FONTOS


 

Ütőképes, de nem ütni képes pólócsapattal

"A következő idényben is ütőképes csapatunk lesz" - állítja Méhes Jenő, a Vasas vízilabdázóinak szakosztályvezetője, és ez az egyébként klisészerű nyilatkozat az ő szájából különösen és különlegesen hangzik. Hiszen az idei KEK-győztes még mindig nem tudja pontosan, mennyire szenvedi majd meg a brutális verekedéssel végződött bajnoki döntőt, illetve annak következményeit. Somossy József edzőre és négy játékosra elhúzódó fegyelmi tárgyalás és rövidebb-hosszabb eltiltás vár, Székely Bulcsú elszerződött a Ferencvároshoz, olimpiai bajnok társa, Vári Attila pedig a hírek szerint a Honvédba tart.

- Remélve, hogy az ütőképes alatt nem ütni képeset ért, kitől, mitől lesz erős a Vasas a következő szezonban? - kérdeztük Méhes Jenőt, aki nemcsak szakosztályvezetőként, de érintettként is várja az első fokra visszautalt fegyelmi tárgyalás szeptemberi folytatását.

- Attól, hogy a Fradiba igazolt Székely és a július 31-én lejáró szerződését még meg nem újított Vári kivételével már mindenki aláírta a hosszabítást...

- ...Várira, úgy néz ki, nem is érdemes számítaniuk, azt hallani, elígérkezett már a Honvédba.

- Igen, én is hallottam, de gondolom, ezügyben a Honvéd előbb-utóbb megkeres minket.

- Székely Bulcsú pedig visszatért a Ferencvárosba. Próbálták ebben a zilált, de nem reménytelen szituációban is marasztalni, vagy aki akar, hadd menjen?

- "Csucsu" azzal indokolta a távozását, hogy a Fradiban több lehetőséget kap, ő lehet a vezéregyéniség, és ez a válogatottság szempontjából előnyösebb neki. Mi ezt elfogadtuk, bár szerintünk épp a Vasasban játszotta azt, amit a válogatottban. Igazoltunk viszont két jó pólóst, Bindert és Gombost, utóbbit éppen Székely helyére.

- A Honvédból érkezett Gombossal egyben az Opel Gombost, mint szponzort is szerződtették?

- Nem, nekünk a játékosra volt szükségünk, egy konkrét posztra.

- Plusz támogató nem is kell? Mert e bizonytalan helyzetben nem lenne meglepő, ha egynémely szponzor visszatáncolna...

- De nem táncolnak vissza. Három fő támogatónk már jelezte, továbbra is kitart a csapat mellett.

- Pólózni azonban egyikük sem tud, és ha Varga Tamás, Varga Zsolt, Hesz Máté és Mátyás Zoltán közel olyan súlyos büntetést kap, mint első fokon - egy, illetve másfél évet -, már a kezdőcsapat összeállításán is erősen gondolkodni kell.

- Bízom benne, hogy a fegyelmi bizottságnak nem az elrettentés a célja. Nem véletlen, hogy a másodfok visszautalta első fokra az ügyet, mert teljes tényfeltárást tart szükségesnek. Ha például azt hallom, hogy az ítéletnek arányban kell állnia a Kiss Gergelynek okozott sérülés súlyosságával, akkor e sérülés a tárgyalás egyik sarkpontja. Csakhogy eddig semmiféle röntgenfelvételt nem láttunk Kiss több helyen eltört arccsontjáról, csak azt tudjuk, hogy öt nappal a verekedés után már játszott a Bajnokok Ligájában.

- Ha lehet, most ne ezen a vonalon haladjunk tovább. Milyen ítéletet tartana megfelelően súlyosnak, de méltányosnak?

- Varga Zsolt esetében legfeljebb egy-kétmeccses eltiltást, mert a jegyzőkönyv tanúsága szerint őt cserével állították ki, és ezt azóta sem cáfolta meg senki. A többiek pedig kapjanak 4-6-8 meccset, vagy ne játszhassanak az év végéig, de a további büntetést függesszék fel, azzal, hogy bármilyen újabb fegyelmezetlenség esetén azonnal életbe lép. Ennek meglenne a kellő visszatartó ereje.

- Mi a tervük Somossy Józseffel?

- Vezeti az edzéseket.

- Ez világos. De ki "meccsel" majd helyette, hiszen a kispadra egy ideig biztosan nem ülhet le?

- Komolyan mondom, ezen még nem is gondolkodtunk, mert Somossy semmi olyat nem tett, amiért el lehetne tiltani, rólam nem is beszélve.

- Épp ez az, hogy nem tettek semmit, miközben a medencében záporoztak az ütések.

- Mégis, mit kellett volna csinálnunk a parton? A közlekedésben előírják a kötelező segítségnyújtást, aki ezt elmulasztja, joggal vonják felelősségre. De a vízilabda-versenyszabályzatban nincs rögzítve, verekedés esetén mi a követendő magatartás.

- Amíg le nem zárul a fegyelmi ügy, képesek egyáltalán az azt követő időszakkal foglalkozni?

- Persze. Most adom le a KEK-nevezést, a BL-győztes görög Olympiakosszal egyetértve szeretnénk feltámasztani az európai Szuperkupát. A Vasas a magyar vízilabda értékes része, a játékosaink nem vadállatok. Előre nézünk, és azon vagyunk, hogy ami egyszer megtörtént, többé ne történhessen meg.

Népszava 2002.07.18.

Férfi válogatott
Női válogatott
Rájátszás 2002
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK