FONTOS


 

Kaposvárott elkészültek a válogatott kottái
Manökennek sem utolsók

"Ahhoz képest, hogy induláskor még kérdések motoszkáltak bennünk, mennyire fontos ez a kiruccanás, elvégre a Margitszigeten ideális körülmények közepette készültünk, már az első estére megszűntek a kételyeink - értékelte röviden Kemény Dénes szövetségi kapitány a férfiválogatott kaposvári három napját. - Az, hogy egy kicsit kiszakadtunk a pesti monotóniából, rögtön éreztette pozitív hatását, ráadásul itt az edzéseken kívül semmivel sem kellett foglalkoznunk. Mindennek tetejébe valósággal »dőlt« a városból, a szervezőkből a csapat iránti szeretet, nem lehetünk eléggé hálásak nekik."

A szerdától péntekig minden egyes alkalommal telt ház előtt zajló tréningek során sikerült építkezni: "A nemrég véget ért klubszezon utolsó heteiben rengeteg mérkőzést játszottak a fiúk, edzésre szinte nem is jutott idő, azaz kellett adni nekik egy magasabb alapot, amire építkezni lehet a továbbiakban. Ez nem jelenti azt, hogy úgymond agyon lennének csapva, a jövő heti, római tornára kitisztulnak a most elvégzett munka méreganyagai, azaz a fizikummal nem lesz baj." Kemény emellett elárulta, a játékbeli sémákban is elérték azt a minimumot, amelynek keretein belül kiderül, ki hogy illeszkedik a csapatba: "Azt természetesen nem állítom, hogy rögtön a jövő héten zenekari szinten játsszák majd ezeket a kottákat, de azt mindenképpen el lehet dönteni, kivel számolhatok komolyabban a folytatásban."

A helybéli klub és egyetem, valamint a Pannon Lovasakadémia által garantált paradicsomi állapotok természetesen nem lehettek százszázalékosak: újabb apró sérülések hátráltatták ugyanis a munkát. Fodor Rajmund csípőízülete továbbra sem tökéletes, ő csak úszni tudott, Biros Péternek az első lövésnél bekattant a térde, míg Kis Gábornak a bal válla sajdult meg. Egyik sem súlyos gond, de a fékezéshez elegendő.

Végül megemlítendő, hogy a legnagyobb sikert nem a "száradó labdával" megjátszott akciók kapták, hanem a pénteki póló-dzsemboriparti fénypontja: egy divatbemutató, melynek során kiderült, hogy a keret fiatalabb tagjai manökennek sem utolsók.

CSG, Nemzeti Sport 2002.06.08.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK