| ||||
|
|
Mészáros István a Becsej sportigazgatója lett
Nem bánta a változást -------------------------------------------------------------------------------- forrás: HL, Nemzeti Sport 2004.01.11 -------------------------------------------------------------------------------- Óbecsén nem is olyan régen felszámolták az 1999-ben férfi Bajnokok Ligáját nyerő Naftagas Becsejt, jogutódja pedig az egykori fiókcsapat, a Mladoszt Becsej lett. A klub elsősorban a saját nevelésű játékosállományra támaszkodott, s jelenleg is csaknem 250 fiatal játékos szerepel a színeiben.
Mészáros István ezután sportigazgatói, koordinátori feladatkört tölt be, emellett az idén vállalja a női csapat irányítását. A sportigazgató elmondta, hogy megkönnyebbülve vette tudomásul az edzői teendők alóli felmentését, noha úgy érzi, hogy frissen kinevezett sportigazgatóként talán őt is jobban be kellett volna avatni "bizonyos folyamatokba". Tepsa a bemutatkozó sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a jövőben csak azon játékosoknak lesz helyük a csapatban, akik fegyelmezetten dolgoznak, és ápolják a csapatszellemet. Éppen ennek a hiánya miatt egyelőre kihagyja a keretből az egyébként tehetséges Mladen Matics kapust, egészségi állapota miatt nem számíthat a tehetséges Kozma Zsoltra sem, míg Bojan Trajkovics tanulmányai miatt elhagyja a klubot. "Azt akarom, hogy a bajnokság második részében olyan csapatot alakíthassak ki, amely jövőre a feljutást is megcélozhatja, a klubvezetés terve ugyanis az, hogy 2006-ra Óbecsének ismét első ligás gárdája legyen. Mivel a csapat tagjainak nagy többsége még középiskolás fiatal, napi négyórás esti edzést határoztunk meg" - mondta az új tréner. |
|