FONTOS


 

UTE. Petrovics Mátyás vágya a négy közé jutás
Új névszponzor Újpesten

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.09.10
--------------------------------------------------------------------------------

Új névadó szponzorra lelt az UTE férfi vízilabdacsapata, amely az elmúlt bajnokságban az ötödik helyen végzett, kivívva a LEN-kupában való indulás jogát.


Suti Gábor (jobbra) egy idényt követôen visszatér Újpestre (Fotó: Farkas József)
Az egyelőre egy évre szóló szerződést csütörtökön az UTE-székházban írta alá Ôze István klubigazgató és Palotai József, a VB Leasing csoport ügyvezetője. A főként személyautó-finanszírozásban tevékenykedő, az idén 20 milliárd forintos forgalmat elkönyvelő cég már korábban is támogatta a lila-fehérek utánpótlás-együtteseit (az elmúlt idényben két arany és egy ezüst volt a fiatalok mérlege), s most úgy döntött, hogy a felnőtteket is milliókkal segíti.

Petrovics Mátyás, az újpestiek trénere megemlítette, hogy legutóbb 1999-ben mérette meg magát az együttes a nemzetközi porondon - akkor LEN-kupa-győztes lett.

"Az öt esztendővel ezelőttihez képest szerényebbek a terveink - mondta Petrovics. - A magyar bajnokság kiegyensúlyozottnak ígérkezik, mégis az első négy közé vágyunk, ami régen sikerült már az Újpestnek. Nem kell ecsetelni, hogy a Domino külön kategória, rajta kívül az Eger, a Vasas, a Szeged, az UTE és a Fradi kemény harcot vív majd. A nemzetközi porond más, jó alkalom arra, hogy acélosodjon a gárda, és ahogy a játékosaimat ismerem, mindenki a maximumnál többet akar majd nyújtani."

Az UTE rendezi a LEN-kupa-selejtező egyik csoportjának mérkőzéseit, ezzel kapcsolatban egyetlen kérdőjel akad: a dán Odense jelezte, hogy bizonytalan az indulása. A lila-fehérek - mi- után a LEN illetékesei is rábólintottak - a Hajós Alfréd Uszodában, azaz a megszokott hazai pályán fogadják hat ellenfelüket, s alapkövetelmény a továbbjutás. A 16 között már göröngyösebbé válik az út, többek között az Euroligából kiesettek "jóvoltából".

A csütörtöki sajtótájékoztatón ott ült Petrovics Mátyás mellett a két új szerzemény, Zoufal Norbert és Suti Gábor is. A meggyengülő BVSC-ből érkező Zoufal a nemzetközi kuparészvétel és a hazai rájátszás lehetőségének vonzásában döntött a váltás mellett, szerződését a jövő héten írják alá, Suti miatt viszont továbbra is tart a kötélhúzás az UTE és az FTC között. A Megyeri úton biztosak a jogi igazságukban (Suti nem kapta meg járandóságát a Népligetben, éppen ezért ingyen igazolható), s ha másképpen nem megy, a szövetség mondja ki a végső szót.
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK