FONTOS


 


A horvátok elleni EB-döntő hőse Biros Péter
boldogan mutatta aranyérmét


Víztükör

"Olyanok vagyunk, mint a cápafog. Ha egy kitörik, azonnal jön helyette egy másik" -- válaszolta Vári Attila, még az Eb előtt úgy egy héttel arra a kérdésre, hogy mi lesz a csapattal Benedek Tibor nélkül. A szöveg jó, tipikusan "váris", mindazonáltal némi hümmögéssel fogadtam. Merthogy a válogatott augusztusi szárnyalásában a doppingügy miatt felfüggesztett balkezes is főszerepet vállalt. Azaz, nem csupán egy kicsiny őrlőfog hullott ki, ráadásul szinte az utolsó pillanatban, akkor, amikor már harapni kellett.

Aztán épp azon a mérkőzésen mutatkozott meg leginkább, hogy a cápa fogsora ép, amelyiken amúgy rendre elő szoktak jönni az esetleges hiányosságok.

A döntőn.

A második negyedben hat, a negyedikben öt gólt lőtt együttesünk, ami példa nélkül álló a modernkori póló fináléinak históriájában (de még házon belül is: az Eb-n ennyit még a németeknek és a szlovákoknak sem szórtunk hét perc alatt).

Sevilla és Perth után azt mondtuk, meg kell tanulnunk finálét játszani. 1997-ben tudtunk nyerni három lőtt góllal, '98-ban néggyel már alulmaradtunk. Minthogy magyar pólós először '93-ban (az athéni Vk-n) vívott ki-ki mérkőzést egy világverseny első helyéért, mondhatni: az ilyen éles szituációk kezelésének még nem teremtődött meg itthon az iskolája. (Ne feledjük, '79-ig bezárólag minden aranyérmet körmérkőzéses végjátékban szereztek be az egykori világnagyságok, utána pedig hosszas hullámvölgy következett.) Egy szó mint száz, ha csak az előző három Eb-döntőt vesszük, a görcs mindig ott volt a kezekben, elég csupán az emberelőnyös mutatókra vetni egy nem túl vidám pillantást: 15/5 (Sheffield), 17/7 (Bécs), 11/1 (Sevilla).

Kísérteties tízesek.

Ráadásul tudtuk, most szombaton nem lehet ennyit hibázni. Tekintettel arra, hogy Ratko Rudics kínjában telekürtölte a világot a magyarok keménykedésével ("Több gólt szerettem volna látni és kevesebb bunyót" -- mondta az elődöntőt követően, szemében gerendával, szálkákra vadászva), Kemény Dénes jó előre felhívta a mieink figyelmét, hogy a döntő olasz--francia bírópárosa óriási szórásba kezd, csírájában elfojtandó minden indulatot.

ítéltek is 27 kiállítást, ami elvben a horvátok malmára hajtotta a vizet, hiszen az ő pólójuk az előny és a hátrány kihasználására, kivédekezésre épül. Csakhogy szombat este saját műfajukban is csúnyán lehagytuk őket: 14-ből 9 fórt lőttünk be (úgy, hogy az első kettőt kihagytuk), míg náluk ugyanez a mutató 13/4.

Köszönhetően a cápa halálos harapásának. A horvátok egy idő után teljesen elveszítették a fonalat, egyszerűen nem tudták kisakkozni, ki fog lőni. Bárkihez került a labda, életveszélyt jelentett. Kásástól rettegtek leginkább, csakhogy ő rendkívül okosan átlátta, két ember les rá -- adott hát hat (!) gólpasszt. Birosnak, Steinmetznek, Kissnek, Molnárnak, mikor ki állt olyan helyzetben. Mellesleg, ha három másodperccel a vége előtt, amikor már minden eldőlt, nem húzza be a mattot azzal, hogy a szélen üresen álló Kisshez passzol, hanem bevágja az emberfórt négy méterről (neki ez kapussal és védővel szemben sem okoz általában gondot), most ő a gólkirály.

ám ez a csapat pont azért vált naggyá, mert ezek a fiúk az ilyesmit nem nézik. A közös érdeket tartják szem előtt mindenütt, mindig. ők, a klasszisok. Sőt, világklasszisok: elvégre ahhoz, hogy nyerjenek, nem árt némi zsenialitás sem.

Kósz Zoltánról például tudni, nem érzi a horvátokat, ami kicsit látszott is, de épp azért nyertünk, mert időről időre képes volt kilábalni az apróbb-nagyobb gödrökből, és bemutatni néhány egészen fantasztikus védést, ami az ő hihetetlenül érzékeny, kudarcok fájó emlékeitől szaggatott lelkét ismerve egyszerűen csodálatra méltó teljesítmény. Aztán a már imént említett Kásás, aki lenyűgöző intelligenciával irányított, azt az egy, demoralizálóan káprázatos felsősarkosát meg épp akkor engedte el, amikor a leginkább égett a ház (9--9-nél, 9--6-os vezetésünk elherdálását követően). De ne feledkezzünk meg dr. Molnár Tamásról sem, elvégre egy Eb-döntő utolsó negyedét klasszikus mesterhármassal indítani páratlan teljesítmény (közte két olyan góllal, hogy még a célfotó sem tudná eldönteni, melyik nyerje a torna legszebb találata címet). De milyen szuperlatívuszt halásszunk elő, ha Biros Péterre tereljük a szót? Három napja írtunk róla, azóta már "csak" annyi történt, hogy "Fácán" belépett a világklasszisok sorába. Fogalmazhatnánk úgy is, ha egy másik ország legközelebb hoz egy ilyen pólóst, aki élete első világversenyének döntőjében szór egy ötöst, annak átadjuk a helyünket a dobogó tetején.

Félni, persze, nem kell. Erre csak a magyar vízilabda képes. Arra pedig egyelőre ne térjünk ki, mire lesz képes ez az együttes jövőre, az olimpián, amikor már Benedek is visszatér. Maradjunk annyiban, nem lennénk az ellenfelek helyében.

Mindazonáltal nekik, pontosabban ezúttal külön a horvátoknak is illő egy szeletet juttatni a tortából, elvégre mégiscsak partnerek voltak minden idők egyik legnagyobb mérkőzésén, amely bárkit meggyőzhetett arról, a vízilabda temetése egy kicsit még odébb van. Jó volt velük játszani. Vagy ahogy Churchill uram mondta Rommel tábornokról: "Nemes vad volt, méltó nyílunkra."

Zárásképp pedig vehetjük az angol história egyik legnagyobbjának egy másik idézetét is: "Ez nem a vég, még csak nem is a vég kezdete, de talán a kezdet vége."

Kiválóan illik a magyar pólóhegemóniára.

Vízilabda Eb 1999
Hazatért a földrész legjobb csapata
Ferihegyi tranzit: átjáró újabb aranyak felé



Csak annyit váratnak magukra, amennyit kell. Hét percet késnek, miként annak idején a karmesterfenomén Ferencsik János minden pulpitusra lépése előtt. A legnagyobbaknak dukál ennyi hatásszünet, így a zsenik, fétisek és klasszisok alkotta Európa-bajnok vízilabda-válogatottunk tagjaira is türelmesen vár a sokadalom.

Bizony, óriási tömeg várja őket, s mi tagadás, Ferihegy 2B-t nem efféle társadalmi eseményre tervezték. Te jó ég, mekkora reptér kell majd, ha a vasárnap szűkös légikikötőnkbe térő aranycsapat -- adja Isten! -- tovább folytatja szárnyallását, mondjuk az októberi a Világkupán és jövőre az olimpián. Vecsés határában kezdhetik is alapozni Ferihegy 2C-t. Az engedélyes terv megalkotásához, a tervezők engedelmével támpontot adunk: úgy véljük, elég lesz oda egyetlen leszállópálya, s egy monumentális fogadócsarnok.

Persze ezzel a kis hellyel sincs gond, hiszen ha körülnézünk, látjuk, itt nagyon jó emberek vannak. Kovács István, az újpesttel BEK-et nyert, manapság a Honvédban dolgozó edző is azért érkezett, hogy tiszta szívből gratuláljon dr. Kemény Dénes kapitánynak és korábbi tanítványainak. "Tegnap sírós napom volt. Délután Dala Tamás esküvőjén voltam, ám a templomi szertartás után az esti bulira nem mentem el, otthon izgultam a tévé előtt. Bevallom, Biros Péter góljait megkönnyeztem. Hajdan én hoztam fel Egerből az újpestbe, így külön öröm nelem, hogy ilyen pompásan vízilabdázott."

Beszélgetéssel telnek a percek, mivel lám, a csapatnak nem jön ki oly könnyedén a lépés, mint Firenzében -- a vámon, úgy tetszik, már nehezen jutnak át azzal a töménytelen mennyiségű arannyal a nyakukban. Az egyik barátnő kezében marokkészülék csörren, röviden értekezik, majd tudósítja környezetét: "Már kikászálódtak a 'nullásgépből', s a tranzitban vannak!" Az emlegetett járatszám magyarázatra szorul, a hölgy amondó, miként is nevezhetné másként a járatot, amikor az utasok java "nulla" alvással szállt fel, s le a Firenze, Frankfurt, Ferihegy útvonalon közlekedő géppel. Persze, a várva vártak most aligha gondolnak az alvásra, (rep)tértől és időtől függetlenül ébren álmodnak. Eb-címvédésükkel, korántsem mellékesen, a mi álmainkat is beteljesítették -- csak jönnének már elő, hogy együtt örvendezhessünk.

Két német üzletember lép ki először a tranzitból, az elől baktató majd visszarántja magára a fotocellás ajtót, amint meglátja a kijáratot eltorlaszoló, a várakozás perceit némi kántálással ("Gyertek ki, gyertek ki!", illetve "Bajnokcsapat, bajnokcsapat!") elütő tömeget. Végül félve kipasszírozzák magukat, a tömeg úgyis a másik tükrös ajtóhoz tódul.

Nyitva van az aranykapu, s győzőink előbújnak, miközben a rezesbanda tagjai már fújnak. A szöveget ráadásként szintúgy mindenki kívülről fújja: "újra itt van, újra itt van a nagycsapat..." Mancsok csapódnak össze, s valakinek már jut is valami a markába a köszöntés után.

Kemény kapitány kisebbik csemetéje arrébtessékeli a Telesport stábját, s egy bűnügyi nyomozóhoz, avagy inkább családnevéhez illő keménységgel teszi a fel a kérdést: "Mit hoztál apa?" Egyelőre jobban tetszik neki a madárlátta ajándék, mint a papán csillogó nyakbavaló. Sebaj, családjukban amúgy is az ifjú ember kötelessége a szülő meglepése. Talán megérjük még, hogy ő hoz majd érmet az édesapjának, miként Kemény Dénes kedveskedett az Eb-címvédéssel most a nagypapának, Kemény "Fecsónak", aki egykoron az utánpótlás-válogatottnál mai sikercsapata majd' minden játékosával fogalkozott. A mester gyermekei már most megfelelnek egyes követelményeknek, profi közszereplők, röviden nyilatkoznak a tévének, aztán néhány puszit váltva édesapjukat is a sajtósok közé engedik.

Kemény már a jövőről szól, amikor az ünnepi forgatagban felveti: "Három nap múlva újra edzésbe állunk, nem lazsálhatunk a Világkupa előtt!" -- mondja, majd kérésünkre a visszapillantás elől sem zárkózik el: "Hogy mi a titkunk?! Az, hogy mindenkit meg tudtunk verni, minthogy minden felállásban jobbak voltunk. Győztünk akkor is, amikor a magunk játékát erőltettük rá az ellenfélre, s diadalmaskodtunk akkor is, amikor azt játszottuk, amit a riválisunk akart. Az olaszok bunyózni szerettek volna velünk, hát megkapták a magukét, ütlegelve múltuk felül őket, jóllhet, számunkra ez volt a kontinensvidal legnehezebb mérkőzése. A horvátok kitalálták, hogy jobbak az emberelőnyös helyzetekben, s elintézték, hogy épp a fináléban fújják be az Európa-bajnokság addigi legtöbb kiállítását. Mondanom, sem kell, hogy ekkor is álltuk a sarat" -- mondja, miközben az őt közrefogó minden autogramvadász arat.

"Azért hangsúlyozni kívánom, az irányításom alatt végigküdzött négy világverseny egyikén sem vesztettünk meccset a bírók miatt -- folytatja Kemény. -- Függetleníteni tudjuk magunkat a külső körülményektől, annyi a jó játékosunk. Benedek igaztalan eltiltása sem rendítette meg a csapatot. Habár, Tibor igenis kell nekünk. Nem fűrészelünk le most valamennyien egy kis darabot az érmünkből, hogy neki is öntethessünk egyet, mert hiszem, tevőleges közreműködésével szerzünk még egy fényes aranymedált. Nem ígérhetem meg, hogy éppen jövőre, az olmpián, csak azt mondhatom, egyértelműen ezért utazunk Sydneybe."

Az ismeretlenség vízgőzös homályából előbukkant klasszisokról is szól: "Az együttes ezúttal azért volt képes a címvédésre, mert az ellenfelek által is nagyágyúként nyilvántartott pólósokhoz több, mások által még kevéssé ismert kiválóság csatlakozott. A tavalyelőtti Európa-bajnoki finálét eldöntő Kásás már kétszer olyan jó játékos, mint akkor. Jelenleg Biroson csodálkoznak, holott mi tudtuk róla, hogy milyen szenvtelen srác. Egy edzőmeccsen, a Komjádiban ugyanolyan biztos kézzel lövi be a ziccert, mint hatezer örjöngő néző előtt az Európa-bajnoki döntőben."

Közismert, a szombat este "ismeretlenként" öt gólt vágó férfiú felbukkanását Kis ákos kézilabdázó akaratosságának is köszönhetjük, aki a Fotex-Veszprém hajdani ificsapatából szorította ki őt, minekutána Biros Péter végleg átpártolt a vízilabdához. "Nem bántam meg a sportágváltást" -- kajánkodik Biros, aki pezsgőspricces pólóban fél óra múltán is a tranzit ajtajában osztja az autogramokat, minthogy a szurkolók szorításában egy tapodtat sem juthatott előrébb. Persze lehet, hogy onnan rögvest visszafordul, tudniillik hétfőn neki már újra külhonban akad dolga: "A háromnapos szünetet kihasználva Rijekába utazom, hogy szerződést kössek a helyi klubbal. A megállapodásról egyelőre csak a kézjegyem hiányzik, ám azon leszek, hogy emellett az anyagiakat érintő sorban néhány további nulla is a dokumentumra kerüljön."

és ez rendjénaló. A negyeddöntőben játéklehetőséghez sem jutott vízilabdázóról máris Európa-klasszisként értekeznek, aki immár nem intézheti el a jövőjét meghatározó kontraktuskötést egyetlen tolvonással. Hála az égnek van még néhány legalább ily' jelentékeny kvalitású játékosunk. Alighanem lassan a tusceruzákra is szükség lesz az említett, monumentális fogadóterű új ferihegyi terminál megtervezéséhez.

Habár elképzelhető, a még nagyobb magasságba vágyó vízilabda-válogatottunk le sem száll egy ideig, ugyanis távoztakor centerünk, dr. Molnár Tamás korántsem fellengzősen helyezi a felhők fölé csapatunkat, midőn így okoskodik: "Momentán két három góllal vagyunk jobbak a világnál, ám Benedekkel négy-öt góllal múlunk felül mindenkit!"

Sal Endre Nemzeti Sport 1999. szeptember 13.

Férfi válogatott
Női válogatott
VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK