FONTOS


 

FAIR PLAY
Pólóedző a júliusi díjazott

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2003.08.26
--------------------------------------------------------------------------------

A Baróti Lajos Fair Play Díjat július hónapban Babarczi Roland személyében egy olyan szakember veheti át, aki egész életét a vízilabdasportnak szentelte. A díjat Fábián László olimpiai és világbajnok öttusázó adja át, akit pályafutása és sportversenyzői magatartása miatt 1995-ben a MOB Fair Play-életműdíjjal jutalmazott.

Babarczi Roland játékos pályafutását több évtizedes edzői munka követte, kezdetben utánpótlás-csapatokat, majd a BVSC és a Szolnok felnőtt gárdáját irányította. Nevéhez az edzői, nevelői munka mellett számos egyéb érdem is fűződik, ő állítja például össze a hazai vízipóló versenynaptárt, és aktívan részt vesz az éves versenykiírás elkészítésében is. Nehéz lenne még egy olyan szakembert találni, aki hasonló mennyiségű információval és tudással rendelkezik a jelenleg legsikeresebb és talán legnépszerűbb magyar csapat sportról, mint Babarczi Roland, aki a mérkőzések, események archiválását is végzi. Ha valaki valamilyen múltbeli hazai vagy nemzetközi eseményen született eredményre, vagy a résztvevők nevére kíváncsi, azt tőle biztosan megtudja. Szekrényében őrzött jegyzőkönyvekből, másolatokból, fotókból és egyéb feljegyzésekből világosan nyomon követhető a sikersportágnak számító magyar vízilabda múltja és jelene egyaránt. Babarczi Rolandot a vízilabdaedzők is nagy tiszteletben tartják, amit világosan tükröz az a tény, hogy az edzők szakmai testületét is ő irányítja, illetve képviseli a MVLSZ elnökségében.
A Magyar Fair Play Egyesület számára azonban a legfontosabb munkája a vízilabda utánpótlás magyarországi bázisának mind szélesebb alapokra helyezése. Az elmúlt években kiemelt figyelmet szentelt ennek a területnek, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a dunántúli régiók bevonásával ma már van vízilabda élet Szombathelyen, Pápán, Székesfehérváron, Kaposváron, Pécsen, Nagykanizsán.
A gyerekek bevonása sportba, a Sulipóló szervezése mind-mind szerves része odaadó és elkötelezett munkájának, ezért a Magyar Fair Play Egyesület örömmel és a legnagyobb tisztelettel adományozza részére a Baróti Lajos Fair Play Díjat, valamint az Adidas és a Vodafone által felajánlott ajándékokkal szeretné jelképesen megköszönni a diáksportért végzett munkáját.

Augusztus hónap fair play díjazottjára várjuk az Önök szavazatait és ajánlásait a magyarfairplay@magyarfairplay.hu e-mail címre, valamint felhívjuk figyelmüket, hogy Fair Play jelvényünk megvásárolható a http://www.magyarfairplay.hu/ honlapunkon. A jelvény értékesítéséből származó bevételt a Magyar Fair Play Egyesület teljes egészében a magyar diáksport fejlesztésére fordítja.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK