FONTOS


 

Tóth Frank, Gombos és Binder már a Vasasé, de érkezhet egy orosz világklasszis is
Lehet-e tízen túliak társasága?


Bár az utóbbi hetekben, hónapokban nagy csend vette körül, azért él és virul a Vasas vízilabda-szakosztálya - a sportág egyetlen képviselője, amely idén nemzetközi porondon nyerni tudott. A drámai körülmények közepette elveszített bajnoki döntőt követően a KEK-győztes kezd felállni a padlóról - már csak az a kérdés, hogy a piros-kék egylet hány játékossal indulhat neki a pontvadászatnak, elvégre a szabályok szerint a verekedésért eltiltottak helyére a büntetésük leteltéig más nem nevezhető. Ez pedig azt jelenti, hogy - amennyiben a jelenlegi, egyelőre nem jogerős tételeket veszszük alapul - a Vasas egy éven át csupán nyolc mezőnyjátékost és két kapust küldhet vízbe a hazai mérkőzéseken. Angyalföldön ugyanakkor továbbra is reménykednek, hogy a harmadfokon eljáró testület, az elnökség mérsékli majd Hesz Máté, Mátyás Zoltán, Varga Tamás és Varga Zsolt kirívóan súlyos eltiltását, az ugyancsak elmeszelt edzőt, Somossy Józsefet, valamint a szakosztályvezetőt, Méhes Jenőt pedig felmentik.


Az exválogatott Tóth Frank négy év után, Bolognából tér vissza Angyalföldre
Ez ügyben szeptember közepénél előbb aligha várható döntés, az viszont már most biztos, hogy új elnök áll a szakosztály élén: az egyik legfontosabb támogató, a Vodafone kereskedelmi igazgatója, Németh Attila. Ôt kérdeztük az erősítési tervekről, illetve arról, mennyire látja kilátástalannak a csapat helyzetét, hiszen jelen állás szerint csupán két mezőnycseréje lesz a gárda edzőjének.
- Miközben a Honvéd éppen a Vasas csapatkapitányát, Vári Attilát és Fodor Rajmundot szerződtette le, s adott ennek bejelentéséhez óriási körítést, addig az angyalföldi klubnál teljes hírzárlat van. Senki nem mond semmit, így azt sem lehet tudni, mire számíthatnak a szurkolók. Lesz csapat?
- Megnyugtatok mindenkit, lesz Vasas, nem is akármilyen. Szeptember közepe táján mutatjuk be új együttesünket, azt az együttest, amelyik ki tud állni a bajnokságban. Muszáj ezt hangsúlyozni, hiszen sokan arra számítottak, hogy elfogyunk, eltűnünk, megszűnünk. Hát nem - maradunk.
- Már csak az a kérdés, tudják-e tartani azt a színvonalat, amely áprilisban KEK-győzelmet eredményezett.
- Megpróbáljuk. Eldőlt, hogy hosszú évek után visszatér hozzánk Tóth Frank, Olaszországból hazacsábítottuk Binder Szabolcsot, s nálunk folytatja a honvédos Gombos Gábor. Rajtuk kívül pedig még érkezhet egy orosz világklasszis, egy olyan pólós, aki vízben volt a belgrádi Világkupa-döntőn a mieink ellen. Vele még folynak a tárgyalások, s ha sikerül a földön tartanunk az igényeit, szerződést kötünk vele.
- A zuhanyhíradó szerint Irek Zinnurovról van szó.
- Egyelőre hadd ne áruljam el a kiszemelt nevét - remélem, nemsokára megtehetem ezt is.
- Ennek ellenére nagyon kevesen lesznek, hiszen a jelenlegi szabályok szerint a Vasas mindössze tíz játékossal veheti fel a harcot a hazai mérkőzéseken.
- Jó hogy ezt szóba hozta, mert legalább el tudom mondani, micsoda felháborító dolog, hogy a magyar szövetség így segíti csapatunkat a nemzetközi porondon. Ott sem kapunk semmilyen könnyítést, ott is minimális létszámmal szerepelhetünk, s ha mégis megnyerjük a KEK-et, akkor a szövetség nagyurai büszkélkedhetnek, hogy íme, nemzetközileg is sikeres a magyar vízilabda, a sok-sok második hely után végre egy aranyérem.
- Akkor konkrétabban kérdezem, milyen célokkal vág neki az idénynek a Vasas?
- Én is konkrétan fogalmazok: a bajnokságban az első három hely valamelyikén kell végezni, s lehetőség szerint újra el kell hódítanunk a KEK-trófeát.
- Merész tervek, csonka csapattal. Vagy még mindig abban bíznak, hogy a fekete bárányok piros-kék sapkát húzhatnak?
- Igen, mi továbbra is bízunk az igazságosságban. Pontosan arra gondolok, hogy tiltsák el egy évre játékosainkat úgy, hogy abból csak fél évet kelljen letölteniük, a büntetés másik felét függesszék fel, így januártól újra játszhatnak, s ott lehetnek az igazán fontos meccseken. Ha a szövetség kitart eredeti elhatározása mellett, akkor akár a jó istenig is elmegyünk az igazunkért, és minden fórumon követelni fogjuk, hogy ne csak a mieinket büntessék, hanem Kiss Gergelyt és Szívós Márton is tiltsák el egy évre, hiszen a videofelvételeken pontosan látszik, hogy ők is ütöttek. S ha már itt tartunk, azt is ki kell jelentenem: Somossy József eltiltása közröhej, az edző nem csinált semmit, egyszerűen nincs joguk és okuk őt büntetni. Ugyanez vonatkozik Méhes Jenőre is.
- Mi a véleménye arról, hogy a KEK-győztes csapatból az eligazolt Vári Attila kivételével senki sem szerepelt a magyar válogatottban a Világkupán?
- Ezen már meg sem lepődünk. Év közben nyolc játékosunkat is meghívták az edzésekre, most egyikükre sem tartottak igényt, jóllehet az eltiltás nem vonatkozik a válogatottbeli szereplésre. Kemény Dénesnek nem volt szüksége Vasas-játékosra, s bár nem emiatt, de belebukott a feladatba, csapatával semmit nem nyert, ráadásul aligha tett jót neki, és persze a szövetségnek a patraszi ügy.
- Szavaival aligha szerez újabb híveket a szövetségben a Vasasnak.
- A véleményemet akkor is fenntartom. Pontosan tudom, ki irányít a háttérből, s micsoda összefonódások vannak. Ennek előbb-utóbb véget kell vetni, a meccseket a vízben kell megvívni.

Sinkovics Gábor, Nemzeti Sport 2002.08.28.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK