FONTOS


 

Székelyt Bulcsút, majd a meccset is elvesztette a Ferencváros
A nagyokra figyelhet a BVSC

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.01.25
--------------------------------------------------------------------------------

Ôszi fürdőszobai balesetét követően ismét felbukkant Fülöp Gergely, aki a hatos sapkát húzhatta fel a találkozón, s mindjárt a BVSC kezdő hatosának tagjaként mártozhatott a vízbe.

Torokgyulladása ellenére Kis Gábor is vállalta a rangadót, és ha már így tett, 53 másodperc letelte után bevette Pelle kapuját. No, nem ám centerből, hanem a balátlövő helyéről, a vízre pattintva a labdát. Németh Zsolt is kedvet kapott, és hamarosan növelte a házigazda előnyét, míg a Fradi sorra szórta el a labdát támadásai végén. A kapufával és Szécsivel sem kötöttek barátságot a zöld-fehérek. Szerencséjükre a vasutasok is leálltak a gólgyártással, és egy időkérést követően a hatodik percben Suti avatta fel Szécsit. A második negyedben ugyanígy három gól született, ám az elosztás most a Fradinak kedvezett. A három találat egyébként kevesebb mint két perc alatt esett, mégpedig a játékrész közepén.
A legizgalmasabb történéseket a harmadik felvonás tartogatta. A betegeskedő Kis nagyot "gyorsult" a kezdő negyedhez képest, ezúttal 21 másodperc eltelte után - immár megszokott helyén - okozott zűrzavart: négyméterest harcolt ki, amelyet Vincze a bal sarok bevételével gólra váltott (4-3). A játékrész közepén Lehmann előnyből egyenlített, és alig fél perc elteltével csapattársa, Süveges is feliratkozott a góllövőlistára. Sokáig nem tudta tartani előnyét a vendégcsapat, hiszen az ellentámadásból Kis azonnal válaszolt.
Egy ártatlannak látszó helyzetet követően hirtelenjében felforrósodott az uszoda vize. Történt, hogy Székely a bal oldalon süvített végig, miközben kissé lemaradva Fülöp nyaggatta. Addig-addig rángatta, míg Székely előtt elolvadt a helyzet, és szabaddobást kapott. Igen ám, a Fradi olimpiai bajnoka inkább rövid eszmecserébe elegyedett ellenfelével, mire a játékvezetők (jogosan) a BVSC-nek adták a labdát. Székely pedig nem tudta fékezni indulatait, és Fülöp arcába ütött. Ô maga végleges kiállítással, míg csapata a kiváló szélső hiányával bűnhődött.


Kis Gábor (12) betegen vállalta a játékot a rangadón, ennek ellenére két gólt szerzett, és kiharcolt egy négyméterest (fotó: Meggyesi Bálint)
Talán jól is jött a rövid szünet, meg aztán nem ártott 5-5-nél az utolsó etapra koncentrálni.
Amelyben Nyéki egy emberelőny lejárta után kis szerencsével a rövidsarkot pécézte ki (6-5), majd nem sokkal ezután Takács I Attilát is elvesztette a Ferencváros. A vendégek maguknak ásták a sírt, midőn egymás után két emberelőnyt is kihagytak (utóbb Szécsi védte Balatoni bombáját). A másik oldalon Dabrowski találta telibe a felső kapufát, aztán hosszú ideig tartó gyömöszölés következett. Lehmann 45 másodperccel a vége előtt a lécre ejtett, a vasutasok gól nélkül játszották ki támadóidejüket, így 13 másodpercük maradt a vendégeknek arra, hogy döntetlenre hozzák a találkozót. Mire felértek, már ennyi sem maradt, aztán Weszelovszky meglehetősen szorongatott helyzetben addig-addig próbálkozott, míg meg nem suhintotta a labdát, és az Szécsi kapujának jobb sarkában landolt. Csakhogy a lendítés előtt szólt már Németh Attila sípja, így a zöld-fehérek óriási balszerencséjére maradt a hazai előny. Weszelovszkynak lényegében egy időn túli szabaddobás maradt lehetőségként, amely Szécsi kezén halt el.
Mindez azt jelenti, hogy a BVSC négy pontra növelte előnyét közvetlen riválisával szemben, szinte már most elérve az alapszakasz harmadik helyét az összkép alapján döntetlent ígérő találkozón.

Hogy érezte magát a Szuperkupa után újra a kispad első embereként? - kérdeztük Derekas Szilárd edzőt, aki a piros lapja miatt egymeccses eltiltását töltő Gerendás Györgyöt helyettesítette.
- Mindig nehéz egy rangadót levezényelni, de felkészültünk és mindent megbeszéltünk Gyurival. Persze, előre nem látható dolgok mindig történhetnek, amelyek azért adódnak, hogy megoldjuk őket. A Szuperkupa inkább presztízsmérkőzés volt, a mostani viszont a bajnokság alapszakaszának végeredményét döntően befolyásoló találkozó. Nincs más dolgunk, mint tartani a versenyt a Honvéddal és a Vasassal.

Kis Gábor betegen is remekelt a Fradi elleni rangadón, és a szerencsét is áldja
Vége lett, mint a botnak

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.01.26
--------------------------------------------------------------------------------

Weszelovszky László két másodperccel a lefújás előtt betalált a BVSC kapujába, és üdvrivalgásban tört ki a Fradi-tábor. Aztán mindjárt felháborodásba ment át az öröm, tudniillik Németh Attila nem adta meg a gólt, mert a lendítés előtti pillanatban sípjába fújt, szabaddobást jelezve az ellenfele által alaposan megszorongatott Weszelovszky javára.


Kis Gábor a gyôztes rangadó után néhány napig otthon teázik edzés helyett (Fotó: Meggyesi Bálint)
A vendégek csontig hatoló fájdalmat éreztek a meccs 6-5-ös elvesztése miatt, no meg azért, mert a BVSC négy ponttal elhúzott előttük a tabellán, és a realitásokat figyelembe véve ezt a hátrányt szinte lehetetlenség lesz ledolgozni. Csapó Gábornak, az FTC szakvezetőjének a következő volt a véleménye: egy-két másodperccel a vége előtt többre mehet egy csapat azzal, ha befejezi az akciót, mint ha szabaddobást kap az utolsó utáni másodpercben. Ez is egy nézet, amelyet a szombat esti forgatókönyv alátámasztott, ám sok esetben egészen másképpen íródik.
Azért, hogy szerencséje is legyen együttesének, rengeteget tett Kis Gábor, a BVSC centere, aki torok-, mandula- és kisebb arcüreggyulladással küszködve nyújtott kiemelkedő produkciót: az első és második negyedben egy-egy gólt vállalt, a harmadik elején pedig négyméterest harcolt ki.
"Szerdán délelőtt voltam legutóbb edzésen, és igazából csak a meccs előtt dőlt el, hogy játszom - így a válogatott keret tagja. - Rendszeresen jártam kezelésre a Sportkórházba, és már csak azért is óvtak a meccstől, nehogy a szívemre vagy a vesémre menjen a kór. Pavlik doktor azt mondta, ha tüszős a mandulám vagy lázam van, semmiképpen se menjek vízbe. Mikes Csaba, a BVSC orvosa közvetlenül a mérkőzés előtt is megvizsgált, s mert továbbra sem jelentek meg a tüszők, vállaltam a játékot. Mit mondjak, a bemelegítés közben még úgy éreztem, talán ha két negyedet bírok majd, de nem így lett. Nem fárasztottak ki igazán a védők, ellenben fejben nem voltam az igazi. Amikor viszont hazaértem, már végem lett, mint a botnak, de szerencsére nem lázasodtam be."
Győzelem ide, két pont oda, Kis nem értékeli túl a rangadón aratott diadalt:
"A Fradinak sok helyzete volt, de Szécsi fontos labdákat fogott, vagy például a hajrában Lehmann a kapufára ejtett. Jóllehet nagyon akartunk, elismerem, a játékkal akadtak gondok, és a végén szerncsénk is volt, hogy belefújtak Weszelovszky lövésébe. Fontos meccsen vagyuk sikerrel túl, de nem szabad kiengednünk, mert volt már példa arra, hogy a Cegléddel is nehezen bírtunk el."
Kisnek mindenesetre továbbra is az otthon melegét ajánlják, és néhány napig el kell kerülnie a vizet.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK