FONTOS


 

Kunszt és Gyalog is reméli: egyedi esetről van szó
Vezérek levélváltása

Amint szerdai számunkban is jeleztük: Kunszt Gábor, a Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke levélben fordult angyalföldi kollégájához, Gyalog Andráshoz. A téma természetesen mi más is lehetne, mint a két egyesület pólócsapatának botrányba fulladt bajnoki döntője. A sportvezetők -mint azt a Magyar Távírati Iroda is közölte - egyetértenek: egyedi esetről van szó, amelynek nem szabad soha többé megismétlődnie.

"A vízilabdabajnokság döntőjében történtek miatt kereslek! Előre bocsátom, tisztában vagyok azzal, hogy az események ilyen irányú alakulásához nem volt, nem lehetett befolyásod. Szomorúan tapasztaltam, hogy a vízilabdacsapat játékosai emberi mivoltukból kivetkőzve szándékosan és előre kitervelten okoztak sérülést a mi játékosainknak. A tetteikre nincs mentség... Hiszem, hogy egyedi eset történt, de a te akaratod is szükséges, hogy csak egyedi maradjon!" - írta többek között kollégájának a bajnoki címét megvédő klub vezetője.

Gyalog András a Fáy utcából azzal kezdte válaszát, hogy: "Sajnálom, hogy leveled előbb érkezett, mint az én hozzád írott soraim. Mentségemül szolgáljon, hogy az ünnepeket családommal külföldön töltöttem, így a vasárnapi vízilabda mérkőzésen történt sajnálatos eseményekről csak később értesültem." A Vasas ügyvezetője így értékelte a hatalmas vihart kavaró, súlyos sérüléseket okozó botrányt: "Mélységesen elítélem a bajnoki döntő méltóságát leromboló brutalitást, az elszabaduló indulatok tettlegességben történt megnyilvánulását, még annak figyelembe vételével is, hogy vízilabdacsapatunk nem minden esetben élvezi a döntési pártatlanságot. Bízom abban, hogy a vasárnap történtek nem ismétlődnek és ehhez segítséget fog nyújtani a szövetség döntése, melynek igazságosságában reménykedünk. A történtek ellenére őszinte szívvel gratulálok győzelmetekhez."

Kunszt Gábor európai hangvételű levélváltásnak nevezte a történteket, s mint mondta: "Bízom abban, hogy ez segít az indulatok mihamarabbi megfékezésében."

A Vodafone egyelőre nem vizsgálja felül szponzorációját

A Vasas-Plaket egyik fő támogatója az alábbi közleményt jutatta el lapunkhoz, amelyben kifejti álláspontját a bajnoki döntővel kapcsolatban:

A Vodafone a Vasas vízilabdacsapatának egyik főtámogatójaként maga is elítéli a bajnoki döntő két utolsó mérkőzésén történteket, ugyanis ez a sportszerűtlenség összeegyeztethetetlen a vállalat világszerte és Magyarországon képviselt értékeivel, imázsával. Ugyanakkor a Vodafone egyelőre nem vizsgálja felül vízilabda-szponzorációs tevékenységét, mert reméli, hogy ez a sajnálatos incidens elvezethet Magyarország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb sportágának megújulásához. A Vodafone bízik abban, hogy a szükséges pozitív változásokat a szakszövetség nemcsak megtorlásokkal, hanem előremutató, építő döntésekkel fogja támogatni.

"Azért is tartjuk sajnálatosnak a döntőben történteket, mert eddig rendkívül elégedettek voltunk a Vasas vízilabdacsapatának teljesítményével, az idényben a Szuperkupa, a Magyar Kupa és a KEK-győzelem mind erről tanúskodnak. Mindazonáltal szeretnénk, ha ez az esemény felhívná a figyelmet arra, hogy a sportág problémákkal küzd, amelynek leküzdésében kiemelt felelőssége van a szövetségnek és a játékvezetői testületnek. A Vodafone mindent megtesz annak érdekében, hogy a sportág kiemelkedő pólósai ne a külföldi bajnokságban, hanem idehaza tudjanak játszani, hozzájárulva a magyar bajnokság színvonalának emeléséhez. A Vodafone ezzel teheti a legtöbbet a magyar vízilabda- sportért" - mondta Németh Attila, a Vodafone kereskedelmi igazgatója.

Csak idehaza nem kellenek...

A Nemzetközi Úszó Szövetség (LEN) közzétette azoknak a játékvezetőknek a legfrissebb listáját, akik az általa rendezett vízilabdaeseményeken feladatot kaphatnak: a 74 ország 274 bírója között hét magyar található!

Ugyanennyit delegáltak a világelitbe a spanyolok, a görögök, az olaszok, az amerikaiak, az ausztrálok és némi meglepetésre a kazahok, a hollandok, valamint a kanadaiak is. Ismerve a Honvéd-Vasas bajnoki döntő rendkívül sportszerűtlen körülményeit, a súlyos sérüléseket okozó véres verekedést, s az elmúlt hetekben elhangzó temérdek bírálatot, amellyel a játékvezetést illették hozzáértők és kívülállók egyaránt, érdekes lehet, hogy a hét magyar FINA-bíró - Császár György, Juhász György, Kun György, Marjay Zoltán, Németh Attila, Szentgyörgyi Ferenc és Madarasi Attila- közül egyes egyedül az utóbbi bíráskodott a finálé meccsein...

Rendőrségi eljárás

Eljárás indult a Honvéd-Vasas vízilabda-bajnoki döntőn történtek miatt - ez derül ki a BRFK kommunikációs osztályának internetes híradásából. A bejelentés szerint a véres vízi ütközetté fajuló eseményekkel kapcsolatban a X. Kerületi Rendőrkapitányság hivatalból indított eljárást csoportos garázdaság bűntette elkövetésének alapos gyanújával, ismeretlen tettesek ellen - jelentette az MTI.

CSG, Nemzeti Sport 2002.05.23.

Férfi válogatott
Női válogatott
Rájátszás 2002
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Honvéd-Vasas 05.19

  
  Vasas-Honvéd 05.18

  
  Honvéd-Vasas 05.16

  
  Vasas-Honvéd 05.14

 
LINKEK