FONTOS


 

Vasas-Olympiakosz az európai Szuperkupáért
Egy hagyomány feltámad


Hat évvel a legutóbbi európai Szuperkupa-mérkőzéseket követően ismét megmérkőzhet a két legrangosabb nemzetközi klubkupa győztese e nemes trófeáért. Az Európai Úszóliga (LEN) 1996-ot követően vette le a műsorról a legjobb bajnokcsapat, illetve a legjobb kupagyőztes mérkőzéseit, mondván: az új rendszerben lebonyolított Bajnokok Ligájának a négyes döntője a hab a tortán a szezon végén, azt már nem óhajtja überolni. Most azonban Angyalföldön úgy vélik, ideje feleleveníteni a régi hagyományt.


Kósz Zoltán hét év után ismét európai Szuperkupáért szállhat harcba a Vasas tagjaként
Egyébként is "alulról szerveződő" kezdeményezésnek számított anno a Szuperkupa, elvégre 1975-ben a Tempo című jugoszláv újság szerkesztői találták ki, hogy vízilabdában is meg kellene rendezni a BEK és a KEK-győztesének a találkozóját, így aztán az első hat alkalommal a csapatok az alapító okiratnak megfelelően Ljubljanában találkoztak (1979-ben a Vasas és a Fradi épp ezért a zsúfolásig telt Komjádi helyett egy üres és hangulattalan uszodában akaszkodott össze a mindmáig egyetlen összmagyar Szk-fináléban). Amint arról Németh Attila, a Vasas (új nevén: Vodafone-Plaket VSC) szakosztály-igazgatója beszámolt, a kupa feltámasztására irányuló kezdeményezésüket általános helyeslés fogadta: "A LEN és a magyar szövetség egyaránt üdvözölte az ötletet, hiszen mindenki tudja, egy ilyen mérkőzés csak használhat a sportág népszerűségének. Az Olympiakosz részéről Kásás Zoltánnal már beszéltem, s ő azt mondta, szívesen vállalkoznak a megmérettetésre."
Kásás egyébként ezen a héten állt ismét munkába Pireuszban: BL-győztes együtteséből ugyan távozott az első számú center, Vlontakisz (az Ethnikoszhoz szerződött), ám elárulta, már a hétvégén bejelentik, kivel kívánják pótolni, és mint mondta, nem akármilyen pólósról van szó. A Szuperkupával kapcsolatban kijelentette: "Nagy örömmel jövünk Budapestre, már csak az elnökömet kell meggyőznöm arról, hogy minden szempontból hasznos lenne egy ilyen találkozó. Csupán annyit kértem a Vasas vezetőitől, hogy ha lehet, decemberben mérkőzzünk meg, itt ugyanis később kezdődik a bajnokság, egy ilyen meccsnek viszont akkor van igazán értelme, ha jó formában lévő csapatok vívják."

Németh szerint ennek semmi akadálya: "Egy remek gála decemberben sok nézőt vonz, közvetítheti valamelyik televízió is, reméljük, igazán sikeres esemény lesz." Amely elé a LEN sem gördít akadályt, noha Szakadáti László, a római iroda igazgatóhelyettese megjegyezte, az Európai Úszóliga nem kívánja hivatalos eseménynek tekinteni az összecsapást. "A naptárunkban nem szerepel ez a találkozó, persze, ha a két érdekelt megállapodik, akkor ennek mi csakis örülhetünk. Ha kérik, küldünk játékvezetőket is - ennél többre nem vállalkozhatunk, mert mi történik, ha jövőre esetleg két másik klub nyeri a sorozatokat, és azok meg nem óhajtanak megmérkőzni."
Ez persze mit sem változtat a Vasas-vezérkar elhatározásán - különben is, ez a trófea még hiányzik a piros-kék gárda kincstárából. Bármilyen hihetetlen, még a Rusorán Péter-féle nagycsapatnak sem sikerült annak idején megszerezni a Szuperkupát: háromból kétszer egy góllal veszített, egy ízben pedig hosszabbításban maradt alul, míg az 1995-ben KEK-et nyert egylet szintén a ráadásban bukott. Azaz eddig négyből semmi a mérleg - amin tényleg illene javítani.

CSG, Nemzeti Sport 2002.09.12.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK