FONTOS


 

Vízilabda Eb 1999
Ennyi klasszis sok volt a horvátoknak
Megvédte Európa-bajnoki címét a magyar férfi vízilabda-válogatott Firenzében

Fantasztikus mérkőzésen, elképesztő eleganciával szerezte meg az Európa-bajnoki címet a magyar vízilabda-válogatott. A döntőben háromgólos hátrányból fordítva 15-12-re győzött Kemény Dénes capata, s ezzel - függetlenül a szeptember végén esedékes Világkupától - már biztosította helyét a jövő évi olimpián.



Kemény-szavak
A mikrofonerdő sűrűjében záporoztak a kérdések dr. Kemény Dénes szövetségi kapitányhoz. "Mennyivel voltunk jobbak Európánál?" - érdeklődött az egyik televízió kommentátora. "Az elődöntőben kettő, a döntőben három góllal" - vágta rá egy nehéznek indult, ám könnyed este boldogan átmulatott éjszakája után a borostás, kimerült, ám így is frappáns válaszra kész szakvezető, aki azonban gyorsan hozzátette: "Persze, csak a múlt héten, de mától már semmivel sem vagyunk jobbak, mint a többiek, szerdától edzünk, készülünk a Világkupára, vasárnap utazunk Sydneybe". Ám nem maradt el a szakmai indoklás sem: "Jobbak voltunk az ellenfelek által választott taktikában, s naná, hogy mi harcmodorunkban is. Az olaszok verekedni akartak ellenünk, megvertük őket a verekedéses ütközetben, a horvátok az állandó kiállítást erőltették, mivel szerintük ők jobbak nálunk az emberelőnyös helyzetekben, tévedtek, összesen huszonkilenc fór volt a meccsen, de mi győztünk. Roppant büszke vagyok minden játékosomra!" - érzékenyült el Kemény.
A szakember elmondta, hogy a horvátok elleni fináléban 0-3-nál sem érezte, hogy baj lehet. "Én a meccs alatt olyan helyen ültem, ahol ilyen helyzetben sem lehet nyugtalankodni, mert az idegesség, ráadásul, ha ez látszik rajtam, átragadhat a játékosokra, és az valóban elbizonytalanítja őket. A lelátón és a tévé előtt ülve, meglehet, hogy önök néhány percig bizonytalanok voltak, én egy percig sem. Ebben a csapatban mindig akadt olyan vízilabdázó, aki akkor nyújtotta a maximumot, amikor arra a legnagyobb szükség volt. Így például Vári az első negyed végén 0-3-nál a legjobb pillanatban szerzett gólt" - értékelte a fejleményeket a tréner. "No meg a második hét perc elején ugyancsak jókor talált be Biros is" - jegyeztem meg Keménynek. "Maradjunk annyiban, hogy szerintem mindenki akkor lőtt gólt, amikor éppen kellett. Birosról pedig annyit, hogy pontosan tudtuk róla, milyen pimasz és bátor fiatalember a vízben" - válaszolta az edző.

A.M.I.

Botrányos jelenetek előzték meg a helyosztó mérkőzéseket Firenzében. A rendezők az uszodában csak fél órával a 3-4. helyért lejátszott olasz-görög találkozó előtt nyitották ki a kapukat, és miután a lelátó alig 20 perc alatt megtelt, több nézőt nem engedtek be. A kívülrekedt szurkolóknak azt ígérték, hogy az uszoda mögötti kosárlabdacsarnokban hatalmas kivetítővásznon megtekinthetik a mérkőzéseket. A gyakorlatban azonban ez nem valósult meg, mert technikai okok miatt nem lehetett a mérkőzéseket nyomon követni, de a tízezer lírás belépődíjakat nem fizették vissza.

Azokat a szurkolókat, akik jegy nélkül a kapu előtt várakoztak, és abban bíztak, hogy talán még bejuthatnak az uszodába, a rohamrendőrök gumibotokkal kergették szét. A rendfenntartók akciója során több magyar és horvát drukker is könnyebb sérüléseket szenvedett.

Felháborító jelenetekkel indult válogatottunk mérkőzése is, legalábbis az utóbi időben nem voltunk hozzászokva, hogy az ellenfél percek alatt háromgólos előnybe kerüljön. A tompán kezdő magyar pólósokat a horvátok hol megforgatták, hol leúszták, s pillanatok alatt 0-3 lett az állás.

A második negyedben aztán csodát láthatott mindenki, még Simencék is ámuldoztak. A válogatott újonca, Biros Péter hét perc alatt négyszer zörgette meg Skolnekovic hálóját, s mire a horvátok felocsúdtak, 0-3-ról 7-5-re alakult az eredmény.

Simencék rögtön jobban figyeltek Birosra is, de nekik sincs száz karjuk, márpedig szombat este ennyi kellett volna, hogy valamennyi játékosunkat lefogják. Kásásra egyébként is külön figyeltek, aztán Biros is megosztotta erőiket. Hogy még nagyobb legyen a zavar soraikban: Kiss Gergely kettőt, Märcz Tamás, Vincze Balázs és Steinmetz Barnabás egyet szórt. Teljes zavarban volt az ellenfél, így viszont a center Molnár Tamás jutott több levegőhöz, s alaposan megforgatva védőit, háromszor is eredményes volt.

A vége már macska-egér játék lett, két perccel a lefújás előtt a horvátok kénytelen-kelletlen feladták a csatát.

Kezdődhetett az ünneplés; a csapat, a szurkolók, a kívülrekedtek együtt. Firenze utcái ezúttal a zászlókat lengető, dudáló magyar autókonvojtól voltak hangosak.

A játékosok éjjel 1 órakor értek vissza az uszodához és a rájuk váró mintegy 50 szurkolóval együtt egy diszkóba mentek, ahol a szintén kontinensbajnokságot nyert olasz női együttes tagjaival közösen tartottak dínomdánomot hajnalig.

Igaz, nem is volt nagyon érdemes aludniuk, hiszen reggel már indultak is haza. Frankfurt érintésével érkezett meg a gép Ferihegyre fél négykor, ahol már több százan várták az Európa-bajnokokat. A váróterem zsúfolásig megtelt, s amikor földet ért a gép, először felharsant a "Magyarok! Magyarok!" kiáltás. Aztán a pénzügyőrzenekar fújta tovább, s durrogtak a pezsgők. Ha hivatalos köszöntésre nem is került sor, a színfalak mögött Török Ottó MOB-igazgató azért köszöntötte a csapatot. Majd perceken belül kitört a vihar, amikor megnyílt a váró ajtaja, s a diadalmas pólósok kiléptek.

Nem volt protokoll, csak hatalmas és éljenző tömeg, amely egy percre azért méltóságteljesen elhallgatott, hogy aztán a játékosokkal együtt énekelje el a Himnuszt.
- Egy pillanatig sem vacilláltam, amikor az első gól előtt elvállaltam a lövést - mondta magától értetődő természetességgel Biros Péter, aki öt góljával a döntő legjobbja volt. - Szerencsére ebben a csapatban nem szokás leszúrni azt, aki hibázik, így nem éreztem annyira a felelősséget. Persze lehet, hoyg én vagyok egy kicsit felelőtlen, mert egyáltalán nem nyomasztott a döntő. A többi gól már jött magától.

Pedig Biros mindössze négy éve vízilabdázik, előtte Egerben még a kézlabdával próbálkozott.
- Bevallom, az elején azért kicsit meleg volt a helyzet, amikor három góllal elmentek a horvátok - ismerte el a döntőn három gólt lövő Molnár. - Felrémlett bennem a világbajnoki döntő, ahol a spanyolok kettővel húztak el, s nem is tudtuk utolelérni őket. Aztán jött Biros, s helyrerázta a lelkivilágunkat, attól kezdve már játék volt az egész.

Utólag már az is kiderült, hogy a háromgólos különbség a fegyelmezetlenség műve volt.
- Kilenc másodperccel a vége előtt, az időkérésnél azt az utasítást kaptuk, hogy ne csináljunk semmit, játszunk tutira - mesélte Kiss Gergely. - Nem is fogadtam meg a kapitány kérését, és két másodperccel a befejezés előtt lőttem egy gólt. Ugye ezért nem fogok kikapni?

S.N.Zs. Napi Magyarország, 1999. szeptember 13.

Férfi válogatott
Női válogatott
VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK