FONTOS


 

Az amerikai csapat a horvát vagy szerb bajnokságban indulna
Rudic válogatott ötletei


Régi kapcsolatait mozgósította Ratko Rudic, az amerikai válogatott horvát származású szövetségi kapitánya, akinek rendre támad valami világmegváltó ötlete. A legfrissebb éca, hogy mind a szerb, mind a horvát szövetség illetékeseivel tárgyalásba kezdett, s be kívánja nevezni az amerikai csapatot vagy az egyik, vagy a másik bajnokságba (esetleg mindkettőbe). A jugók - Rudicnak szerb a felesége, a nyolcvanas években kapitányként egy évtizeden át Belgrádban élt - már beleegyezésüket adták, s meglehet, a horvátok is igent mondanak. Attól fogva már csak a nagy Ratkón múlik, melyik országban vonul fel fiaival.
A "Team USA" természetesen versenyen kívül indulna, s nem is tartózkodna egy teljes idényen át a szomszédoknál, egy-másfél hónap alatt letudná mérkőzéseit. Rudic azzal indokolta ötletét, hogy gárdájának szoknia kell az új stílust, amelyben az erő dominál. "A Világkupán bedaráltak bennünket, nem véletlenül lett mindhárom csoportellenfelünk érmes a végén - nyilatkozta az edzőként korábban három olimpiai aranyat nyert szakember. - A jugoszláv-ma-gyar elődöntőn gladiátorok harcoltak egymással, nekünk pedig alkalmazkodnunk kell ehhez a játékstílushoz."


Megkérdeztük a témával kapcsolatban Kemény Dénest, a magyar együttes szövetségi kapitányát, elvégre idén úton-útfélen belebotlottunk a jenkikbe (de találkoztunk velük Sydneyben és Fukuokában is), s nem kizárt, Barcelonában és Athénban is összefutunk velük. "Véleményem szerint sokat nem nyernek ezzel, jóllehet a cél világos: Rudic azt szeretné, ha az amerikai játékosok sokkal több éles mérkőzést játszanának - vélekedett Kemény. - Válogatottként ugyanannyi kemény derbi jut nekik, mint a mieinknek, viszont a klubszezon alatt nem vesznek részt igazán feszült, magas színvonalú találkozókon. Rudic ezen kíván változtatni, ám úgy vélem, jobban járna, ha a játékosait szétszórná európai klubokban, a horvát bajnokságban versenyen kívül indulva ugyanis ezek a srácok aligha szokhatnak hozzá az európai csaták hőfokához. Egyszerűen azért, mert nem hiszem, hogy mondjuk a rijekai csapat ugyanolyan komolyan venné az ellenük vívott meccset, mint mondjuk a splitiek elleni derbit. Vagyis azt mondanám, hogyha mindez megvalósul, attól még nem fog eltűnni a magyar és az amerikai válogatott közti különbség, azaz ha megfelelő szinten vízilabdázunk, továbbra is nekünk áll majd a velük vívott mérkőzés."

Nemzeti Sport 2002.09.05.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK