FONTOS


 

Szremkó volt a szentesiek legjobbja az őszi szezonban
A meccseken találkoznak

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Szélpál László, Délmagyarország 2004.01.09
--------------------------------------------------------------------------------

A női vízilabda OB I-ben a Hungerit-Szentesi VK, a Dunaújvárosi Főiskola és a Vasas mögött, a harmadik helyről folytatja tavasszal. Szremkóékra emellett az MK-ban és a LEN-kupában is nagy feladatok várnak.


Pengő László tanítványainak tavasszal a nemzetközi porondon is bizonyítaniuk kell. Fotó: Tésik Attila
A legutóbbi bajnokságban a szentesi női vízilabdacsapat a harmadik helyen zárt. A vezetőség a nyáron ennek megismétlését határozta meg célként, hozzátéve, azért annyira nem lennének mérgesek, ha az évad végén sikerülne egy helyet előre lépni.

- Mind az alapszakaszt, mind pedig a legjobb hat csapattal folytatódó középszakasz őszi szezonját a harmadik helyen fejeztük be - mondta Pengő László, a Hungerit-Szentesi VK vezetőedzője. - Azzal tisztában voltunk, hogy a címvédő, BEK-második Dunaújvárosi Főiskolával nem tudunk versenyre kelni, abban reménykedtünk, hogy a jelentősen megerősödött Vasast talán sikerül megelőzni.

Pengőnek nem szokása a játékvezetéssel foglalkozni, de az angyalföldiek elleni találkozón néha a guta kerülgette.
- Furcsa, amit mondok, annak ellenére, hogy kikaptunk 15-12-re, azon a meccsen játszottunk a legjobban. Dobtunk tíz akciógólt a Vasas négyével szemben. Mégis kikaptunk... Tavasszal mindenképpen szeretnénk visszavágni.

A nyáron erősödtek a szentesiek, leigazolták Tóth Andreát és Hőnig Ágnest. Ennek természetesen örült a tréner, akadtak azonban ezzel gondjai is.
- Nem egyszerű úgy csapatot építeni, hogy szinte a keret fele csak a meccsen találkozik. Konkrétan arra célzok, hogy Tóthon és Hőnigen kívül Hegedűs Renáta, Makra Melinda, valamint az idény közben szerződtetett Ádám Zsuzsa és Kovács Georgina is vagy Pesten él, vagy ott jár főiskolára. Természetesen szeretnénk az évadot a második helyen zárni, de így nagyon nehéz lesz. A Dunaújvárosi Főiskola egyelőre utolérhetetlen számunkra, addig míg az ottaniak heti 10 edzésen vesznek részt napi 5-6 órát gyakorolva, addig mi csak hat tréninget tudunk tartani napi kétórai elfoglaltsággal.

Pengő bátran hozzányúlhatott a legtehetségesebb utánpótláskorú pólósokhoz is, nem vallottak szégyent. Összesen 21 játékos kapott kisebb, nagyobb bizonyítási lehetőséget, ennyien egyetlen gárdában sem jutottak szóhoz.

- A legjobb teljesítményt ezúttal is az elnyűhetetlen Szremkó Krisztina nyújtotta, aki a válogatottal februárban az olaszországi kvalifikációs tornán igyekszik majd kiharcolni az olimpiai részvételt. A csapatból rá hárult a legtöbb teher, nem roppant össze alatta. Az új szerzemények közül Ádám és Kovács csak a szezon végén szerepeltek. Hőnignek hullámzott a teljesítménye, voltak nagyon jó mérkőzései, de akadtak gyengébbek is. Tóth remekül kezdett, utána viszont sajnos megbetegedett. Ha végig egészséges, talán most nem a Vasas, hanem mi állunk a második helyen. Molnár Anett, Makra és Vér Adrien megfeleltek, Huszka Zsuzsa pedig sokat fejlődött. Hegedűst is nyugodt szívvel állíthattam az együttesbe, akárcsak Szabó Xéniát, Fejes Szilviát, Hevesi Anitát, Rozgonyi Esztert. Mindhárom kapusom - Varga Zita, Döme Nóra és Brezovai Dorottya - a hazai mezőnyben megfelel, a kérdés az, hogy a nemzetközi porondon elég lesz-e ez a teljesítmény?

Áprilisban ugyanis a LEN-kupában kell bizonyítaniuk a Kurca-parti nőknek. A legutóbbi negyedik hely miatt ezúttal a négy kiemelt közé kerültek, a márciusi selejtezőkből csatlakozik majd hozzájuk további négy együttes.
- Idén is szeretnénk a négy közé jutni a LEN-kupában, az MK-ban döntőzni, a bajnokságban pedig jó lenne végig versenyben maradni a Vasassal a második hely megszerzéséért - fogalmazta meg végezetül a csapatra váró tavaszi célokat Pengő László.
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK