FONTOS


 

"Nevelési díjat kell fizetni"
Horváth Péter egyelőre marad


A magyar úszósport élmezőnye nagyon szűk, a szakosztályok szegények, ezért az elmúlt években alig akadt érdekes átigazolási ügy. Tavaly ugyan a válogatott Zubor Attila és Horváth Péter megpróbált átigazolni a Sport Plusz SE-ből a Bp. Honvédhoz, de későn adták be a kérelmüket, s végül Gyárfás Tamásnak, a szövetség elnökének a klubjában maradtak.

Az olimpia után viszont régen tapasztalt vándorlás kezdődött az úszók között, az elmúlt hetekben negyven átigazolási kérelem érkezett a szövetségbe. Ez annak a következménye, hogy az átigazolási szabály az idén megváltozott, nincs időponthoz kötve, az úszók egész évben mehetnek, jöhetnek, az egyetlen feltétel, hogy egy idényben csak egy egyesület színében indulhatnak a bajnokságon. A válogatott sportolók esetében pedig átigazolási díjat kell fizetni a nevelő szakosztálynak, ennek összegét a szövetség bizottsága állapítja meg.

Az egyesületet váltani szándékozók között a legeredményesebb versenyző a háromszoros ifjúsági Európa-bajnok Risztov Éva, akinek átigazolási kérelme még nem érkezett meg a szövetségbe. A hódmezővásárhelyi úszónő és szülei elhatározták, hogy Budapestre költöznek, a tizennégy éves, tehetséges versenyző a Bp. Spartacusban akar készülni.

"Risztov Éva átigazolási ügye egyszerű eset, nincs elvi akadálya, hogy a Bp. Spartacusban folytassa. Mivel azonban válogatott versenyző, ezért a fogadó egyesületnek nevelési díjat kell majd fizetnie a Hódtávnak"- magyarázta Ruza József, a szövetség főtitkára.

Nyíri Anna, a Sport Plusz SE válogatott úszója esetében is hasonló a helyzet. A korábban nagy tehetségnek tartott Nyíri már a Ferencvárosnál edz. Mehet is, ha a Fradi fizet. Meglepő, hogy a korábban a Sport Pluszból távozni akaró Zubor Attila és Horváth Péter még nem jelezte átigazolási szándékát. Információink szerint az olimpián ötödik helyezett vegyesváltó tagja, Horváth Péter már elkezdte az edzéseket a Komjádi uszodában. Darnyi Tamás közvetítésével Horváth már tárgyalt Gyárfás Tamással, akivel elvileg megállapodott a közös folytatásról. A Sport Plusz SE úszószakosztályának jövője viszont attól függ, hogy a december elejei, tisztújító közgyűlésen újraválasztják-e Gyárfást a szövetség elnökének.

(salánki), A Színes Sport, 2000.10.24

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2000

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2000
  Zubor Attila
  Horváth Péter
  Risztov Éva
  Nyíry Anna