FONTOS


 

A kvalifikáció a fontos
------------------------------------------------------------
forrás: SE, Nemzeti Sport 2003.07.13
------------------------------------------------------------

Hárman, mint tavaly, a berlini Európa-bajnokságon. Akkor bejött… A Lengyel Imre, Hajnal András, Barta Nóra összeállítású válogatott ugyanis 1958 óta a legjobb kontinensbajnoki szereplést produkálta. Lengyel toronyból ezüstérmet nyert, páros toronyugrásban pedig Hajnal párjaként lett második. Egy verseny, két érem…

Barcelonában is elfogadnánk valami hasonlót, ám ez inkább az álom kategóriája, hiszen elég, ha csak azt vesszük, a világbajnokságon a legjobb európaiak mellett ott lesznek a kínaiak, amerikaiak, ausztrálok. Nem kevés. Benyák András, a magyar műugró-válogatott szövetségi kapitánya nem is érmekben számol. Szerinte az a legfontosabb, hogy mindhárom versenyző kvalifikálja magát a jövő évi, athéni olimpiára. Ehhez nem kell más, mint bekerülni a 12-es döntőbe. Ez pedig mindhármuk esetében elképzelhető, sőt, már-már kötelező.

A csapat legrutinosabb tagja Lengyel Imre. Világbajnokságon volt már negyedik (Perth, 1998), Európa-bajnokságon pedig három érmet is nyert, hiszen Berlin előtt még 1999-ben, Isztambulban lett második 3 méterről. Az Amerikában tanuló és tréningező versenyző 1 méterről, 3 méterről, toronyból és Hajnal társaként páros toronyból indul. Mivel az 1 méter nem olimpiai szám, a párosoknál pedig csak a dobogósok nyernek jogot Athénra, 3 méteren vagy toronyból kell bekerülnie a fináléba. Számára nem jelenthet gondot.

Hajnal András is toronyból érdekelt, Berlinben az utolsó ugrás előtt még az éremre is esélye volt. A legjobb 12 között neki is ott a helye. Ugyanez igaz Barta Nórára is. Az ifjúsági világbajnok ebben az évben már a felnőttek között is letette névjegyét, elég ha csak azt veszszük, Stockholmban megnyerte 3 méteren az Európai Bajnokok-kupáját. Neki a 3 méter a fő száma, itt szeretne a legjobb 12 között végezni. Benyák szerint tehát lényeg a kvalifikáció, ám természetesen ő is örömmel venne egy érmet. Hogy hol, és kitől remélheti? Ahogy mondani szokták, mindhárom ugróban "benne” lehet…
Férfi válogatott
Női válogatott
Kovács Ágnes
Vizes vb, Barcelona 2003
VERSENY

LINKEK

  Barcelona 2003