FONTOS


 

Elco-kupa, nemzetközi női torna, Dunaújváros
A Pescara nem bírt a hazaiakkal
Fantasztikusan pólózott a Dunaújvárosi Főiskola

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Benke Zoltán, Nemzeti Sport 2003.12.10
--------------------------------------------------------------------------------

Az Elco nemzetközi női vízilabdatorna záró napján előbb a még pont nélküli két csapat szállt medencébe, vagyis a Vasas és a német Bochum. Az első negyedben a Vasas nagyon fegyelmezetlenül védekezett, és a csapat Horváth Patricia kapusnak köszönhette, hogy csak négygólos hátrányba került.

A folytatásban sem sikerült sok minden a gyenge napot kifogó piros-kékeknek, így a vártnál könnyebb mérkőzésen nyert a Bochum. Ezt követte a két hibátlan együttes találkozója, tehát a Dunaújváros és az olasz Pescara párharca, immár a tornagyőzelemért. A hazaiak nagyszeruen kezdtek és három szép akciógóllal elhúztak ellenfelüktől.

Ebben nagy érdeme volt Sós Ildikó kapusnak, aki mind a négy emberhátrányos helyzetnél remekül védett. A DF nem nyugodhatott meg, mert a pescaraiak az előző két mérkőzésüket is jelentős hátrányból nyerték meg. A forgatókönyv azonban a második negyedben sem változott, a dunaújvárosi akciógólokra nem érkezett válasz. Csak tizenhat és fél perc elteltével szépítettek az olaszok Valkay Ágnes révén (6–1). A Dunaújvárosi Főiskola végül fölényesen nyerte meg a mérkőzést is, így megérdemelten tartotta itthon a serleget.

Elco-kupa, nemzetközi női torna, Dunaújváros
SV Blau Weiss Bochum (német)– Vasas-Hungaro Kábel 13–7 (5–1, 2–1, 4–2, 2–3)
G: Rahe 4, Sorenzen 3, Blattau 2, Gelse, Gruber, Siebe, Schindelbauer, ill. Kisteleki 2, Ipacs 2, Tomaskovics, Hári, Molnár Z.

Dunaújvárosi Főiskola–Rarinantes Pescera (olasz) 10–4 (3–0, 2–0, 2–2, 3–2)
G: Sipos 3, Primász 2, Benkő N., Zsámbok, Benkő T., Szucs, Kovács, ill. Valkay Á. 3, Stieber
Az Elco-kupa végeredménye: 1. Dunaújvárosi Főiskola 6 pont, 2. Pescara 4, 3. Bochum 2, 4. Vasas 0

Elco-kupa, nemzetközi női torna, Dunaújváros
A Dunaújváros és a Pescara még veretlen

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Benke Zoltán, Nemzeti Sport 2003.12.09
--------------------------------------------------------------------------------

Először rendez a Dunaújvárosi Főiskola nemzetközi női vízilabdatornát, amellyel a szervezők hagyományt szeretnének teremteni. A nyitó játéknapon a Vasas káprázatosan kezdett, Kisteleki vezérletével behozhatatlannak tűnő előnyre tett szert az első negyedben (6–1). Ám a Pescarában világklasszisok játszottak: Stieber és a Valkay testvérek révén nemcsak ledolgozták az idő múlásával a hátrányt, de az elfáradó piros-kékek ellen a győzelmet is megszerezték. Ezután következett a dunaújvárosiak mérkőzése a Bochummal. Tavaly a BEK-középdöntőben már találkozott a két gárda, s akkor botrányos játékvezetés mellett 6–5-re a németek nyertek. Ezúttal alaposan visszavágott a hazai együttes, esélyt sem adott ellenfelének. A két magyar együttes hétfői összecsapásán Kisteleki és Primász gólpárbaját az utóbbi nyerte, míg a találkozót a dunaújvárosi együttes. A különbség attól lett nagyobb, hogy míg a piros-kékeknél senki más, addig a hazaiaknál szinte mindenki gólt lőtt.

Elco-kupa, nemzetközi női torna, Dunaújváros
Rarinantes Pescara (olasz)–Vasas-Hungaro-Kábel 10–9
(1–6, 4–2, 1–0, 4–1). G: Stieber 3, Valkay E. 2, Valkay Á. 2, Ghibellini 2, Carroza, ill. Kisteleki D. 3, Hári 2, Ipacs 2, Németh E., Tomaskovics
Dunaújvárosi Főiskola-SV Blau Weiss Bochum (német) 14–7 (4–2, 4–1, 2–2, 4–2). G: Primász 5, Tiba 3, Sipos 3, Benkő N., Benkő T., Brávik F., ill. Sorensen 3, Gruber 2, Rump 2.
Rarinantes Pescara (olasz)–SV Blau Weiss Bochum (német) 9–5 (0–2, 2–2, 3–0, 4–1). G: Stieber 3, Valkay E. 2, Valkay Á. 2, Carrosa, Ragni, ill. Sorensen 2, Schindlerhauer, Gelse, Blattau.
Dunaújvárosi Főiskola–Vasas-Hungaro-Kábel 17– 5 (4–2, 4–1, 5–1, 4–1). G: Primász 6, Tiba 2, Bódi 2, Benkő N. 2, Szűcs, Benkő T., Poszkoli, Brávik F., Kovács, ill. Kisteleki 5

Elco-kupa, nemzetközi női torna, Dunaújváros
Hagyományt teremtenek Dunaújvárosban
Színvonalas torna, ingyen

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2003.12.05
--------------------------------------------------------------------------------

A magyar női vízilabda-válogatott tagjai az elmúlt két hétben kétszer négy napot készültek a margitszigeti sátorban, nem mellékesen az öt olaszországi légiós (Drávucz Rita, Stieber Mercédesz, Rédei Kata, Pelle Anikó, Valkay Ágnes, Valkay Erzsébet) is csatlakozott a többiekhez.


A Dunaújváros kapusa, Sós Ildikó a pescarai magyarok lövéseivel is számolhat (Fotó: Czagány Balázs)
Mindez azért volt lehetséges, mert az olasz válogatott az Egyesült Államokban zajló Holiday-kupán érdekelt, amelynek ideje alatt szünetel a pontvadászat. A Faragó Tamás szövetségi kapitány és segítője, Györe Lajos által vezényelt gyakorláson a nemzeti csapat kétszer is megmérkőzött a bajnok Dunaújvárosi Főiskola csapatával, amely vasárnaptól keddig nívós nemzetközi tornát rendez. A viadalon négy együttes, az olasz Pescara (Stieber és Valkayék klubja), a német bajnok Bochum, a Vasas és a házigazda vesz részt.

"Régen szerettünk volna már egy jelentős női tornát rendezni, ami eddig anyagi források híján nem valósult meg – mondta Mihók Attila, a Dunaújvárosi Főiskola vezetőedzője. – Szerencsére mostanra változott a helyzet, és az Elco cégnek köszönhetően megvalósulhat a tervünk. Reményeink szerint hagyomány indul útjára, és ezentúl minden évben házigazdái lehetünk az eseménynek. Tudomásom szerint ez az első magyarországi női nemzetközi viadal, amelynek létrejötte azért is fontos, hogy becsalogassuk a szurkolókat az uszodába. Egy huszonegy kettes győzelemmel végződő bajnoki meccs ugyanis nem elég vonzó, míg nagyon jó tapasztalatokat szereztünk a BEK-középdöntő megrendezésekor. Mintegy ezren szurkoltak nekünk, és ha most nem is lesznek ennyien, bízom abban, hogy ötszázan ezúttal is összegyűlnek. A belépés ingyenes.”
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK