FONTOS


 

A bajnok a KSI tehetségével, Tóth Mártonnal szerződött
Paján: FTC-ből a Dominóba

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2003.05.30
--------------------------------------------------------------------------------

Az elveszített Bajnokok Ligája-döntőt követően szabadságot kaptak a Domino-BHSE pólósai, ám a legjobbak nem mehettek messzire, hiszen rájuk nemes feladat vár: Kemény Dénes válogatottjában hétfő óta készülnek a nyári megméretésekre, a júniusi Európa-bajnokságra, a Világliga pesti találkozóira, valamint az esztendő fő eseményének számító júliusi világbajnokságra.


Paján Viktor Bárány Attila (6) elôtt próbál blokkolni - a jövôben viszont a csapattársa lesz (Fotó: Árvai Károly)
Eközben a bajnoki címvédő vezetői sem tétlenkedtek. Igaz ugyan, hogy nem igazoltak akkora sztárokat, mint honi legfőbb riválisuk, a Kásás Tamást, Steinmetz Barnabást, továbbá az edzői padra Kásás Zoltánt megnyerő Vasas, ám mondjuk az 1985-ös születésű Tóth Márton megszerzése idővel akár ugyanennyit érhet.
"Háromesztendős szerződést kötöttünk az utánpótláskorú játékosok egyik legjobbjával. Tóth Marcival komoly szándékaink vannak, ügyes, tehetséges játékosnak tartjuk, olyannak, aki meghatározó tagja lehet majd csapatunknak" - mondta Novák Ferenc, a Domino szakosztályvezetője, aki azt is elárulta: a KSI növendékét egy esztendeig még a sportiskolások között, az OB I B-ben hagyják izmosodni, ám jövőre mindenképpen a Kőér utcában számítanak rá.
Kovács István együttese mindazonáltal így sem marad új játékos nélkül a következő idényben: az Euroligában az utolsó körben bekapcsolódó alakulat a Ferencváros üdvöskéjét, a Szívós Márton, Kis Gábor, Jászberényi Gábor fémjelezte juniorválogatott oszlopos tagját, Paján Viktort csábította magához. "Örülünk, hogy sikerült megegyeznünk vele. Ezzel részünkről lezártunk az igazolósdit, bízunk azokban, akik nálunk vannak. Jó csapatunk van, amely megvédheti bajnoki címét, és amely az Euroligában is esélyesnek számít. A BL-ben ezt bizonyítottuk, és itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a bennünket Genovába elkísérő szurkolók buzdítását"- tette hozzá Novák Ferenc, aki megerősítette horvátországi információnkat: Vican bejelentkezett a Dominónál, ám miután a bajnoknál bíznak a Gergely István, Kovács Zoltán duóban, nemet mondtak a horvát válogatott kapusnak.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK