FONTOS


 

A ranglistán is Kovács Ágnes a legjobb magyar úszó

Az idei úszó-világranglista alapján is Kovács Ágnes a sportág első számú magyar versenyzője, hiszen a 200 méteres mellúszás sydneyi olimpiai bajnoka a fukuokai világbajnokságot is megnyerte.

Az idei eredményeket tekintve a már Amerikában tanuló magyar úszónő csak a második helyen áll, ebből is látszik, hogy a ranglista csupán játék, hiszen a világversenyes érmeket nem ennek alapján osztják ki. Kovács Ágnest például megelőzi a kínai Huj Csi, aki az év eddigi egyetlen világrekordját úszta, de nem a világbajnokságon, hanem még egy áprilisi versenyen. Kovács a másik két mellúszószámban is az élmezőnyben van: az 50 méteren a tizedik, a 100-on az ötödik helyet foglalja el. Rajta kívül a női mezőnyben csak egyetlen magyar került az első tízbe, Risztov Éva a 200 méteres pillangóúszásban a hetedik.

A férfiszámokban a legjobb magyar helyezés Zubor Attiláé, s neki köszönhetően hosszú idő után újra van világklasszis gyorsúszónk: a hatodik helyet foglalja el a ranglistán. Két hátúszószámban is magyar versenyző áll a hetedik helyen, 100-on Horváth Péter, 200-on pedig Bodrogi Viktor. Ugyancsak "helyezett" a 4x100-as vegyesváltó, hatodik az idei eredmények alapján.

Magyar Hírlap 2001.10.17

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001
  Kovács Ágnes