FONTOS


 

Kiss Csaba lesheti a sorsolást
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: AZ, Nemzeti Sport 2003.01.22
--------------------------------------------------------------------------------

Mérkőzés mérkőzés hátán, így telnek a Spanyolországban légióskodó Európa-bajnokunk, Kiss Csaba napjai. A Sabadell hol elmaradt, hol előrehozott bajnokit játszott, ráadásképpen pedig a KEK negyeddöntőjében is érdekelt volt. A bajnoki és kupaezüstöt nyert alakulat az odavágó után nyugodtan várhatja az elődöntő sorsolását, hiszen a barcelonai csatában 13–3-ra ütötte ki a selejtezőben a Komjádi uszodában is megforduló német Duisburgot.

"Nem sok ilyen meccs van egy csapat életében, annyi szent – kezdte beszámolóját az összecsapáson háromszor eredményes balkezes válogatottunk. – Ha még egyszer lejátszanánk ezt a derbit, biztosan nem lenne ekkora különbség, de emiatt fájjon az ellenfél feje. Minden bejött nekünk, a második negyedet például hét egyre nyertük. A bajnoki hullámvölgy után féltem, nagyon leeresztünk, de hála Istennek minden várakozást felülmúlóan sikerült a negyeddöntő.”

A bajnoki sorozatban a harmadik helyen álló, sérülése miatt Daniel Ballart nélkül kiálló együttes az elkövetkezendőkben sem fog unatkozni: a hét végén a spanyol kupa vár rá (három nap alatt lezavarják az érdekeltek!), február 1-jén a duisburgi fellépés, aztán újra bajnokik, no meg a KEK-elődöntő. Kiss Csaba elárulta, nem lenne szomorú, ha a Vasast rendelné csapata számára a sors, hiszen munka gyanánt rövid ideig hazalátogathatna.
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK