FONTOS


 

Barta Nóra: az elődöntőig minden jól ment
Lasko Ausztráliának nyert

------------------------------------------------------------
forrás: SE, Nemzeti Sport 2003.07.15
------------------------------------------------------------

Barta Nóra végérvényesen "beugrott” a világ legjobbjai közé. Tavasszal a madridi Grand Prix-versenyen állhatott dobogóra, majd Stockholmban megnyerte 3 méterről az Európai Bajnokok-kupáját (minden országból a 3 méteres bajnok állhatott deszkára).


Irina Lasko nem hibázott a fináléban
Nos a jó sorozatot Barcelonában is folytatta az ifjúsági világbajnok, 1 méterről ugyanis sokáig érem is "kinézett” a magyar ugró számára. Ezt igazolja, hogy a hétfőn délelőtt rendezett selejtezőből az ötödik legjobb pontszámmal került tovább az elődöntőbe, többek között a kínai Cseng Lejt, valamint a német Fischert is megelőzte.
Az elődöntőben - ahol két hatos csoportban folytatták a kiválasztottak - aztán már zökkent a szekér, a B-csoportba sorolt magyar versenyző elmaradt a döntőbe jutást jelentő harmadik helytől, végül hatodikként zárt a csoportjában - összesítésben pedig a tizenkettedik helyen. Ligárt Balázs tanítványa amúgy nem az 1 méteres számra készült, Barcelonában a 3 méteres szám a fontos számára, hiszen ha ott a legjobb tizenkettő között végez - minden esélye megvan rá -, akkor kvalifikálja magát a jövő évi athéni olimpiára.
A selejtezőt amúgy az orosz származású, de évek óta ausztrál színekben versenyző Irina Lasko nyerte, az elődöntőben pedig a selejtező másodikja, a kanadai Hartley (A-csoport) és a német Fischer (B-csoport) volt a legjobb. A hatos döntőben aztán a selejtezőben is első Irina Lasko produkálta a legjobb teljesítményt, szoros versenyben előzte meg a német Schmalfusst és a kanadai Hartleyt.
Kedden újabb magyarért szurkolhatunk, a 3 méteres deszkára lép ugyanis a háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmes Lengyel Imre. Az Amerikában tanuló és tréningező ugró ebben a számban utoljára 1999-ben, az isztambuli Eb-n állhatott dobogóra. Az érem most is titkos álom, ám a legfontosabb, hogy bekerüljön a tizenkettes döntőbe, ezzel ugyanis jogot nyerne arra, hogy az athéni olimpián is ugorhasson.

Nők. 1 m-es selejtező: 1. Lasko (ausztrál) 284.70, 2. Hartley (kanadai) 279.18, 3. Schmalfuss (német) 272.67, …5. Barta Nóra (magyar) 258.78 - Barta bejutott az elődöntőbe.

1 m-es elődöntő. A-csoport: 1. Hartley 294.09, 2. Li Zsong-csuan (kínai) 280.56, 3. Lindberg (svéd) 275.07. B-csoport: 1. Fischer (német) 291.39, 2. Schmalfuss 283.08, 3. Lasko 281.19,…6. Barta 230.79.

1 m-es döntő. Világbajnok: Irina Lasko (Ausztrália) 299.97, 2. Conny Schmalfuss (Németország) 296.13, 3. Blythe Hartley (Kanada) 291.33, 4. Li Zsong-csuan (kínai) 285.27, 5. H. Fischer (Németország) 275.04, 6. A. Lindberg (Svédország) 259.68, …12. Barta Nóra (Magyarország)

Férfi válogatott
Női válogatott
Kovács Ágnes
Vizes vb, Barcelona 2003
VERSENY

LINKEK

  Barcelona 2003