FONTOS


 

Férfi KEK, elődöntő, visszavágó
6–1-es sabadelli vezetés után is talpra álltak a Somossy-legények
Negyedszer döntős a Vasas!

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Török László, Nemzeti Sport 2003.03.02
--------------------------------------------------------------------------------

Az uszoda már kiürült, amikor Ballart, a Sabadell legjobb játékosa odajött a még az öltözőben készülődő Vasas-játékosokhoz: "Fiúk, a szurkolók kicsit megvadultak, a főbejáratnál pár százan várnak benneteket. Jobban jártok, ha a hátsó kijáraton mentek ki, az autóbuszt már odarendeltük."

Az örömittas, KEK-döntőbe jutott piros-kékek ezek után - biztos, ami biztos - a vészkijáraton távoztak az ékszerdobozszerű, vadonatúj uszodából. De azért tartsunk egy kis sorrendet.
A szombati újságok egyikében olvastam a következő címet: "Nem lehetetlen, hogy a Sabadell bejut a KEK-döntőbe. Ehhez a legnagyobb segítséget a közönség nyújthatja." Hittem is, nem is a spanyol kollégának. De amikor háromnegyed órával a mérkőzés kezdete előtt már zsúfolásig megtelt Sabadell büszkesége, a gyönyörű fedett uszoda nézőtere, egy kicsit megremegtem. Akkor még jobban, amikor a szurkolósereg dobolni, szirénázni, biztatni kezdett. Akkor pedig még nem is tudtam, hogy a mérkőzés teljes ideje alatt üvölt majd a zene az uszodában, s közben hangosbeszélőn keresztül hergelik a szurkolókat, biztatják a hazai játékosokat.
A találkozót a két kapus, Makszimov és Kósz bravúrjai vezették be. Talán a magyar olimpiai bajnok hálóőr védett nagyobbat az ötödik percben, amikor Ballart ejtését egy hihetetlen barbatrükkel mentette, majd pontosan indította Madarast, aki Steinmetz kezére varázsolta a labdát, és a Vasas 13-asa nem hibázott. A kezdet tehát varázslatosan sikerült, ez mégsem fagyasztotta a szurkolók torkára a biztatást. A hatodik percben Hesz kiállítását Kiss Csaba váltotta gólra, amelyre Binder csak egy sistergős kapufával tudott válaszolni. A kapu három léce az egész mérkőzés folyamán kísértette a mieinket, de úgy is fogalmazhatok, Fortunaként óvta a Sabadell gárdáját.

Marcos lövésével kezdődött a második játékrész, amelyet Kósz szokásához híven ezúttal is káprázatosan hárított. A spanyol csapat edzője, Silvestre nem bírt az idegeivel, toporzékolva reklamált, amiért sárga lapot kapott. A Vasas számára rendkívül nehéz percek következtek - ebben az időszakban csak Kósz rendíthetetlen nyugalma és biztos keze tartotta a lelket a mieinkben. A 3. percben Kiss ejtése a magyar cerberuson túljutott, de a gólvonalon szerintem nem. Ez esetben azonban nem az én véleményem a döntő, hanem a horvát játékvezetőé, aki azonnal gólt jelzett. Madaras bal alsó sarokra célzott lövése már-már eljutott a hálóba, az orosz válogatott kapus, Makszimov azonban fantasztikus bravúrral hárítani tudott. Szinte ugyanebben a pillanatban, de már a mi kapunk előtt Ballart megszabadult őrzőjétől - vagy úgy is mondhatnám, átúszott a fején ... -, majd a pontosan érkező labdát a hálóba ejtette. Hogy csupán 3-1-es vezetéssel kezdte a pihenőidőt a spanyol együttes, azt megint csak Kósz Zoltánnak köszönhettük, aki Bondarenko sistergős ménkűként vágódott lövését hárította.

Vindisch Ferenc öröme érthetô: csapatával ismét KEK-döntôben szerepelhet
Megpróbáltatásaink a harmadik negyedben is folytatódtak. A Sabadell nagyszerűen védekezett, miközben olykor látványos támadások közepette növelte előnyét. A 2. percben például, Marcos indítása után Bondarenko pöccintett az angyalföldiek hálójába. Miközben Steinmetz határtalan erővel küzdött meg egy labdáért, annyira kisodródott, hogy már csak az oldalhálót tudta eltalálni. A közönség erejétől valóban megtáltosodott Sabadell növelte előnyét, 6-1-re elhúzott. Még kimondani is szörnyű, hogy 19 perc alatt mindössze egy gólt tudott lőni a Magyar Kupa-győztes.
Lélekben már búcsúzni kezdtem a KEK-döntős álmoktól - szerencsére azonban a játékosok nem ezt tették. Az utolsó negyed előtt Varga II Zsolt szép akció végén szépített. A szünetben Somossy József a tőle megszokott vehemenciával adta az utasításokat. Kíváncsi lettem volna szavaira, de a lényeg, hogy megtáltosodtak a Vasas-játékosok az utolsó hét percre. Amikor valamennyi támadónkat szigorúan őrizték az egyik fölúszásnál, ráadásul a támadóidő már a vége felé járt, Gombos szánta el magát lövésre. Labdája bevágódott a hálóba. Ezzel - összesítésben - kiegyenlített a Vasas.
Rendkívül fontos gól volt.
Időközben az izgalmakat nehezen tűrő spanyol edző megkapta második sárga lapját, így a lelátóra száműzték a játékvezetők. Lehet, hogy ez is döntőnek bizonyult, mert 23 másodperccel a találkozó vége előtt nem volt, aki a partról figyelmeztette volna tanítványait, vigyázzanak, mert Vindisch mértani pontosságú átadással Varga Dánielt hozta játékba, aki kapásból a döntőbe lőtte a Vasast.
Egyetlen támadásra volt már csak ideje a Sabadellnek, amikor egyszerre harsant a két játékvezető sípja. Az egyik kiállítást mutatott a Vasas csapatából, a másik viszont a szörnyű zajban is meghallotta az időmérő duda hangját, és jelezte, lejárt a mérkőzés ideje. A szurkolók nehezen vették tudomásul a megváltoztathatatlant, azaz hogy a Sabadell szegényebb lett egy álommal, a Vasas pedig küszködve, de becsülettel küzdve, a pokol legmélyebb bugyraiból talpra állva kiharcolta a KEK-döntőt, amelyben az olasz Posillipo lesz az ellenfél.

Mestermérleg
Manel Silvestre: - Nem értem a játékvezetőket ...
Somossy József: - Két és fél negyeden keresztül az volt az érzésem, nem is a Vasas játszik ezen a mérkőzésen. Az utolsó másfél játékrészben viszont fantasztikus állóképességük révén motorcsónakként száguldoztak a nagyszerűen küzdő fiúk.

Férfi KEK, elődöntő, visszavágó
Somossy József okos játékot vár csapatától Barcelonában
Jobbszárnnyal szárnyalhatnak

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2003.03.01
--------------------------------------------------------------------------------

A jobbszárny visszatér!
A találkozót megelőző legfontosabb kérdésre tehát választ kaptunk, Madaras Norbert és Vindisch Ferenc ott lesz a medencében. Nem túlzás: gólokkal erősödik ezzel az angyalföldi armada.

"Átlagban két-három góllal mindenképpen izmosodunk, ám nem hagyható figyelmen kívül kettejük építő jellegű játéka sem, ami legalább olyan fontos a csapat szemponjából, mint az, hogy hány találatot jegyeznek" - magyarázta Somossy József, a Vasas-Plaket-Euroleasing szakvezetője, aki fiaival péntek délelőtt utazott Barcelonába, és aki délután a szombati meccshelyszínen tartott edzést. Három gól, ennyi a differencia a két gárda között (emlékezetes csatában 9-6-ra diadalmaskodott az “odavágón" a Sabadell fölött aVarga Tamás vezette társulat), ennyit kellene megőriznie a címvédőnek, hogy újfent a KEK fináléjában találja magát. Hogy összemérje erejét az olaszok egyik szuperegyletével, a Volgográdban Kásás Tamás zsenialitásával 8-4-re győző, a nápolyi visszavágót holmi kötelességből lejátszó Posillipo Napoli ellen. Vasas-Posillipo, még kimondani is hátborzongató, hát még ha magunk elé képzeljük a Komjádi uszodát, a piros-kék zászlóerdőt, a zsúfolásig telt lelátókat ...

Kiss Csabáék csak a Vasasra készültek
Ha csak a spanyol bajnokság legutóbbi eredményeit, a Sabadell mérkôzéseit vesszük alapul, akár azt is hihetnénk, gödöröben van a Vasas ellenfele. Különösen a Mataróval, Matajsz Márkék csapatával szembeni 4-11 tűnik halovány produkciónak - ha nem tudnánk, mindent feláldozott a gárda a KEK-elôdöntôért. Hallgassuk csak a spanyolok balkezes kiválóságát, Kiss Csabát! "A bajnokságban a Calunya elleni sikert követôen biztossá vált: harmadik helyen zárjuk az alapszakaszt, magyarán a hátralévô mérkôzések bizonyos szempontból számunkra érdektelenné váltak. Az edzônk éppen ezért iszonyatosan megdolgoztatot bennünket, úsztunk, kondiztunk, minialapozást végeztünk, amióta itt vagyok, még nem güriztünk ennyit soha. A cél az volt, hogy a Vasas elleni pesti összecsapáson tapasztalt fizikai különbségbôl faragjunk valamicskét. Úgy érzem, ez sikerült, jó állapotban vagyunk, magunk is kíváncsian várjuk, mire leszünk képesek" - magyarázta válogatottunk, aki elárulta: óriási, soha nem látott méreteket ölt az érdeklôdés a találkozó iránt. "Nagyszerű hangulat várható, az a minimum, hogy megpróbáljuk a lehetetlent, kiejteni a KEK címvédôjét. Felkészültünk a Vasasból, nincs veszíteni valónk, kockáztathatunk, ami jól is elsülhet."
"Természetesen az a tervünk, hogy kiállhassunk a Posillipo ellen. Nem félteném csapatomat az olaszoktól, némiképp furcsának tűnhet, de ettől a barcelonai meccstől jobban tartok. Két kulcsjátékosom ugyan már tréningezett, ám azt például nem tudom, meccsszituációban mire lesznek képesek. Plusz feladat, hogy elérjem, ne féltsék, ha pedig a mérkőzés azt kívánja, ne kíméljék egy percig sem a kezüket. Sajnálom, hogy felfelé jövő csapatom a sérülések miatt egy kicsit megtorpant, de remélem, újra elindul a megkezdett úton" - folytatta a mester. Együttese kedden a Magyar Kupa elődöntőjében néggyel maradt alul a Dominóval szemben, igaz, az említett Madaras, Vindisch duó nem volt ott a Kőér uszoda vizében. Kérdés, mennyire viselte meg az angyalföldieket ez a vereség. "Kalkulálható volt. Erre számítottam, a végére belefáradtak a meccsbe a játékosaim. Nem történt tragédia, a lényeg, hogy sikerrel vegyük most ezt az elődöntőt."
A pesti találka felvételeit természetesen az elejétől a végéig kielemezték az angyalföldiek, mint mondották, felkészültek mindenre. És ez alatt ne csak a játékra, a spanyolok várható hisztijére, színészkedésére tessenek gondolni ...
"Anarchikus stílust várok, nyilván megpróbálnak majd rögtön az elején letámadni bennünket. Okosan kell vízilabdáznunk, nem szabad felvennünk semmiféle kapkodó stílust, szépen le kell fékezni az ellenfelet. A legjobb védekezés a támadás elvet szem előtt tartva, az első negyedben meglephetjük őket, és akkor talán már el sem hiszik, hogy lehet keresnivalójuk" - vázolta fel terveit Somossy József, aki ekképpen jellemezte Európa-bajnokunk, Kiss Csaba gárdáját: "Kellemetlen stílusú, feltörekvő, sikerre éhes csapat, amelynek már nincs sok veszíteni valója ellenünk, így nyugodtan hazardírozhat is. Azt gondolom, alaphelyzetben minimum két gól a különbség köztünk a javunkra, de miután minden mérkőzés más, nem mehetünk biztosra. Ha azt a játékot nyújtjuk, amit ettől a Vasastól nemzetközi szinten el lehet várni, akkor fújhatnak bárhogy, nem érhet bennünket meglepetés."

Spanyol férfibajnokság

19. forduló: CN Mataro (Matajsz 1)-CN Barcelona 10-13. 20. forduló: CE Mediterrani-CN Catalunya 10-11, Real Canoe Madrid-CN Sant Andreu 5-7, CD Larraina-CN Martianez 11-10, CN Terrasa-EM El Elivar 13-7, CN Barcelona-Barceloneta Adecco 5-5, CN Mataro (Matajsz 1)-SN Sabadell (Kiss Cs. 2) 11-4. A 21. fordulóból elôrehozott mérkôzés: CE Mediterrani-CN Sabadell (Kiss Cs. 3) 9-11. Az élcsoport: 1. Barceloneta (19 mérkôzés) 52 pont, 2. Barcelona (20) 52, 3. Sabadell (21) 50, 4. Catalunya (20) 39
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK