FONTOS


 

Túl zsúfolt a program
Csak egyórás volt a közgyűlés

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2003.05.25
--------------------------------------------------------------------------------

Hullámveréstől mentesen, szárazabb megfogalmazásban vita nélkül, minden napirendi pontot zökkenéstelenül megszavazva zajlott le szombaton a Magyar Vízilabda-szövetség éves rendes közgyűlése.

Az egyetlen gondot a kezdés jelentette, merthogy – kellő számú küldött híján – a hivatalos időponthoz képest félórás csúszással vághatott neki a munkának a sportági parlament: akkorra vált a fórum szavazó-, egyben határozatképessé. A beszámolóban elhangzott, hogy a 2001-es nyereséget tavaly felemésztették, a mérleg mínuszba fordult, az állami bevételek nem nőttek és a szponzorok sem tudták pótolni a hiányt – többek között emiatt nem vesz részt női válogatottunk az idei, calgary junior-világbajnokságon. Ehhez kapcsolódott a közhasznúsági jelentés ama megállapítása, amely szerint 2002-ben a sporttárca mintegy 25 millió forinttal támogatta a szövetséget. Ha valakiben netán kétely fogalmazódott volna meg az adatok hitelességét illetően, megnyugodva hallgathatta a könyvvizsgálati summázatot, amely szerint a beszámoló rendben lévőnek találtatott, az valós képet tükröz vagyoni, pénzügyi szempontból egyaránt.

Martin György elnök a jelenre rátérve felettébb zsúfoltnak minősítette a 2003-as versenyévadot, amelyben például mind a két válogatott csapatra világ- és Európa-bajnokság vár. Még jó, hogy a minap a női nemzeti együttes 100 ezer amerikai dolláros támogatást érdemelt ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól. A gondokat enyhítheti, hogy a nyári budapesti Világliga-küzdelmek költségeihez a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium 10 millió forinttal járul hozzá, továbbá egy új szponzor belépése révén további nettó négymillió forint kerül a szövetség kasszájába. Reménykedésre adhat alapot, hogy az állami bevételek fokozatosan nőnek az által is, hogy az ötkarikás sportágakat rangsoroló pontrendszer alapján 30-40 millió minisztériumi forint juthat az idén az athéni olimpiai keretbe vízilabdást adó klubcsapatoknak. A megkésett rajt után felpörgő közgyűlés nagyjából egy pólómeccsnyi idő, alig egy óra alatt véget is ért.
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK