FONTOS


 

Kisegített a tizenöt éves őstehetség
Steinmetz Barnabás majdnem beugrott a vízbe

Steinmetz Barna péntek reggel érkezett meg Nápolyból, s délután csak úgy, lenézett a Margitszigetre. Kicsit beült a tornaterembe trécselni Kemény Dénes szövetségi kapitánnyal, aki a nyújtás-, lazításgyakorlatokat követően felvázolta, mit vár a kétkapus gyakorlástól, amelyet - ellentétben a csütörtökivel - hat a hat ellen játszott a kettéosztott gárda (25 méteres pályán), miáltal kevésbé tikkadnak ki a pólósok (csütörtökön öten harcoltak öt ellen). Miután elsorolta elképzeléseit, Székely Bulcsú szolidan közbeszólt: "Ez jó, csak a Süni nincs itt ..."

"Ezt mondhattad volna négy perccel korábban" - húzta el a száját Kemény, akinek a tekintete eztán Steinmetz Barnára tévedt. A védő nagyot sóhajtott, s látta, nincs mentség: ha "Süni", azaz Nyéki Balázs nem érkezik meg, menthetetlenül edzéssé alakul a pofavizitnek tervezett kirándulás. Szécsi Zoltán mindenesetre rögtön felajánlotta egyik fürdőnadrágját az olimpiai bajnoktársnak, ám utóbbi beugrására mégsem került sor, időközben ugyanis befutott (loholt) Nyéki, aki két karórája közül ahhoz nyúlt ezen a délutánon, amelyet valamiért még nem állított át az utóbbi hónapokban.

Az idősebbik Steinmetz - pénteken, öt óra tájban amúgy sem szokott menni az ő csapatának ... - csak a második vendég lett volna a válogatott tréningjén, elvégre a páros létszám elérése végett Kemény berántotta Varga Dániel öccsét, Dénest. Azon túl, hogy így mégiscsak játszott egy Varga testvérpár a legjobbak között, annyi tanulsággal szolgált az elmúlt két délután, hogy a hírek igazak: ebből a srácból biztosan lesz valaki. Lévén a csere nélküli játékot gond nélkül bírta kondival, rossz megoldása nem igen akadt, gólt alig lőttek róla. Ja, korántsem mellesleg idén tizenöt éves ...

"Azért elfáradtam" - vigyorgott, bátyja pedig - egy tizennyolc éves magabiztosságával - felajánlotta, amennyiben szükség lesz rá, egy tizenegy éves ikerpár is bevetésre kész a családban.

Kemény egyébiránt elégedett volt az eddigi négy edzéssel, mint mondta: "Jól bírták a fiúk, ráadásul mindenkitől láttam szép dolgokat, még olyanoktól is, akik az elején kisebb hullámvölgybe kerültek". Végül kiosztott egy külön dicséretet Vindisch Ferencnek, aki parádés párharcot vívott a test test elleni játék nemzetközi nagymesterével, Benedek Tiborral. Ennél jobb kiképzés gyaníthatóan nem kell a műfajban még fejlődőképes ifjúnak, vagy ahogy Vindisch fogalmazott: "Az az egy óra négyórányi edzéssel ért fel".

CSG, Nemzeti Sport 2002.05.31.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK