FONTOS


 

Az edzők örömére ismét komplett a Vasas és a Honvéd, Kósz még nem állhat kapuba, Gerendás és Szécsi fegyelmi határozatra vár
Pörgősebb játékstílusra törekszik az UTE

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.01.22
--------------------------------------------------------------------------------

Míg a férfi vízilabda-bajnokság tabelláján a 7-12. helyet elfoglaló csapatok több játékost is veszítettek, a mezőny első feléhez tartozóknál minden maradt a régiben. Vagyis a mintegy egy hónapos téli szünetben nem kellett csapatot átszervezni, legfeljebb kisebb sérülések és betegségek késztették kényszerpályára az edzőket.

Ami az őszi elsőt, a szombaton rajtoló második kört veretlenül váró Vasast illeti, keveset lehettek együtt a menetelők. Kásás Tamás, Steinmetz Barnabás, Steinmetz Ádám, Madaras Norbert, Varga Dániel, Varga Tamás, Varga II Zsolt hosszú ideig a válogatottal edzett, így nem sokat foglalkozhatott komplett csapattal Kásás Zoltán. "A lényeg, hogy rengeteget kell gyakorolnunk, bár az általam elképzeltből decemberben már egyre többet megmutattak a fiúk. Az első meccseink viszonylag könnyűnek ígérkeznek, így lesz alkalmunk teljes kerettel visszarázódni a régi kerékvágásba" - mondta a tréner. Egy biztos, a decemberben térdműtéten áteső Kósz Zoltánra még nem számíthat egy ideig. Az ősszel remek formát mutató hálóőr úgy tervezi, hogy a február közepén folytatódó Euroliga-sorozatra rendbe jön, de nem keseredik el, ha az Olympiakosz elleni derbit ki kell hagynia. Az úszást mindenesetre nagyon unta, így aztán egyfajta előrelépésként értékeli, hogy a hét elején óvatosan nekiállhatott lábtempózni.

A második helyen tanyázó Domino trénere, Kovács István kollégájához hasonló helyzetbe került januárban: a címvédő is hét játékost adott a nemzeti csapatnak, vagyis a Kőér utcában is sokszor sokan hiányoztak. A horvátok és görögök elleni edzőmeccsek mindegyikén részt vevő Vári Attila, Kiss Gergely és Gergely István kedden szusszanhatott, szerdán pedig már minden honvédos ott volt a soros tréningen. Bárány Attila is, aki orrműtéten esett át, majd betegeskedett; nem állt le az ujjsérüléssel bajlódó Kiss Gergő sem, sőt részleges bokaszalag-szakadása ellenére Biros Péter is hősiesen kitartott. Kovács István úgy látja, játékosainak jót tett a december 22-től január 2-ig tartó teljes pihenő, de hozzátette: ezt csak a mérkőzések igazolhatják vissza.

A Honvédot a Szuperkupában legyőző BVSC január 5-én kezdte meg az idei tréningeket. Csaknem egy héten keresztül játszott edzőmeccseket az ugyancsak Euroliga-résztvevő Partizan Beograddal, de az olimpiai selejtezőre készülő lengyel válogatottal is megmérkőzött. A korábban sérüléssel bajlódó Németh Zsolt és Vincze Balázs rendbejött, ellenben Gerendás György edzőt zavarja az a bizonytalanság, amely még a Szuperkupa-találkozó történéseiből eredő fegyelmi eljárást illeti. Tudniillik szombaton mindjárt rangadóval kezdenek fiai az FTC ellen, ám határozat még nem született, holott ő is és a válogatott kapus Szécsi Zoltán is érintett az ügyben.

Nincsenek ilyen gondjai Csapó Gábornak, az FTC trénerének. Elégedetten nyugtázta, hogy az egri edzőtábor a gyönyörűséges Bitskey-uszodában és a Partizan Beograd vendégeként eltöltött napok is rendkívül hasznosan teltek. "Amúgy edzettünk, mint a barmok" - tette hozzá.

Az UTE játékosai is hajtottak, már csak azért is, mert Petrovics Mátyás edző elhatározta: valamelyest változtat a játékstíluson. Szavaival élve, pörgősebb és gyorsabb Újpestet álmodott meg, ennek jegyében teltek az elmúlt hetek. Mindez azt is jelenti, hogy még több lehetőséget ad a legfiatalabbaknak, kivéve Maklári Ádámot, aki mandulaműtéten esett át, s az első öt téli-tavaszi fordulóban nem száll vízbe. A szakvezető elárulta, a még LEN-kupát érő ötödik helyre mindenképpen oda kell érniük, ám nem mondanak le az első négy közé kerülésről sem - ebben az esztendőben nemcsak kiharcolni akarják, hanem élni is szeretnének a nemzetközi szereplés jogával.

A bajnokság kellemes színfoltja az OSC, amely jobb gólkülönbségével előzi meg a Szegedet (az alapszakasz végén természetesen az egymás elleni eredmény számít azonos pontszám esetén), és jelenleg hatodik. Keszthelyi Tibor együttesének kerete egy játékossal bővült: az egykor fradista Tóth Gábor csatlakozott a régiekhez. Mindössze ennyi a változás, ellenben a pontvadászat második felében az állandóságra törekednek majd Ibolyáék, lévén hogy egy picit sem szeretnének lejjebb csúszni a tabellán.

Nagy a vérveszteség
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.01.21
--------------------------------------------------------------------------------

A hosszú pihenőt követően - nem mintha a csapatokat a tétlenség vádja illetné - a hét végén újra nekilódul a férfi vízilabda-bajnokság. A decemberi zárást követő több mint egy hónap alatt sok minden történhet, és történt is a csapatok háza tája körül.

Kóstolóként a mezőny második felét alkotó együtteseknél néztünk körül.
Alulról felfelé haladva, kezdjük a sereghajtó Cegléddel, amely jelenleg Óbecsén játszik edzőmérkőzéseket a helyi, valaha szebb napokat látott gárdával. Nos Bóbis Károly edzőnek homlokára több ráncot rajzol két kulcsjátékosának távozása. Igor Cagalinec és Haufe Tamás a svájci bajnokságot választotta, s bár élő szerződés kötötte őket a klubhoz, nem akadályozták búcsújukat a helyi vezetők. "Nem számítottunk rá, de úgy látszik, ez így működik: jönnek a cseh vagy szlovák menedzserek, és összeszedik a játékosokat. Nem volt értelme erősködnünk, mert mit kezdjünk egy olyan pólóssal, aki menni akar a jobb fizetésért" - tette fel a költői kérdést a tréner. Bajukat enyhítendő a ceglédiek a 165-szörös válogatott (amúgy Eb-ezüstérmes, KEK-győztes) Péter Imrével egyeztek meg, aki az elmúlt idényben még a BVSC-t erősítette, aztán a nyáron visszavonult. Kérdés, hogy a Balaton mentén élő játékos miképpen egyezik meg az edzésre járásról és meccseken való részvételről elöljáróival.
A Szolnok együttesében jelenleg rengeteg a beteg, ennél is nagyobb gond, hogy az ősszel mellizomszakadást szenvedő csapatkapitány, Lukács Dénes felgyógyulása elhúzódik, olyannyira, hogy várhatóan csak a nyárra nyeri viszsza egészségét a játékos. Érdekesség, hogy bár Hasznos István továbbra is vezetőedzőként dolgozik, a csapat korábbi szakvezetője, az utánpótlásért felelős Urbán Lajos is felügyeli a felnőttek edzésmunkáját. Mint arról már decemberben beszámoltunk, a tizedik helyen tanyázó Szentes kispadján Vidumanszky László váltotta Komlósi Jánost. Az új tréner tehát a hét végén mutatkozik be új csapatával, amely nélkülözni kénytelen a kapus Russel Bernsteint, valamint Volodimir Kameneckijt. Az amerikaitól már decemberben elbúcsúztak, ám az ukrán szolgálatait továbbra is igénybe vette volna a klub. Azért a feltételes mód, mert bár Kamenckij január elején munkába állt, rögtön haza is tért, hogy a munkavállalási engedélye miatt magával hozza bizonyítványát, vissza viszont már nem jött. Bejelentette, hogy van jobb ajánlata, és hiába hívták fel a figyelmét, hogy szerződése van, őt ez nem igazán érdekelte. A jelek szerint makacsul kitart álláspontja mellett.
Az újonc, ám annál jobban szereplő, kilencedik helyen álló Szent István Egyetem-Ybl is jelentős vérveszteséget szenvedett. Egészen pontosan 24 gólt, amelyből Cseh Sándor 13-at, Tóth Frank 11-et vállalt. Nos előbbi a Paguros, utóbbi a Lazio olasz A2-ligás együtteséhez távozott. Tóth elmeneteléről tudtak az Ybl-nél (így is kötöttek vele megállapodást), ám Cseh Itáliába költözésére nem számítottak. Ettől függetlenül barátságban váltak el, visszavárják. A lyukakat úgy tömik be az egyetemistáknál, hogy többször száll majd vízbe Martinovics György játékos-edző, valamint Szabó Lajos is visszatért a csapathoz. A bajnoki táblázaton visszafelé haladva az Eger a következő egylet. Mondani sem kell, a hevesiek is rosszul jártak a szünetben, igaz, ők is tisztában voltak vele, hogy Petik Attila januártól Olaszországban játszik tovább. Tóth Kálmán edző sajnálja, hogy éppen az alakulat 20 gólt szerző karmesterétől kell megválnia, egyúttal azt reméli, hogy Seress Tibor, Csányi György, alkalomadtán a még fiatal Hegedűs Gábor közösen pótolja a gólvágó hiányát. Nem tudni mekkora erősítést jelent, mindenesetre Kaliforniából Egerbe költözik a védő Will Quist (két méter magas, egy mázsa, jól úszik…), és a szintén bekkszerepben alkalmazható Kollár Györggyel is tárgyalnak az egriek. Utóbbi tavaly még az olasz második vonalban szerepelt.
A végére hagytuk a tabellahetedik Szegedet, amely mustránk során az első csapat, amely pozitív mérleggel zárhatja a legutóbbi forduló óta eltelt időszakot. Horváth Vikor kibővült keretet gardírozhat, ugyanis a hat évig Görögországban (Hania, Patrasz) pólózó Boros Lászlót szerződtették a csongrádiak. A mester örül, hiszen egykori játékosáról van szó (a Bp. Spartacushoz köthető a kapcsolat), aki 26 évével rutint hozhat a többségében fiatalok alkotta együttesbe.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK