FONTOS


 

Klubélet. Olimpikonok nélkül az idény első mérkőzésein
Fiatalításba kezdett a bajnok Dunaújváros

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.09.16
--------------------------------------------------------------------------------

A Dunaújvárosi Főiskola négyszeres bajnok női együttese fiatalos lendülettel vág neki az új idénynek.

Nem fűződik sztárigazolás a nevéhez (jóllehet Drávucz Ritát és Kisteleki Dórát is csábították), sőt, válogatott játékosok távoztak az együttestől, vagy hagytak fel a játékkal. Ahogy azt előre bejelentette, a 128-szoros válogatott kapus, Sós Ildikó a családalapítást helyezte az élsport elé, igaz, amolyan vésztartalékként készenlétben áll, és kapusedzői feladatokat is ellát majd.

Természetesen, ha magánéletbeli tervei gyorsan valóra válnak, a felsorolt minőségeiben is kénytelen lemondani róla Mihók Attila edző. A fiatalítás áldozata lett két további rutinos pólós, a 149-szeres válogatott Sipos Edit és az athéni olimpián is szerepet kapó Tiba Zsuzsanna.

"Első számú kapusként Tóth II Andreára számítok, mögötte Jankovics Eszter és Brávik Henrietta harcol majd - mondta Mihók Attila. - A felnőttkerethez csatlakozott Szűcs Gabriella, Kecskemétről pedig Varga Andreát szerződtettük, akivel hosszú távú terveink vannak, a tavaszra már jó fizikai állapotba kerülhet. A német junior- és felnőttválogatott tagja, a balkezesként a jobb oldalon és centerként egyaránt otthonosan mozgó Bujka Barbara is minket erősít majd."

Mihók arra számít, hogy az új idényben szorosabb meccseket játszanak majd, ennek ellenére marad a korábbi célkitűzés: a bajnokságban és a Magyar Kupában is elsőségre tör a csapat. Sőt, a BEK-ben (amelyben csak a márciusi középdöntőben lesz dolga először Primászéknak) a négyes döntő felé veszik az irányt az újvárosiak. "Addigra összeérik az együttes" - fogalmazott a szakvezető, aki a decemberi Elco-kupa nemzetközi mezőnyében is lemérheti már, hol tartanak lányai. Ami biztos, az olimpián részt vevők - Primász Ágnes, Zantleitner Krisztina és Tóth II Andrea - nem lesznek ott a bajnoki rajton, október 4-éig pihenőt kaptak. A pontvadászat első része tehát testhez álló feladatnak ígérkezik a fiatalok számára.
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK