FONTOS


 

Bevándorlás a hosszú úton
------------------------------------------------------------
forrás: BG, Népszabadság 2003.06.18
------------------------------------------------------------

Bő két hónap elteltével újabb szlovákiai magyar sportoló aktája fekszik a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalában: korábban a hokis Sille Tamás honosítási kérelme körül zajlott a huzavona, most a pólókapus Gergely István ügye nyúlik hetek óta. A két eset kísérteties hasonlóságot mutat, már csak a végkifejletnek kellene megegyeznie…

A huszonhét éves, Komáromból másfél éve Budapestre települt Gergely a BL-döntős Honvéd játékosaként remekül beilleszkedett a hazai vízilabdaközegbe, s a Kőér utcai klub mellett immár a válogatott szövetségi kapitányának, Kemény Dénesnek is komoly tervei vannak vele. Olyannyira, hogy a tréner azt szeretné, ha a július közepén kezdődő barcelonai világbajnokságon a korábban a szlovák nemzeti együttest erősítő kapus a magyar csapat hálója előtt taposná a vizet. Ennek a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) szabályzata alapján nincs akadálya, tekintettel arra, hogy az idevágó paragrafus szerint az a játékos, aki legalább egy esztendeje nem szerepel az adott ország válogatottjában, minden további nélkül nevezhető egy másik csapat sportolójaként. Márpedig Gergely legutóbb a 2001-ben Fukuokában rendezett vb-n védte az északi szomszéd kapuját.

A problémát – miként annak idején Sille esetében is – az okozza, hogy az állampolgársági kérelmek aláírására jogosult köztársasági elnök, Mádl Ferenc irodája egyelőre nem foglalkozik honosítási ügyekkel, mondván: a vonatkozó törvény éppen módosítás alatt áll. Az államfő munkatársai erről hónapokkal ezelőtt értesítették a BM illetékeseit, akik – az említett levélre való hivatkozással – nem is terjesztenek föl honosítási igényt az elnöknek. A téma szakértői úgy vélik, további hezitálásra adhat okot egy jogértelmezési probléma, mely szerint Gergely csupán a lakhatási engedélyhez jutott hozzá a múlt év elején, s letelepedési papírjai a kívánatos tizenkét hónap helyett mindössze félévesek. Az más kérdés, teszik hozzá, hogy méltányossági alapon ez utóbbi gond is könnyedén és törvényesen orvosolható lenne.

A patthelyzet feloldására a budapesti B csoportos jégkorong-világbajnokság előtt sikerült megoldást találni, ám – Gyurcsány Ferenc sportminiszter közbenjárása dacára – egyelőre kérdéses, hogy sikerül-e most is. Kemény kapitány mindenesetre bizakodó. Szerinte az optimális megoldás az lenne, ha – az állampolgársági vizsgát időközben sikeresen teljesítő – Gergely István dossziéjára még ezen a héten rákerülnének a szükséges szignók. Ebben az esetben ugyanis a kerettel hetek óta együtt készülő kapus – amennyiben a FINA is időben megküldi a pólóst automatikusan megillető játékengedélyt – már keddtől vízbe szállhatna a vb-felkészülés talán legfontosabb állomásán, a Margit-szigeti nemzetközi tornán.

A labda addig a parton lévőknél van.
Férfi válogatott
Női válogatott
Kovács Ágnes
Vizes vb, Barcelona 2003
VERSENY

LINKEK

  Barcelona 2003