negativo" éreztük magunkat.

A hazaiak nagyon szoros emberfogással kezdtek, védekezésük hatékonyságát így részben a bírókra bízták. Jól tették, mert a fölöttünk ülő horvát játékosok már a második percben hangosan vihogtak, olyan szemetszúró fórt nem kaptak meg a mieink. A következőt aztán befújták, de kimaradt, az első negyed két gólja az utolsó percben, 1-1-es megoszlásban esett. Félidőben viszont már 4-2-re vezettünk. Három gólt lőhettünk előnyből - Molnár ellen például centerben lassan képtelenség egyszerre szabályosan és eredményesen védekezni -, míg hátul pazarul működtek a blokkok és Kósz is nagyokat védett. Ôt egyébként Kemény kapitány töretlen bizalmával tisztelte és terhelte meg, ugyanis egyedüli kapusként nevezte az összecsapásra.

Amikor a harmadik periódusban 5-2-re szépült az állás, már csak magyar szó hallatszott a tribünön, de az ellenfél vízen és földön is összeszedte magát, így hatalmas hangorkánnal, 5-4-gyel kezdődött az utolsó hét perc. Ebben még kétszer vezettünk, ám előbb Steinmetz, majd Vári pontozódott ki, Kásásra pedig úgy vigyáztak, mint Michelangelo Firenzében található Dávidjára. Ezért épp annyi gólt lőhetett, amennyit a szobor, és bár az utolsó másodpercben hatalmas bombával tesztelte a kapufát, ezzel szentesítette a 7-7-es végeredményt.

Ha a jövőt nézzük, még nem történt semmi, ha a tegnap esti 28 percet, máris majdnem minden megtörtént, ami a pólóban megtörténhet.

Az A csoport további mérkőzésein: Görögország- Szlovénia 9-5, Horvátország-Szlovákia 9-7. A B csoportban: Spanyolország- Németország 9-4, Oroszország-Hollandia 10-7, Jugoszlávia-Románia 7-5.

Ballai Attila Népszava, 1999. szeptember 3.

Férfi válogatott
Női válogatott
VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK