FONTOS


 

Célegyenesbe fordultak Kásásék és Steinmetzék tárgyalásai
A barométer Vasasra áll

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSG, Nemzeti Sport 2003.05.13
--------------------------------------------------------------------------------

Ha mértékegységet kellene keresni arra, hogy Méhes Jenőnek, a Vasas-Plaket-Euroleasing szakosztályvezetőjének hányszor kell megválaszolnia a "Na mi van Kásásékkal?” kérdést, időtényezőként a "nap” túl nagy számot adna: még az óránként is elég szép menynyiséget jelent.

Hétfőn mindenesetre lapunk is bekapcsolódott az érdeklődők sorába, miután egyre több információt kaptunk arról, hogy célegyenesbe fordult a nagy projekt: minden jel arra mutat, hogy az ősztől a Vasasban játszik Kásás Tamás és Steinmetz Barna, továbbá Kásás Zoltán irányítja majd a csapatot.

Nos, Méhes ezt így kerek perec nem jelentette ki, azt azonban nem tagadta, hogy jól állnak a tárgyalások. "Ismerjük az igényeket, kiszemeltjeink tudják, milyen feltételeket kínálunk mi, úgy gondolom, elvben csupán részletkérdéseket kell tisztázni. Ugyanakkor az is tény, Beckham szerződtetése sem megy csak úgy, simán és lazán. Márpedig Kásás Tamás hasonló kaliber ebben a sportágban, azaz vele nem lehet egyetlen megbeszélés során megállapodni. De mi nagyon szeretnénk, ez biztos: a ciklus elején azt tűztük ki célként, hogy bajnokesélyes csapatunk legyen erre az évre, s amennyiben a két Kásás és a két Steinmetz nálunk folytatja, a többi klasszissal egyetemben még az új alapokra helyezett Euroliga-győzelemre is eséllyel pályázna az együttes. Ám nem szeretnék ennyire előreszaladni: maradjunk annyiban, bízom abban, hogy az olimpia évében további klasszisok hazacsábításával tudjuk segíteni a magyar vízilabdázást.”

Arra a felvetésre, hogy ilyen horderejű ügyletekre korábban gondolni sem mertek a honi csapatok a hatalmas anyagi igény miatt, Méhes azt válaszolta, jelenleg nem elsősorban pénzkérdés a fent nevezettek Angyalföldre csábítása. Azt azonban nem ígérte, hogy napokon belül lezárul az ügy:
"Tiszteletben tartjuk a válogatott amúgy sem sok edzésidejét, ezért a felkészülés során kizárólag akkor tárgyalunk, amikor ezzel nem zavarjuk sem a keretet, sem a játékosokat, ezért egy kicsit lassabban haladunk. Persze remélem, előbb-utóbb célba érünk.”
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  
  Vasas, 2003.05.27
  .. további képsorok >>

 
LINKEK