FONTOS


 

Vízilabda Eb 1999
Dr. Tóth Gyula Eb-keretet hirdetett
Manresa után Budapesten

Hazaérkezett a női pólóválogatott. Spanyolországban, Manresában jártak a hölgyek, ahol előbb egy nemzetközi tornán diadalmaskodtak, majd a spanyol válogatottal edzőtáboroztak öt napig. A túra mérlege lenyűgöző, még edzőmeccseken sem kapott ki dr. Tóth Gyula szövetségi kapitány együttese. A felkészülés hétfőtől Budapesten folytatódik, a francia válogatottal tréningeznek a mieink, hogy aztán a tervek szerint augusztus 20-án megmérkőzzön egymással a két együttes. Mint dr. Tóth elmondta, Tiszafüred önkormányzata hívta meg a csapatot, természetesen elfogadták a meghívást. Az Európa-bajnokság szeptember 4-én kezdődik az olaszországi Pratóban (az oroszok ellen mérkőznek a nyitányon a mieink), dr. Tóth Gyula fejében már most összeállt a tizenötös válogatott keret. A kapitány listája teljes, és csak abban az esetben változhat, ha a pólószövetség elnöksége (kedden lesz az ülés) takarékosság címén kevesebb utazót engedélyez. A keret: Sós, Rédei, Pelle, Kisteleki (mind BVSC), Kádár, Szremkó, Stieber, Sipos E., Tóth N., Tóth G., Drávucz, ábel (mind Szentes), Valkay E., Valkay á (mindkettő Kecskemét), Primász (Dunaújváros).

A listát elnézve Kisteleki Dóra a "kakukktojás", ő korábban nem volt stabil tagja a felnőttválogatottnak. A kapitány szerint az utóbbi időben bebizonyította, helye van a legjobbak között. Dr. Tóth Gyula a válogatott felkészülésével elégedett, a női szakág anyagi lehetőségeivel nem. Mint mondta, annak ellenére, hogy a pólószövetség az anyagi lehetőségeihez mérten mindent megtesz, pénzügyi gondjai vannak az olimpiai szereplésért dolgozó csapatnak. Erre csak egy példa: a női válogatott busszal utazik majd az Európa-bajnokságra, repülőre nincs lehetőség.

Tóth szerint az állami szerepvállalás egyáltalán nem kielégítő - magyarán az ISM-től a szövetségbe jutó támogatást kevesli - ennek a számlájára írja, hogy amíg külföldön egy női csapat hét-nyolc nemzetközi tornán is elindul egy-egy világverseny előtt, a magyar csapat jelenleg kettőnél jár... Tóth a gondok ellenére biztos abban, a csapat játékán, hozzáállásán nem fog meglátszani, hogy mostoha körülmények között készül.

Sal Endre Nemzeti Sport 1999. szeptember 2.

Férfi válogatott
Női válogatott
VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK