FONTOS


 

Ősszel Berki András volt a legjobbja a szentesi csapatnak
Sűrűn remegett a játékosok keze

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Szélpál László, Délmagyarország 2004.01.05
--------------------------------------------------------------------------------

A legutóbbi férfi vízilabda OB I-et a kilencedik helyen zárta a Legrand-Szentesi VK. A vezetők az új bajnokságban mindenképpen előrelépést terveztek, célként a nyolc közé jutást tűzték a csapat elé. Az alapszakasz felénél 4 ponttal csak a 10. helyen áll a gárda, ez pedig Komlósi János edző állásába került.


Komlósi János edzőt meglepte, hogy a szezon végén leváltották. Fotó: Tésik Attila
Az elmúlt nyáron - Kádár József távozását követően - edző nélkül maradt a Legrand-Szentesi VK. Több variáció is felmerült a megüresedett poszt betöltésére, végül a klub vezérkara a Nagykanizsáról hazatérő Komlósi Jánost választotta, akinek akadt segítsége is, hiszen szaktanácsadóként dr. Tóth Gyula mesteredző is a csapat mellé állt.

-Sokáig nem működött ez a felállás, még a felkészülés időszakában jártunk, amikor Gyula úgy döntött, továbbra is az utánpótlásban dolgozik - elevenítette fel a történteket Komlósi János. - A kitűzött célt, a nyolcadik helyet megszerezhetőnek tartottam, a mezőnyjátékos keretet megfelelőnek véltem. Azt sem hallgathatom el, kapusposzton éreztem, hogy gondjaink lehetnek, ami az idő múlásával sajnos beigazolódott. Horváth Tamás a spanyol Valenciához igazolt, itt maradtunk két tizenéves tehetséges, ám rutintalan fiatallal, Újházival és Gállal.

A sorsolás sem kedvezett a Kurca-parti alakulatnak, az első három fordulóban a Vasassal, a Honvéddal és a Ferencvárossal találták szemben magukat.

- Természetesen nem szereztünk pontot, mindannyiszor sima vereséget szenvedtünk, de volt tartása a csapatnak; a címvédő Honvéd ellen kifejezetten jól pólóztunk - folytatta a leváltott szakember. - A vesszőfutásunk Szeged elleni, idegenbeli meccsel kezdődött, amelyen bár kikaptunk, nem érdemeltünk vereséget. Hiába vezettünk két góllal is, üres kézzel távoztunk. A balszerencse-sorozat folytatódott, otthonunkban a Szent István Egyetem hét másodperccel a vége előtt egyenlített, majd idegenben 4-1-es vezetésről a Cegléd az utolsó dudaszó pillanatában dobott góllal vert meg bennünket 6-5-re. A három meccsből egyetlen pontot kasszíroztunk, pedig kis szerencsével hatot is gyűjthettünk volna. Amennyiben így alakul, most 9 ponttal a hetedik helyen állnánk...

A tréner elmondta, elsősorban mentálisan akadtak problémák, nem pedig erőnléti gondok miatt herdáltak el több pontot is. A meghatározó szituációkban rendre rossz döntést hoztak a játékosok, megremegett a kezük. A fiatalabbaknál ez még megmagyarázható, a rutinosabbaknál, olyanoknál, akik már több éve szerepelnek az élvonalban, már kevésbé. Erre jó példa az Újpesttel szembeni hazai találkozó, amelyen forduláskor még 6-3-as szentesi vezetést mutatott az eredményjelző, a végén viszont 11-8-as lila sikert. Már úgy nézett ki, hogy győzelem nélkül zárja az őszt a Legrand, amikor az évbúcsúztatón jó játékkal 11-5-re sikerült a Szolnokot megleckéztetni.

- A játékosok közül kiemelném Berki András egyenletes, jó teljesítményét, a gárdából ő volt a legjobb. Rajta kívül még Somogyi Balázzsal, Szénászky Zsolttal és Dimitrij Lavrisinyeccel is elégedett voltam, akárcsak Vígh Róberttel, akiben kellemesen csalódtam. A többiektől többet vártam, elsősorban Szebeni Zoltán produkciója maradt el az általam vártaktól.

Hiába alakult jól a záróforduló, a Szolnok elleni magabiztos diadal sem tudta megmenteni Komlósi Jánost.

- Mivel mindvégig a fejem fölött lógott Damoklész kardja, azt nem mondom, hogy váratlanul ért a leváltásom, de azért meglepett. Három hónap kevés arra, hogy minősítsék a munkámat. Nem értem... Nincs vészhelyzet, nem állunk pont nélkül az utolsó helyen, játékunkra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy reménytelen. Nem beszélve arról, hogy a tavaszi sorsolás könnyebbnek ígérkezik, mint az őszi. Most már mindegy, a döntés megszületett, úgy látszik, a vezetők az Egerből elküldött Vidumanszky Lászlóban jobban bíznak.
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK