FONTOS


 

25 kérdés BIROS PÉTER Európa-bajnoki vízilabdázóhoz


Kemény-szavak a gólvágóról, azaz Kemény Dénes Biros Péterről
Dr.Kemény Dénes idilli körülmények között, a luganói strandon hallott először Biros Péterről. Ekkor az olasz Como edzője volt, ám amint elnyerte a magyar szövetségi kapitányi posztot, megnézte Birost élőben. Később édesapját, a juniorkapitány Kemény Ferencet kérte arra, hogy egy bukaresti felnőtt tornán tesztelje a fiút. "Fecsó" megtette, Biros pedig a román felnőtt válogatott elleni 8-8-as döntőben öt gólt szerzett. Éppen annyit, amennyit a firenzei Európa-bajnokság diadalmas döntőjében. Ezek után nem csoda, hogy Kemény Dénes áldja az eszét, amiért annak idején átjárt Comóból Luganóba.

- Az rögtön látszott, hogy Péter fizikai adottságai kiválóak. Amikor először megnéztem, nem lőtt sok gólt, de azokat úgy lőtte, ahogy a modern vízilabdában kell. Előnyére válik még, hogy laza srác. Erre rögtön rá kellett jönnöm, hiszen délelőtt 11-kor leültem vele beszélgetni, és amikor azt kérdeztem tőle, mit iszik, gondolkodás nélkül vágta rá: sört. Aki ezt meg meri tenni, vagány gyerek, az az Eb-döntőben is olyan magabiztosan és nyugodtan lő, mint edzéseken. Előbbi tulajdonságából eredően kissé önfejű. Ez csak azért baj, mert ha nem lenne az, még mostaninál is könnyebben tanulhatna. Igaz, az elmúlt 2-3 évben így is elajátította a vízilabda csínját-bínját. Egyébként is, a makacssága éppúgy része az egyéniségének, mint a lezsersége, ha nem lenne öntörvényű, biztosan nem lőtt volna öt gólt az Eb-döntőben. Akkor viszont inkább maradjon ilyen, amilyen most.


1. Az Eb óta országos sztár vagy. Hogyan viseled?
- Köszönöm, nagyon jól. Nem baj, hogy ennyien szeretnek.
2. Másik sportágaddal, a kézilabdával meddig jutottál volna?
- Nem hiszem, hogy messzire. Sok jó játékos volt előttem a posztomon, balátlövőben.


3. Mikor és miért váltottál?
- 14 és 18 éves korom között együtt űztem a két sportágat, aztén egy évig csak kézilabdáztam, de kevés lehetőséget kaptam.
4. A póló Eb-döntőn lőtt öt gólt elcserélnéd a kézilabda Eb-fináléban dobott tízért?
- Nem. A vízilabdát már jobban szeretem.
5. Mennyi volt a legtöbb gól, amit egy vízilabda-meccsen szereztél?
- Nyolc. De még az OB II-ben, a Siketek ellen.
6. És az első osztályban?
- Egyszer hatot lőttem a Szegednek.
7. Van egyáltalán kapus, akitől rettegsz?
- Olyan nincs. De Kósz Zoli nagyon jó, ha erős védelem van előtte, alig lehet neki gólt lőni.
8. Melyik a leghosszabb táv, amelyet eddig leúsztál?
- Hatszor 1500 méter, tehár 9ezer.
9. Ha még egyszer sportágat kellene váltanod, merre indulnál?
- Talán a kispályás foci felé. Ott nem is kell sokat futni.
10. Hogyan viselted tavasszal az Újpest anyagi megpróbáltatásait?
- Elég rosszul. Nemcsak a pólóra kellett figyelni, hanem a pénzre is. Már amikor volt ...
11. Ha az Eb után szerződtél volna külföldre, biztosan jobb ajánlatokat kapsz, nem?
- Nyugi, a szerződést akkor írtam alá a Primorjével - jobb fizetésért.
12. Létezik álmaid pólócsapata?
- Régen volt, a Pescara. Most már nincs.
13. És álmaid országa, városa?
- Hawaii nem ország, de kíváncsi vagyok rá. Nagyon szeretem Egert és megnézném Los Angelest.
14. Drukkolsz valamely csapatnak?
- Kézilabdában a Fotexnek, futballban a Manchester Unitednek.
15. Kik voltak minden idők legjobb sportolói?
- Pelé, Senna és talán Carl Lewis.
16. Pólómeccsen rengeteg a csinos lány. Ki-kinézel a lelátóra?
- Inkább meccs után. Közben csak kacsintok.
17. Egyre vagy többre?
- Ha arra gondolsz, van fix barátnőm.
18. És a nőideálod?
- Az nincs. Mindenevő vagyok.
19. És olyan nő, akitől hideglelést kapsz?
- Mondom, hogy mindenevő vagyok.
20. Kit, mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?
- A barátnőmet, egy jó franciágyat és sok zenét.
21. Mit hagynál biztosan itthon?
- A stresszt, mert az egyáltalán nem hiányzik.
22. Hány sört ittál az Eb-döntő utáni dopping-vizsgálaton?
- Két és felet, mert utána kifogyott a hűtőből.
23. Egy sűrű estén azért több is lecsúszna?
- Még szép. Körülbelül 12-13.
24. Több, mint ahány gólt egy ember egy pólómeccsen lőni képes?
- Varga Zsolt egyszer már lőtt tizenkettőt.
25. Hány évet adnál az életedből az olimpiai bajnoki címért?
- Tizet simán.

Ballai Attila Bravo Sport 1999/37

Férfi válogatott
Női válogatott
VERSENY

KÉPEK

 

 
LINKEK