FONTOS


 

Válogatottunk balkezese Szuperkupát nyert
Kiss Csaba nagy napja

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: AZ, Nemzeti Sport 2002.10.09
--------------------------------------------------------------------------------

Rögvest a nyitófordulóban két meccset halasztottak el a spanyol bajnokságban. Így önmagában módfelett érthetetlen a hír, némi utánjárás után azonban más megvilágítás alá kerül a történet, fény derül arra, miért is maradt el a Barcelona-Sant Andreu, valamint a Sabadell-Real összecsapás.
A spanyol pólót jól ismerőknek feltűnhetett, hogy a bajnok és az ezüstérmes bemutatkozása késett - nem véletlenül. Ôk ugyanis nem másutt, mint a Szuperkupában tusakodtak egymással.


A Sabadellt erősítő Kiss Csaba (10) volt a Szuperkupa legeredményesebb játékosa (Fotó: Árvai Károly)
"A nyár elején hallottam, hogy lesz ez a derbi, így hát gyorsan megtudakoltam, mennyire fontos, van-e jelentősége, egyáltalán komolyan veszik-e a csapatok. Mint mondták, nem a bajnoki vagy a kupadöntőhöz mérik, de rangos esemény, amelyen vérbeli küzdelem várható. Nos, nem is kellett csalatkoznom" - mesélte Kiss Csaba, a Sabadell légiósa, aki a semleges, Barcelona egyik külkerültében megrendezett találkozón nem vacakolt sokat: Xavier Valles mellett két góljával a legeredményesebb játékosnak bizonyult. A szegedi fiatalember a belgrádi Világkupa után három hét szünetet kapott edzőjétől, ez idő alatt kellett kipihennie fáradalmait. A jelek szerint sikerült ...

Válogatottunk szélsője két hete kezdte meg felkészülését, de már a Szuperkupán bizonyított. Mintegy keretbe foglalta a bajnok elleni ütközetet: az első negyedben emberelőnyben vezetéshez jutatta a Sabadellt, majd az utolsó felvonásban, 5-4-nél ő volt az, aki mesteri akciógóljával lelohasztotta az ellen reményeit.
"Muszáj volt nyernünk, mert az előző idény mindkét döntőjében kikaptunk tőlük, nem akartuk, hogy ránk süssék az örök második, nem túl hízelgő jelzőt. Nagyszerűen védekeztük, Makszimov pedig legjobb formáját idézte a kapuban. Hatból egy fórt sem tudtak belőnni, mi meg ugyanennyiből négyet váltottunk gólra. Persze mindehhez hozzá kell tenni, hogy náluk, ha jól tudom, mandulagyulladás miatt, nem játszott Pérez, így a zónából ki-ki tudtuk lépni rájuk. Szó, mi szó, kezdésnek nem volt ez olyan rossz" - emlékezett a balkezes bombázó. Mint mondotta, az elkövetkezendőkben is döntő szerepett kívánnak játszani a spanyol pontvadászatban, noha tisztában vannak azzal, a riválisok jelentősen megerősödtek a holtidényben.
"Sorban jöttek haza a spanyol válogatott játékosok, azt hiszem, igencsak húzós bajnoki szezon elé nézünk. Mi nem nagyon igazolgattunk, de a lényeg, hogy együtt maradtunk. Fontos, hogy a mesés moszkvai ajánlattal bíró Makszimov is maradt, nélküle zűrösebb idők várnának ránk. A sorsolásunk is kedvező, az első nyolc-tíz fordulót akár százszázalékos teljesítménnyel is letudhatjuk, majd azzal a lendülettel nekimehetünk a rangadóinknak. Mindeközben a KEK-ben is szeretnék minél tovább menetelni, azaz tartalmas időszak elé nézünk" - magyarázta Kiss Csaba. A Sabadell a holland, a román a jugoszláv kupagyőztes ellen vívja selejtező mérkőzéseit, ráadásul odahaza, azaz minden esélye megvan arra, hogy elsőként továbbjutva, kedvező pozícióból várhassa majd a negyeddöntő sorsolását. A fennállása legfényesebb korszakát élő gárda mindenképpen szeretné túlszárnyalni legutóbbi, eddigi egyetlen KEK-szereplését, amikor is a Ferencváros állította meg a negyeddöntőben. Többek között Kiss Csaba remeklésének köszönhetően ...

Spanyol Szuperkupa, Barcelona

CN Barcelona-CN Sabadell 4-6 (1-2, 2-2, 1-1, 0-1). Gólszerzők: Molina, Whalan, Cruz, X. Gárcia, ill. Valles 2, Kiss Cs. 2, Marcos, Ballart

Spanyol bajnokság

1. forduló: Barceloneta-El Olivar 11-9, CN Mataró (Matajsz)-CN Marinez 10-6, CN Terrassa-CN Catalunya 5-9, CD Larraina-CE Mediterrani 7-8
(A CN Barcelona-CN Sant Andreu és a CN Sabadell-Real Canoe Madrid mérkőzéseket elhalasztották.)

Kiss Csabáék 4-1-es hátrányból "kezdtek"
Nem tudták, hol vannak

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: AZ, Nemzeti Sport 2002.10.16
--------------------------------------------------------------------------------

A spanyol Szuperkupa megnyerése után a bajnokságban is bemutatkozott a Sabadell. Kiss Csaba együttese Zaragozában lépett fel, és bizony az első negyedben hideg zuhanyban részesült. A hazaiak, a WP Plaza névre hallgató gárda azonnal belehúzott, az első hét perc után 4-1-et mutatott az eredményjelző!

"Nagy, kerek szemekkel néztünk egymásra, hirtelen nem tudtuk, hol is vagyunk. Meglehetősen megdöbbentünk" - árulta el Európa-bajnokunk. A forduló bombameglepetése is a levegőben volt tehát, ám Ballarték gyorsan kapcsoltak. Szép lassan felőrölték az irtózatosan bekezdő rivális erejét. "Gyorsan észbe kaptunk, hiszen ez a három pont aztán tényleg be volt tervezve. Jöttünk fel, majd a harmadik negyedben állva hagytuk őket. Úgy tűnt, kidurrantak, mint egy lufi, hat-egyes csapást mértünk rájuk" - folytatta balkezesünk, aki két góllal terhelte meg a két szlovák válogatottal, Bacóval és Veszelitssel felálló Plaza kapuját. A vége a Sabadell szempontjából sima 13-9 lett, ami az első negyed megpróbáltatásai után jó eredmény. Saját játékáról így vélekedett a spanyol liga kiemelkedő légiósa: "Nem érzem még magam dinamikusnak. Sokat edzettünk a meccset megelőző héten is, készülvén a jövő heti KEK-selejtezőre. Gond nélkül végigjátszom a négy negyedet, az erővel nincs probléma, ám nem vagyok még robbanékony. Majd idővel."
A bajnokság másik magyar érdekeltségű összecsapásán meglepetés történt: az előzi idény egyik meglepetéscsapata, a Mataró csak döntetlenre volt képes a Sant Andreu otthonában. Matajsz Márk hiába igyekezett, a háromból csak egy pontot sikerült megkaparintaniuk a vendégeknek. A forduló rangadóján a Catalunya góldús találkozón kikapott a címvédő Barcelonától.

Spanyol bajnokság
1. forduló, elmaradt mérkőzés: CN Barcelona-CN Sant Andreu. 2. forduló: WP Plaza-CN Sabadell (Kiss Cs. 2) 9-13, CN Martianez-CN Barceloneta 5-7, CN Sant Andreu-CN Mataró (Matajsz) 6-6, CN Catalunya-CN Barcelona 10-11, CN Mediterrani-CN Terrassa 8-6, Real Madrid-Larraina Vidaurre 6-6. 3. forduló, előrehozott mérkőzés: CN Barcelona-CE Mediterrani 11-4. Az állás: 1. Barcelona 9 pont (3 mérkőzés), 2. Barceloneta 6 (18-14), 3. Mediterrani 6 (3, 20-24), 4. Mataró 4, 5. Sabadell 3 (1, 13-9), 6. Catalunya 3 (19-16)
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK