Euroliga, férfiak, 3. forduló, D-csoport
A félidő után már a Honvéd irányított
Életet mentő első győzelem
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.02.16
--------------------------------------------------------------------------------
Két magyar csapat - két pont. Ez volt az
Euroliga szombati mérlege, vagyis vasárnap illett volna már
nyernie a harmadik magyar gárdának, a Honvédnak. Már csak önös
érdekből is, hiszen eddigi két Euroliga-mérkőzését pont nélkül
tudta le.
A győzelmi
kényszerben kezdődő meccs első érdekes mozzanataként Gergely
védett, majd indította Birost, s bár nem érkezett kellő
pontossággal a labda, Biros gyorsasága elegendőnek bizonyult.
Sok ideje nem volt, végül a bal kapufa segítségével célba ért
labdája. Mint kiderült, kiadós gólzáport indított el,
percenként rezdültek meg a hálók - itt is, ott is. A 3. perc
végére 2-2-re alakult az állás, majd hosszú szünet
következett, sok birkózással és emberelőny nélkül. A negyed
lejárta előtt 36 másodperccel aztán Irisicsev úgy kilenc
méterről kiszakította a korábban többször is mentő Gergely
hálóját, s a szünetre is maradt az orosz előny (2-3). Még egy
adalék a felvonáshoz: mindössze egyetlen kiállítást ítéltek a
játékvezetők, az öt gól mindegyike akcióból született.
Szívós másodszor is elhozta a labdát, megint folytatódott
egymás gyömöszölése. A centerek tehetetlenül fuldokoltak, s ha
meg is szabadultak a bilincstől, csak faulttal sikerült nekik.
A játékvezetők továbbra sem osztogatták az emberelőnyöket, és
mert az átlövések sem sikerültek, jó ideig érintetlenek
maradtak a kapuk. Mintegy három perc eltelte után Zinnurov
cirka kilenc méterről kipókhálózta a bal felső sarkot,
egyúttal kénytelenek voltunk tudomásul venni, hogy kísért a
szombat. Mint emlékezetes, a BVSC és a Vasas is a negyedik
negyed végéig futott az eredmény után. Igaz, most még csak
a másodikban jártunk, s végre a fórok alkalmat adtak a hazai
gólcsend megtörésére. Két előnyből az elsőt Szívós használta
ki, míg a másodiknál lejárt a húsz másodperc, ám Molnár
valahogy elhalászta a labdát, és öt méterről a vízről csavart
a bal felső ficakba. Megjegyzendő, a két eset között Irisicsev
is betalált, így továbbra is egy góllal vezetett a Volgográd
(4-5). Sajnos a különbség kettőre növekedett a negyed végére,
mert egy fór lejártát követően egy másodperccel Rekecsinszkij
valahogy bebűvészkedte a labdát a házigazda kapujába (5-7).
Vagyis továbbra sem nyugodhattunk meg, és nehezen fogadtuk
el, hogy a harmadik magyar csapatnak sem sikerül két ponttal
zárnia a hétvégét. Veszélyérzetünk csak fokozódott, amikor
Zinnurov passzából Gajdukov megszerezte a nyolcadik orosz
találatot a harmadik etapban. A háromgólos differenciánál a
legmagasabb veszélyességi fokozat lépett érvénybe, ami már
megtette hatását a Honvéd játékában. A vendégek erejét
fokozatosan felőrölte, hogy kevesebb emberelőnynyel
gazdálkodhattak a hazaiaknál, és előbb Kiss Gergely, majd
Molnár pipálta ki a fórt. Az egyenlítés egyelőre nem sikerült,
már csak azért sem, mert egy orosz kéz Biros arcában tett
kárt, s míg a válogatott szélső a fájdalmait igyekezett
kiheverni, az ajtó-ablak helyzetbe kerülő Zinnurov mosolyogva
növelte újra kétgólosra együttese előnyét (7-9).
 Molnár Tamás (balra), a
Honvéd centere emberelônyöket harcolt ki és értékesített
a meccs második felében, végül öt gólig jutott (Fotó:
Meggyesi Bálint) |
Egyfajta bravúrt hajtott
végre Agarkov, midőn kiállították, majd kiúszás közben az
éppen kapura célzó Kiss Gergőt akadályozta meg a góllövésben -
ezért újabb fault járt, valamint négyméteres a Domino javára.
Biros állt oda, és büntetett az előző pofonért, az egyenlítés
pedig Szívós legigényesebbeket is kielégítő mozdulatával
sikerült. A Honvéd ifjú titánja öt méterről kissé szélről
csodálatosan ejtette be a labdát Makszimov mögé (9-9).
Szívós a negyedik negyedben sem lankadt, gólpasszt adott
Birosnak, és az első perc óta először vezetett a magyar
bajnok. Ekkor megint előbukkant Irisicsev, aki több mint tíz
perce hadilábon állt a gólszerzéssel, s ha már ott volt,
negyedszer is megvillant (10-10). Az utolsó négy perc Molnár
Tamás szólója, egyben jutalomjátéka jegyében telt. A Honvéd
centere két előnyt is bepofozott, harmadjára pedig alaposan
beforgatta Jurcsikot, és akcióból legyintette be együttese 13.
gólját. Sorozatába belecsúszott Rekecsinszkij találata is, de
ez már nem osztott, nem szorzott, a Honvéd elkönyvelhette első
sikerét az Euroligában. Győzelme az életben maradással ér fel.
Mivel magyarázható, hogy a Honvéd a végére jött
bele? - kérdeztük Molnár Tamást. - El kell ismerni, az
oroszok frissebbnek tűntek az elején, és miután két átlövésük
is eredménnyel járt, megtörte a csapatunkat. A Honvéd tartását
és fizikai állapotát minősíti, hogy fel tudtunk állni. Gergely
Pista kifogott egy jó periódust, s már meg mertük csinálni
azokat a figurákat, amelyeket a mérkőzések elején is meg
lehetett volna. Ami engem illet, nem volt nehéz dolgom a
végén, hiszen jobbnál jobb labdákat kaptam.
Euroliga, férfiak, 3. forduló A-csoport:
Csehov (orosz)-Rijeka (horvát) 6-4, Spandau 04
(német)-Sabadell (spanyol) 11-3. Az állás: 1. Spandau 4
pont (29-21), 2. Sabadell 4 (26-23), 3. Csehov 3 (23-25), 4.
Rijeka 1 (17-26). B-csoport: Vasas-Olympiakosz (görög)
8-8, Barceloneta (spanyol)-Partizan Beograd
(szerb-montenegrói) 11-6. Az állás: 1. Barceloneta 6
pont (28-19), 2. Vasas 3 (20-20), 3. Olympiakosz 2 (22-23), 4.
Partizan 1 (16-24). C-csoport: Nice (francia)-BVSC 7-7,
a Kotor (szerb-montenegrói)-Mladost Zagreb (horvát) mérkőzés
lapzártánk után ért véget. Az állás: 1. Kotor 3 (15-8,
2 mérk.), 2. BVSC 3 (16-22), 3. Mladost Zagreb 2 (17-14, 2
mérk.), 4. Nice 2 (20-24). D-csoport: Dubrovnik
(horvát)-Herceg Novi (szerb-montenegrói) 9-10,
Domino-Volgográd 13-11. Az állás: 1. Herceg Novi 6
(27-22), 2. Volgográd 2 (26-30), 3. Domino 2 (29-29), 4.
Dubrovnik 2 (27-28)
Euroliga, férfiak, 3. forduló, D-csoport
Győznie kell a Dominónak
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.02.15
--------------------------------------------------------------------------------
Miután a Domino-BHSE eddigi mindkét
meccsét elvesztette az Euroliga D-csoportjában, Kovács István
edző más célt nem is fogalmazhatott meg, mint amit a csapat
helyzete diktál: ha negyeddöntőbe akar kerülni a kétszeres
BL-második együttes, akkor legalább a hazai mérkőzéseit meg
kell nyernie.
Ezek közül az első következik vasárnap 17
órától a Kőér utcában, az ellenfél pedig az orosz Volgográd,
amellyel még egyszer sem akadtak össze a piros-fehérek. A
BVSC-nek viszont vannak friss tapasztalatai, hiszen 5-4-re
kapott ki az Euroliga második selejtező fordulójában az
oroszoktól. "Jó csapat a Volgográd, elég ha abból indulunk
ki, hogy nyolc játékost adott a riói olimpiai selejtezőn
szereplő válogatottnak - mondta Kovács István. - Remélem,
Gergely Pista a kapuban és a védelem is megteszi a magáét, a
csapatot pedig nem teszi idegessé a győzelmi kényszer. Az idei
bajnokikon összeszedettnek láttam a csapatot, profin
segítették egymást a játékosok, így meg kell, hogy oldják a
feladatot."
Euroliga, férfiak D-csoport. A
Domino-BHSE eredményei: -Dubrovnik (horvát) 11-12, -Herceg
Novi (szerb-montenegrói) 5-6, . A Volgográd (orosz)
eredményei: -Herceg Novi 8-11, -Dubrovnik 7-6. A 3. forduló
párosítása: Dubrovnik-Herceg Novi 9-10, Domino-Volgo-grád
(vasárnap, 17 óra). Az állás: 1. Herceg Novi 6 pont
(27-22), 2. Dubrovnik 2 (27-28), 3. Volgográd 2 (15-17, 2
mérk.), 4. Domino 0 (16-18, 2 mérk.)
|