FONTOS


 

Györe Lajos egymás után harmadszor vezette Eb-döntőbe a juniorcsapatot
A lányok, akik ezüstben utaztak

Ha Györe Lajos és ha női junior Európa-bajnokság, akkor garantált a finálé. Négy éve aranyérmes lett a magyar hölgykoszorú (Primász, Drávucz, a Valkay testvérek - néhány olyan játékos ebből a csapatból, aki azóta felnőtt Európa-bajnoknak mondhatja magát), 2000-ben ezüstérmes, most úgyszintén. Merthogy a Portugáliából hazatért küldöttség ezüstéremmel a nyakában szállt le Ferihegyen a gépről, majd meghatottan fogadta az összegyűlt tömeg ünneplését. A lányok egyikének, Hőnig Ágnesnek az édesapja például olyannyira elérzékenyült, amikor megtudta, második lett a csapat, hogy fogta magát, elment az első virágárushoz, és kis híján felvásárolta a készletet.
Szó, ami szó, megérdemelték a játékosok a sok szép csokrot. Ahogy maga a szövetségi kapitány, Györe Lajos (munkáját Valkay Ferenc segítette) is fogalmazott: "Döbbenetesen jó eredményt értünk el. Igazán senki sem számított erre, bevallom, engem is meglepett ez a teljesítmény."
Tegyük hozzá, a felnőttválogatott mellett is dolgozó tréner - aki szívügyének tekinti a vízilabdát, a női vízilabdát, s ennek megfelelően mindent meg is tesz érte - nem volt pesszimista, amikor még az Eb előtt kijelentette: "A legjobb négy közé kellene valahogy beverekednünk magunkat. Nem lesz könnyű ... " Nem, hiszen tavaly, az ifi-kontinensviadalon csupán a hatodik helyen zárt a csapat. Persze bízott játékosaiban, miközben tisztában volt a riválisok erejével is.
Aztán a csodás Loulé városában megtörtént az első ráúszás, innentől fogva pedig nem számított semmi, csak a győzelem. Jöhet az ellenfél a Holdról, az nem lehet, hogy Györe Lajos feladjon bármilyen meccset. És ebben a lányok (itt és most soroljuk is fel gyorsan a neveket: Báthori Dorottya, Bodor Barbara, Brávik Fruzsina, Gazdag Erika, Hőnig Ágnes, Jankovics Eszter, Kisteleki Dóra, Molnár Anett, Papp Tímea, Poszkoli Rita, Szabolcsi Dóra, Tóth Lilla, Varga Andrea, Waszlavszki Krisztina, Zsámbok Lili) partnerek voltak.
"Nem csináltak semmi ördöngöset, csak azt, amit kértem tőlük. A csoportban az volt a fontos, hogy az olaszok ellen győzzünk. Élethalálmeccs volt, amelyen jó védekezéssel ért révbe a csapat. A görögök ellen nem játszottunk jól, az oroszokkal szemben viszont nyugodtan mondhatom, csodálatosan küzdöttünk. Hogy mindkét találkozón veszítettünk? Szerencsére nem számított, tulajdonképpen mindegy volt, hogy második vagy harmadik vagy a csoportban" - elemzett a kapitány, akinek csapata a négy közé jutásért Hollandia legjobbjaival csatázott.
Élethalálderbi II. "Huh, iszonyatos volt. Kiválóan kezdtünk, öt egyre vezettünk, de érthetetlen módon felhoztuk őket. Pengeélen táncoltunk, de szerencsénk is volt, és küzdeni akarásból is jelesre vizsgáztunk"- folytatta Györe Lajos. A minimális célt tehát ekkor már elérte a hölgykoszorú, de ahogy mondani szokták, evés közben jött meg az étvágy. Veszítenivaló nélkül, felszabadultan állt oda újra az oroszok ellen. Úgy tűnt, jobb az ellenfél, hiszen két negyedet követően 0-3-at mutatott az eredményjelző tábla, amikor a kapitány felemelte a hangját ...
"Semmi különös nem történt, csak olyan csöndben beszéltem velük, hogy a lelátó beleremegett" - mosolygott Györe, aki bátrabb játékot kért tanítványaitól. Azok meg bekezdtek: 5-4-re már ők vezettek, és innentől kezdve nem engedték kiénekelni a sajtot a szájukból. Nem sok hiányzott később ahhoz sem, hogy a fináléban a görögöknek is visszavágjanak (a szentesi Molnár Anett két szép gólt is dobott), ám néhány hiba az utolsó negyedben, és odalett az arany. "Van ilyen. Kezünkben volt a lehetőség, de nem éltünk vele. Lehetnénk szomorúak emiatt, de úgy gondolom, az ezüstöt tekintve inkább örömre van okunk - így a főállásban a BVSC edzői tisztét betöltő szakvezető. - Nem voltak kiugró egyéni teljesítmények, minden meccsen más és más hozta magát. Igazi csapatot vezényelhettem."
Györe Lajos két hétig pihen, aztán már bele is veti magát a munkába. "Kezdődik az alapozás a klubban" - mondja. Abba inkább bele sem gondol, mikor lesz legközelebb alkalma lazítani. Decemberben Világkupa, jövőre felnőtt Eb és vb, junior-vb, ifi Eb, azt követően olimpiai selejtező és remélhetőleg Athén. Ki tudja, talán néhány olyan pólóssal, akivel épp Louléban ünnepelt együtt ...

AZ, Nemzeti Sport 2002.07.10.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK