FONTOS


 

A Törzsasztalban: Csollány Szilveszter

Hétfőn, 11 órától Csollány Szilveszter olimpiai bajnokunk válaszolt olvasóink kérdéseire. A 30 éves Csollány pályafutásának csúcsára érkezett Sydneyben. Az örök másodiknak kikiáltott "Szilas", parádés gyűrűgyakorlattal kápráztatta el a tornacsarnok közönségét és szerezte meg az olimpiai bajnoki címet. 1992-ben a TF-n edzői oklevelet szerzett, majd 95-től 98-ig az Egyesült Államokban élt. Ez volt a harmadik olimpiája, eddig egy hatodik és egy második hellyel büszkélkedhetett. Az elmúlt négy évben az év tornászának választották.

- A nyugodt felkészülésedhez hátteret nyújtó feleségedről és kislányodról keveset tudunk. Írnál róluk? (Szigi)

- A feleségemmel már tíz éve megismerkedtem, akkor már élsportoló voltam, tehát tudta, mire vállalkozik. Mindig is támogatott, kitartott mellettem, persze voltak nehéz időszakok. De remélem, hogy a közeljövőben több időm lesz a családra. A kislány még nagyon nem érti, hogy mi történik körülöttünk, neki is nagy szüksége van az apjára

- Mit kiabáltál a kamerába, mielőtt "repkedtél"? Másik kérdés (észrevétel): ugye meghatódtál a dobogón? (TataTata)


"Szeretnék minél többet versenyezni és eljutni a következő olimpiára"
- Először megkérdeztem a feleségem és a kislányomat, hogy látták-e a gyakorlatot, majd egy amerikai családnak küldtem üzenetet a fülhúzással. A dobogón meghatódtam. A legnagyobb egyébként örömet akkor éreztem, amikor a gyakorlat végén leugrottam, illetve amikor megláttam a pontszámomat. A dobogón már szinte megnyugodtam.

- Honnan a beceneved és ki adta Neked? Igaz, hogy mikor Amerikában voltál, szerepeltél egy videófilmben (5 másik tornásszal) melynek Gymnastikos volt a címe? Ezt valamelyik angolnyelvű fórumon olvastam... Miről szólt ez a film? Milyen tornásznak tartod Aleksei Nemovot? (derek)

- Nem tudom már honnan ered a becenevem, de már legalább 78 óta megvan. A film igaz, történet, hmm, a torna művészi úton való bemutatása. Aleksei Nemov a világ legjobb tornásza, nagyon szimpatikus, jó barátom, s ezt most nemcsak udvariasságból mondom.

- Hallottam, hogy Győrben születtél. Mennyire kötődsz a városhoz? (itt nőttél fel, vannak rokonok stb...). Gondolom mindenki megkérdezi: Folytatod? Ha nem, akkor mit csinálsz ezután? Fontos! Mi van Nyeste Adrienn-nel? (PityuETO)

- Nem Győrben születtem, hanem Sopronban, de ott nem laktam. Az igaz, hogy Győrben nevelkedtem. Nagyon kötődöm a városhoz, mindig jó érzés hazamenni. A tornát még négy évig szeretném csinálni. Ma már többen is folytatják 30 év után is, szerencsére a körülmények is olyanok, hogy megéri csinálni. Amúgy sem érzem magam idősnek, legfeljebb későn érő típusnak. Nyeste Adrienn jól van és ő is tovább folytatja négy évig.

- Nem volt rossz, hogy rengeteg ezüstérmed volt? Ilyenkor volt Nálad jobb, vagy a bírók se akarták, hogy jobb helyezést érj el? Ki a legnagyobb ellenfeled? Meddig akarod folytatni? Amikor leugrottál már gondoltad, hogy Te vagy a bajnok? Milyen volt Sydney és az olimpiai falu? Milyen volt a hazaút és a párnacsata? (davids01)

- Akkor voltam szomorú, amikor úgy lettem második, hogy én voltam a jobb. Akkor el voltam keseredve, persze a bírók is sokszor közrejátszanak ebben. A legnagyobb ellenfelemnek sajátmagamat tartom. Amikor leugrottam, már éreztem, hogy nincs gond. Sydney nagyon szép volt, de sok időm nem maradt körülnézni. Az olimpiai faluban pedig a legjobb a magyar csapat összetartása volt. Jókat buliztunk és beszélgettünk, persze a buli csak a versenyek után jöhetett. A párnacsatából kimaradtam, a pilótafülkében voltam, "én tettem le a gépet", a robotpilóta segítségével.

- Szoktál internetezni? (rahel)

- Ha van időm, akkor nagyon szeretek internetezni. De mostanában sajnos leginkább csak arra tudtam használni, hogy ha mentem valahova, megnéztem, hogy milyen az idő ott.

- Van-e olyan tehetséges fiatal, aki 4 év múlva - ha esetleg nem is ilyen előkelő helyezést elérve - de részt vehet az olimpián/vb-n/eb-n.? Vagyis: milyennek látod a jövőt a magyar tornasportban? Zoli - az én véleményem szerint - talán előrébb is végezhetett volna, csak a pontozók, ugye... Te hogy látod, "benne volt" a gyakorlatában a 3.-4. hely? (Pac)

- Van tehetséges fiatal - Én. Komolyra fordítva: nem tartom magam idősnek. Szeretnék Athénig minden világversenyen résztvenni és sikereket elérni. Amúgy a torna utánpótlás nem valami jó, de mindig lesz magyar csapat. Supi: a fináléban nem csinált olyan tökéletes gyakorlatot, mint amilyet szeretett volna.

- Jól láttam, hogy amikor leereszkedtél keresztfüggésbe és azt megtartva felnéztél, az volt az arcodra írva, hogy: "Na megvan az arany, ezt csináljátok utánam!!!"? (hkatica)

- Akkor még nem éreztem ilyet. Gyakorlat közben nem gondoltam erre, olyankor inkább az látszik az arcomon, hogy örültem, hogy eljutottam addig a pontig. A leugrás után éreztem az elégedettséget.

- 1. Mi a terved a most következő pár hétre? Nyugi és család, vagy máris egyéb elfoglaltságod van? 2. És a hozzáállásod a sporthoz változott-e most, hogy elérted az amatőr sport csúcsát, az olimpiai aranyat? Milyen terved van, hiszen ezt überelni ugye már nem igen lehet... :) (Vegatable)

- 1. Szeretnék minél többet edzeni a fogadások és meghívások mellett. 2. Hozzáállásom nem változik meg ezáltal, szeretnék minél többet versenyezni és eljutni a következő olimpiára, s ugyanúgy megverni mindenkit, ahogy eddig.

- Arra lennék kíváncsi, hogy Te, mint sikeres élsportoló mit tanácsolnál a magyar labdarúgóknak, hogy ők is hasonlóan sikeresek legyenek. (ObudaFan)

- Ne pénzben gondolkodjanak, hanem próbáljanak meg érzéssel focizni...

- Engem az érdekelne, hogy miközben ott lógtál a szeren, hallottad-e a két erőelem között, hogy a közönség beletapsolt, vagy teljesen megszűnt körülötted minden? (fruh)

- Hallottam. Saját magammal voltam ugyan elfoglalva, de a távolból hallottam a közönséget és nagyon jól esett. Akit megzavar az ilyen reakció, már nem a gyakorlatára figyel. Nem más tornászokat akarok ezzel bántani, velem is előfordult egy versenyen kivetítőn azt figyeltem, hogyan futok neki az ugrásnak. Ez azt jelenti, hogy nem voltam teljesen ott fejben.

- Miért pont a gyűrűbe lettél "szerelmes"? Szerintem az egyik legnehezebb szer... (Index)

- Nekem nem. Nem lettem szerelmes a gyűrűbe, a tornában mindenki megpróbálkozik mind a hat szeren. 13 éves koromban a lólengés és a gyűrű ment jobban. Erősebb voltam az átlagnál, így ezen a két szeren jobban tudtam fejlődni. A nyújtón nincsenek például erőelemek, ott csak a technika dominál. 16-17 évesen már egyértelmű volt, hogy a gyűrű megy jobban nekem.

- Azt szeretném tudni, hogy birja ki ezt a terhelést a vállad? Álomszép volt az a gyakorlat, az egész családot a TV elé zavartam, hogy lássanak valami szépet is, de már szinte sajnáltalak, hogy nem lesz e bajod tőle. (zsuzsa)

- Nincs gond a vállammal, nekem nem fájt a gyakorlat - remélem, azért nektek sem.

Rencsényi Áron, INDEX 2000.10.06

SPORTOLÓ

  BARCELONA 1992
  ATLANTA 1996
  SYDNEY 2000

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  Csollány Szilveszter