FONTOS


 

Az edző szomorú a tisztesség megkérdőjelezése miatt
Somossy meglepődött

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: AZ, Nemzeti Sport 2002.10.11
--------------------------------------------------------------------------------

Voltaképpen semmi rendkívüli nem történt a szerdai, fellebbviteli döntés óta: az uszoda mondja a magáét. Mint ismeretes, a Honvéd-Vasas férfibajnoki döntőn történt események miatt kivizsgálás indult, elsőfokon, másodfokon, újra elsőfokon, majd újra másodfokon. "Semmi értelme, hiszen következik majd a harmadfok, az elnökség"- így az uszoda, a közvélemény. A félrevezetett uszoda, a félrevezetett közvélemény ...

Elvégre a legnagyobb meglepetés talán nem is a Loványi Róbert vezette másodfokú grémium azon döntése volt, amelyben jelentősen enyhített az fegyelmi bizottság által hozott elsőfokú ítéleten, hogy Somossy Józsefet, a Vasas edzőjét fegyelmi vétség hiányában felmentette, az egy-másfél évre eltiltott angyalföldi játékosok büntetését hét meccsre vagy éppen november 30-i határidőre redukálta (bár kétségtelen, ez is megér egy misét, különösen azon angyalföldi kijelentés tekintetében, miszerint előzetesen a piros-kékek fél év plusz egyéves felfüggesztett ítéletet tartanak helyénvalónak ... ), hanem a jogerősség. Az, hogy az elnök hiába papolt, a jogászok szerint a másodfokon hozott ítéletek ellen kizárólag azoknak van jogorvoslati lehetőségük, akiket eljárás alá vontak. Az elnök, a főtitkár pedig nem tartozik ebbe körbe.
Sakknyelven szólva: a szövetség korán nyitott, és mattot kapott ...  
Amint Martin elnök úr alább nyilatkozta lapunknak, nem adják fel, jogászok segítségével keresik a kiskaput.
Ambrus Miklós ellenben szerkesztőségünk kapuját vette célba. A fellebbviteli bizottság tagja keserűen nyilatkozott: "Mélységesen fel vagyok háborodva, hogy sokan megkérdőjelezik bizottságunk tisztességét. Hogy komolytalan lenne az ítélet? Kérem szépen, mi jogkövetők vagyunk, a hatályos jogszabályok szellemében jártunk el. Tisztában voltunk döntéshozatalunk súlyával, tudjuk, mit és miért tettünk, arányban áll ítéletünk az elkövetés súlyával. A közhangulat egy irányba terelte a történetet, de mi ezzel nem foglalkoztunk, nem foglalkozhattunk, nem hathattak ránk az érzelmek, bármilyen külső körülmények. Mind a hárman, Loványi Róbert, Török Béla és jómagam tisztességgel végeztük a dolgunkat, társadalmi munkában, teszem hozzá. Ezért is fájó, hogy vannak, akik nekünk támadtak. Tudom, érzem, hogy már nem vagyunk szívesen látott személyek, hogy le akarnak váltani bennünket, megtehetik, mindent megtehetnek, de nekünk tiszta a lelkiismeretünk. Szomorú, hogy a magyar vízilabdában - ahol ilyen súlyos büntetések még nem is nagyon voltak - ilyen ügyek vannak, nem kérdés, mi is elítéljük a verekedőket, mint ahogy a provokálókat is. Azt hiszem, egyes Honvéd-játékosok még jól is jártak, hogy nem vettük elő őket, jobb, ha magukba néznek. Fáj ez az egész, engem, ki élek-halok ezért a sportért, komolytalansággal illetnek. Becsülettel, tisztességel jártunk el, aki mást mond, valótlant állít."
Az olimpiai bajnok után Somossy József érkezett lapunkhoz. Róla sem a nyugalom szobrát lehetett megmintázni. "Meglepődve olvastam a lapban, hogy egyesek szerint személyes barátság és kapcsolat fűz doktor Loványi Róberthez, a másodfokú testület, a fellebbviteli bizottság elnökéhez. Szomorúnak tartom, hogy amikor a racionális és szakmai érvek elfogynak, az emberi tisztesség megkérdőjeleződése kerül sorra. Ezúton szeretném kijelenteni, hogy Loványi doktorhoz személyes barátság nem fűz, azonkívül, hogy ismerem mint volt ferencvárosi játékost, hiszen mialatt játszott, én a Vasanak az edzője voltam. Egyébként ismerem a bizottság többi tagját is, mivel mindannyian neves vízilabdázók voltak. Ellenben elmondhatom azt, hogy szerdán mindannnyian láttunk egy kimagalsó jogi tudással rendelkező ügyvédet, ami ugyanígy igaz a bizottság többi tagjára is - amit már nem mondhatok el az elsőfokon eljáró elnök személyéről. Igaztalannak tartom azt a véleményt, amely szerint előre borítékolható volt az ítélet, hiszen a csaknem ötórás alapos, minden tényre kiterjedő tárgyalás és az azt követő hosszas várakozás után született meg. Amely ismét nem vonatkoztatható az elsőfokú bizottság eljárására, hiszen annak elnöke már a reggeli lapokban bejelentette a délután várható ítéleteket, melyek be is következtek. Az utóbbi évtizedek legsúlyosabb ítélete született, ezért tartom méltánytalannak és elfogadhatatlannak a döntés súlyának és annak körülményeinek megkérdőjelezését" - mondta a Vasas felmentett edzője.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK