FONTOS


 

Kettő utazik, kettő fogad
Négy élcsapat a nemzetközi kupára készül

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: AZ, TI, Nemzeti Sport 2002.11.06
--------------------------------------------------------------------------------

Meglehet, a rendhagyó, Bajnokok Ligáját, Kupagyőztesek Európa-kupáját és LEN-kupát magába foglaló nemzetközi kupaforduló az utolsó fázisához érkezett - a vezető klubok, mint köztudott, a rendszer megreformálása érdekében tanácskoznak. Hogy jövőre elkezdődik-e a futballmintára tervezett, KEK-mentes, kibővített BL-menet, még nem egészen biztos (csak nagyon valószínű), az azonban egészen bizonyos, a hét végén újra a kontinens elitgárdái csapnak össze.

A magyar bajnok, BL-ezüstérmes Domino-BHSE csütörtökön busszal utazik Ljubljanába, ahol nem kérdéses, az első helyet kell megszereznie. A BVSC ellen gödörbe került csapatnak a selejtezőben nem szabad hibáznia, a továbbra is rejtélyes kórral küszködő, éppen ezért itthon maradó Bárány Attila nélkül is három győzelmet kell szereznie. Persze, a riválisokat sem szabad leírni, a szlovén bajnok, valamint a németek inkább múltja, mintsem jelene miatt híres Spandauja ellen is végig koncentrálni kell - Kovács Istvánnak elég csak felhívnia fiai figyelmét a tavalyi sorozatra, amikor is a Kőér utcai selejtezőn a román Dinamo nehezítette meg csapata dolgát. Hiába, ebben a hagyományos, csak a bajnokok által képviselt BL-ben sem igen találni könnyű, előre leírható ellenfelet.
A Vasas nem utazik, megkapta ugyanis a KEK-selejtező egyik csoportját. A kupát birtokoló, Zágrábban megszerző angyalföldieknek mi más lehetne a célja, mint újra révbe érni, a históriáskönyvekben újra beírni a klub nevét. Újra, mint említettük, a KEK-ben a sorozat megszüntetése miatt lehet, hogy utoljára. A piros-kékek pénteken az ír Dublin, szombaton a német Duisburg, míg vasárnap a szlovák Kosice ellen szállnak vízbe. "Az első helyen kell továbblépnünk, hogy a következő sorsoláson elkerüljük a nagyágyúkat. A nehéz helyzetben is méltóképpen helytállt eddig a gárda, le a kalappal a fiúk előtt. Igazi csapatot alkotnak, és mindig a maximumra törekednek. Az, hogy nem kaptunk gólt az utolsó meccsünkön, ezt támasztja alá. A KEK-meccseken is mindent beleadunk, többek között a mellettünk mindig kitartó szurkolóink is ezt várják tőlünk. Csütörtökön jönnek az ellenfelek, edzenek, minden a szokásos mederben zajlik. Pénteken a biztonság kedvéért megnézzük a németek és a szlovákok mérkőzését, mit lehet tudni" - mesélte Méhes Jenő szakosztály-igazgató, aki elárulta: a napi belépő 1500 forintba kerül majd. Szóba került az Európai Szuperkupa is, amely, mint megtudtuk, szervezés alatt áll. A BL-győztes Olympiakosszal már "csak" az időpontban kell megállapodni, ami a zsúfolt programban persze nem egyszerű feladat.
A Vasashoz hasonlóan idehaza szereplő Tabán-Trafik Szeged együttesére remélhetőleg igaz lesz a mondás, miszerint a gyenge főpróba után sikeres előadás következik. Az újszegedi sportuszodában péntektől rendezik meg a LEN-kupa H-csoportjának selejtezőit, ahonnan ugyanúgy, mint minden kupa minden csoportjából, az első két helyezett juthat tovább. A hazai medence előnyét élvező "Trafikosok" (akik azért indulhatnak, mert az akár fináléba jutásra is esélyes Ferencváros, valamint az UTE sem vállalt a szereplést) ellenfele a horvát Primorje Rijeka, az olasz Florentia és a német SV Cannstadt trió lesz. Ami a színházi babonát illeti: noha a szombati FTC-VMAX elleni bajnokin sima vereséget szenvedtek Weszelovszkiék, a fiaskó ellenére bizakodva várják hét végi "fellépéseiket". A keret tagjai a keddi edzést követően közös vacsorán vettek részt, szerdán kétkapus játék keretében otthonukban fogadják a Kontavill-Szentes gárdáját. Amúgy nemcsak a medencében, de a parton is lázas készülődés jegyében telnek a napok. Amint azt Juhász György szakosztály-igazgatótól megtudtuk, a várható nagy érdeklődésre való tekintettel bővítik a mobil lelátót, úgyhogy akár nyolcszáz szurkoló is biztathatja majd a hazaiakat. Úgy mint a legendás időkben, a kilencvenes évek derekán, amikor a Fodor Rajmund, Molnár Tamás és Steinmetz Barnabás nevével fémjelzett társulat a LEN-kupa fináléjáig verekedte magát. A szegediek utolsó LEN-kupa-mérkőzésüket 1997 őszén Patraszban vívták, ahol a harmadik helyen végeztek csoportjukban, és kiestek.
A legnehezebb dolga kétségkívül a vasárnap bravúros győzelmet szerző, fantasztikusan játszó BVSC-Brendonnak van: Szécsi Zoltánék Athénba utaznak, ahol az Olympiakosz válogatott centerével és kapusával, valamint a kispadon Matutinoviccsal megerősödő helyi Ethnikosz, a LEN-kupa címvédője, az olasz Brescia, a kiszámíthatatlan spanyol Catalunya, valamint az orosz Volgográd ellen kell megmérkőzniük. Halálcsoport, nem vitás ...  A vasutasok szerdán kelnek útra, hála annak, hogy ekkor még szabadnaposak. Így rögvest a lelátóra sietnek, hogy megnézzék, feltérképezzék az ellenfeleket. Persze, jól ismerik őket (ezt Gerendás György is kifejti majd későbbi beharangozónkban), tudják, egyikük ellen sem mehetnek biztosra, de bármelyiküket legyőzhetik. Különösen a Honvéd ellen mutatott játékkal ...

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK