FONTOS


 

Váratlanul érte őket a Vodafone bejelentése
Nincs pánik a Vasasnál

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SG, Nemzeti Sport 2002.10.04
--------------------------------------------------------------------------------

A Vodafone nem kért a magyar vízilabdából, megunta a szövetség határozatlanságát, időhúzását, és otthagyta a Vasast. Azt a csapatot, amely az elmúlt idényben egyedüliként nemzetközi kupát nyert, s karnyújtásnyira volt a bajnoki címtől is. A többi úgyis ismert. Hogy Horváth Csaba játékvezető milyen szerepet töltött be a Honvéd-Vasas "háborúban", az ma már gyakorlatilag mindegy, a Honvéd még inkább megerősödött, a Vasas pedig szétesni látszik.
De ez valóban csak a látszat.
Méhes Jenő szakosztályvezető meglehetősen optimista hangulatban és elszántan beszélt a jövőről, csalódottságnak, kilátástalanságnak a nyomát sem lehetett felfedezni mondandójában. Mint ismeretes, első nekibuzdulásra őt is eltiltották az ominózus bajnoki döntő után (nem lehetett egyszerű indokot találni erre ... ), aztán mindezt visszavonták, így Méhesnek nem kell elbujdokolni a lelátón, messziről, távcsővel lesni a csapatát, ő Somossy József vezetőedzővel ellentétben hivatalosan is dolgozhat. Csütörtökön aztán elmondta a magáét: "Szeretném hangsúlyozni, hogy a Vodafone-nak nagyon sokat köszönhet a Vasas, a céggel végig rendkívül korrekt kapcsolatban voltunk. A kiszállásuk, elismerem, felkészületlenül ért bennünket, de ez sem okozhat jelentős problémát az életünkben. Sajnálatos, hogy így alakult, de a Vasas köszönetet mond a Vodafone-nak, amiért eddig méltónak találta a klubot a szponzorálásra. Úgy gondolom, eredményeinkkel nem okoztunk csalódást sem a támogatónak, sem a magyar vízilabda-társadalomnak. Ugyancsak fontos, hogy szó sincs pánikhelyzetről, mert több tízmilliós hiányunk keletkezett ugyan, de nekünk az a feladatunk, hogy ezt pótoljuk, mert ezt várják tőlünk szurkolóink és támogatóink, mert azért még vannak, akik szeretik a Vasast, és remélem, lesznek is újak, akik majd mellénk állnak. Erről egyébként biztosított bennünket a Vasas elnöksége, ahol elismerték eddigi teljesítményünket, és közölték, a szakosztály támogatása elsődleges a klubnál. Nekünk ennek a szellemében kell továbbjátszanunk immár szombaton a Fradi ellen is, elvégre a Vasasnál büszkék ránk, mi pedig egyszerűen nem okozhatunk csalódást, akárhány játékosunk is van."
Mert négy játékos, valamint a vezetőedző sorsa továbbra is bizonytalan. Angyalföldön abban bíznak, hogy a négy rosszfiú nemcsak a Vasasnak - a magyar vízilabdának is fontos.

Inkább a Manchester és a Ferrari
A Vodafone nem támogatja tovább a Vasas pólósait

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2002.10.03
--------------------------------------------------------------------------------

Amit az uszodában már hetek óta suttogtak, valósággá vált: a KEK-győztes, bajnoki ezüstérmes, Magyar Kupa-győztes, amúgy 13-szoros bajnok, 12-szeres kupagyőztes, kétszeres BEK-győztes, háromszoros KEK-győztes, az utóbbi évtizedek talán legnehezebb helyzetében lévő Vasast magára hagyta a Vodafone.
"A mobilszolgáltató társaság vezetősége úgy döntött, hogy megszünteti eddigi szponzorációját a szövetségben kialakult helyzetre való tekintettel, s nem adja a nevét ehhez, amíg a helyzet ismét kiszámítható nem lesz" - olvasható a Vodafone által hétfőn kiadott közleményben, melyet kedden kapott kézhez szerkesztőségünk. "Egy minden profizmust nélkülöző, bizonytalansággal körülvett sportágat nem áll szándékunkban támogatni" - írják még a közleményükben. Azt nehezményezik a cégnél, hogy idézzük: "A májusi incidens óta majdnem öt hónap telt el, viszont a tárgyalássorozat még mindig nem zárult le, a Vasas vízilabdacsapatának edzője és tagjai még mindig nem tudják meddig lesznek eltitlva a sportágtól. A Magyar Vízilabda-szövetség olyan kiszámíthatatlan helyzetet teremtett, hogy a Vodafone mint szponzor hibát követne el, ha továbbra is támogatná a vízilabdasportot."

No igen, kétségtelen, az ominózus Honvéd-Vasas aranycsatán történtek gyors kivizsgálását ígérték az illetékesek, ehhez képest már a következő bajnokság is elkezdődött, felfüggesztett játékosokkal, edzővel, akik még mindig nem tudják, mi lesz a sorsuk, hiszen maga a szövetség vezetője jelentette ki, mindenképpen az elnökség hozza majd meg hamadfokon az "ítéletet". A piros-kékek riválisai is nehezményezték a huzavonát (most éppen ott tartunk, hogy másodszor is a fellebbviteli bizottságon a sor, hogy meghozza döntését), a bizonytalanságot, nekik sem jó, hogy nincsenek tisztában a Vasas helyzetével. Na már most, ha a többiek így éreznek, akkor képzelhetik, milyen állapotban lehetnek az angyalföldiek ...
A Vodafone kilépése sem javít a helyzeten, bár információink szerint a szakosztály egy másik támogatója, az Euroleasing a nehéz helyzetben a sarkára állt: Farkas Balázs, a cég egyik vezetője (az úriember volt az, aki tavaly Somossy József mellett a kispadon ült) ígéretet tett arra, hogy a játékosok pénztárcája nem sínyli meg a "telefonosok" (le)lépését.
Természetesen szerettük volna a szakosztály képviselőit szóra bírni, ám Méhes Jenő elérhetetlen volt, üzenetünkre nem reagált, Földi László pedig nem kívánt nyilatkozni. A Vodafone részéről sem kívántak semmit hozzáfűzni a közleményhez, mint ahogy a pólószövetség sem élt egyelőre a hozzászólás lehetőségé-vel. Csend, csend és csend, mintha mindenki a másikra várna, hogy az kiborítsa a bilit ... Mert az uszodákban egyöntetű a vélemény, volna mit ...
A közleményében amúgy megemlíti a Vodafone a Manchester United, a magyar ifjúsági labdarúgás támogatását, továbbá írja, hogy: "A vállalat számára további igen tekintélyes nyilvánosságot ad a Forma-1-ben való szereplése, 2002 januártól a Ferrari csapatának egyik kiemelt szponzoraként."Mindez cseppet sem vigasztalja, érdekli a Vasas-Plaket híveit ...

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK