FONTOS


 

Kunszt Gábor levélben kéri vasasos kollégája, Gyalog András elhatárolódásátaz esettől
BL-döntő a vér árnyékában

Bármennyire is próbáltak szó nélkül elmenni a vasárnapi történések mellett, valahogy mindig oda lyukadtak ki. Bárhogy vesszük, a keddi, a hét végi Westel BL négyes döntő apropóján megtartott sajtótájékoztatóra rányomta bélyegét a bajnoki finálé ötödik meccsén kirobbant botrány, a verekedés, a vér. Minden egyes felszólaló elítélte a Vasas-játékosok tettét, a Domino-BHSE szakosztályelnöke, a főszponzor vezérigazgató-helyettese, Bodnár Zsigmond ki is jelentette (amit már Kovács István korábban is elmondott): az ellenfél játékosai egyértelműen "csak"a dolgukat végezték, utasításra cselekedtek -különben miért nem próbálta az angyalföldi kispad megakadályozni a vérengzést.

A legtöbben a vezetőedzőt kérdezték, mi újság megsebzett játékosaival. "Kovács Olivér és Sugár Sándor varrt sebbel ott lehet a vízben, viszont Kiss Gergőt csak akkor teszem be, amennyiben az orvosok azt mondják, százszázalékosan kockázatmentes a játéka"-válaszolta Kovács István, aki hozzátette: "Még mindig nem mondta senki a Vasas vezetői közül, hogy gratulálok, még mindig nem jött oda hozzánk senki, hogy gyerekek, elnézést kérek. Azt hiszem, ez is jelzi ellenfelünk sporszerűségét..."

A tájékoztató végén, BL ide vagy oda, záporoztak a kérdések a jelenlévő szövetségi főtitkár, Jakab Zoltán felé, aki sürgős, alapos kivizsgálást ígért. "A versenybíróság az ellenőri jelentések alapján várhatóan fegyelmi eljárást kezdeményez a renitensek ellen. Mélységesen elítéljük, ami történt, és minden erőnkkel azon vagyunk, soha többé ne fordulhasson elő ilyesmi"-jelentette ki, majd arra a kérdésre, hogy a szombati találkozóval kapcsolatosan is lesz-e valamiféle vizsgálat, így felelt: "Mivel kapcsolatban? Amennyiben a bírókra gondol, csak azt tudom mondani, benne van a hibázás lehetősége, különösen egy olyan sportágban, ahol a történések kilencven százaléka a víz alatt zajlik. Nézzék csak meg, Collina, az olasz futballbíró a Romának a kilencvenedik perc után két jogtalannak vélt tizenegyest ítélt, mégsem lett belőle ekkora cirkusz, később tömegverekedés, pedig ott aztán ki tudja, hányszor több pénz van a sportágban..." Sokkal több, de 1. Collinát azon nyomban elmeszelték; 2. Ez még nem vigasztalja a Vasast, amely nem tud és nem is akar napirendre térni Horváth Csaba több mint vitatható bíráskodását illetően...

Persze ettől még az uszoda egyöntet? véleménye alapján kijelenthetjük: nincs az a bíráskodás, amely feljogosíthat bárkit arra, hogy brutális ütésekbe kezdjen, hogy négyen támadjanak egyre.

A szövetségi kapitány, Kemény Dénes csak a BL döntő után kívánja kifejteni véleményét a látottakkal kapcsolatban (ekkor hirdeti ki keretét is, amely a nyári Világligán és a felkészülési tornákon szerepel majd) -a Vasas játékosai pedig, ki tudja, mikor nyilatkoznak...Azaz ki tudja, mikor nyilatkozhatnak...Bizonyosan kíváncsiak a szurkolók, szakemberek például a sokak által tisztelt, elismert Varga Tamás vagy az esetben sajnos részt vevő, edzője szerint a provokációra "csak" válaszoló Hesz Máté véleményére (ők és társaik egyértelműen lezárhatnák az edzői "utasítás-nem utasítás"kérdését, kifejthetnék, miért is jutottak addig, hogy öklüket használják), ám a piros-kékek vezetői nyilatkozatstopra utasították pólósaikat. Kár...

A Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke, Kunszt Gábor sem megy el szó nélkül a történtek mellett: "Klubunk és a Vasas között kifejezetten jó a viszony, Gyalog András, az angyalföldiek elnöke és köztem úgyszintén, már csak ezért sem értem, miért nem hívott fel, miért nem gratulált, miért nem határolódott el vízilabdacsapatuk minősíthetetlen tettétől. Éppen ezért hivatalos levelet vagyok kénytelen küldeni Gyalog úrnak, amiben kérem, határolódjon el az egyedi esettől, és tegyen meg mindent azért, hogy ne ismétlődhessen meg soha ilyen. Amennyiben nálunk történik ilyesmi, azon nyomban cselekszem, de ismerve a mi sportolóinkat, nem kell ettől tartanom. Büszke vagyok a vízilabdásokra és arra, hogy az európai póló egyik legrangosabb eseményének házigazdája lehetünk."

Még soha nem rendeztek Magyaroszágon BL négyes döntőt -nem is csoda, hogy a pénteki és szombati meccsekre (az elődöntőkben, mint ismeretes, Honvéd-Posillipo és Olympiakosz-Jug derbik lesznek) elővételben elkelt a jegyek kilencven százaléka, több mint négyezer darab! "Tavaly az Európa-bajnokságon megtapasztalhattuk, milyen az, amikor a magyar közönség csodálatos hangulatot varázsol a Margitszigetre. Biztos vagyok abban, most sem lesz másként, a LEN örül, hogy Magyarországnak adhatta a rendezési jogot"-magyarázta Szakadáti László LEN igazgató, akinek szavaihoz csatlakozott Beck György, a szövetséget évek óta támogató, a csapokat a balhé miatt ugyan elzáró, de a BL-t és a Sulipólót közben azért szponzoráló HP hazánkbéli vezetője, valamint aDreher Rt. és a Logica nevezetű cég képviselője.

A Westel Mobil Rt. nevében Sugár András vezérigazgató és Bodnár Zsigmond helyettes fejtette ki álláspontját, ami így foglalható össze: "Cégünk immár nyolc esztendeje a magyar sport nagyvonalú támogatója, ennek a programnak a keretében karoltuk fel három esztendeje a Honvéd vízilabdázóit, akik lelkesedéssel és egyre növekvő tudással igyekeznek megszolgálni a bizalmat. Csapatunk, amit egyre inkább magunkénak érzünk, a maga pályáján olyan sikeres kezd lenni, mint a Westel a távközlés piacán. Immár kétszeres bajnokot tisztelhetünk a Kovács István vezette gárdában, amely a BL előcsatározásai során egyszer már két vállra fektette a címvédő Dubrovnikot. Ötéves programot dolgoztunk ki, amelynek első három esztendeje után csak az elégedettség hangján nyilatkozhatunk, a legnagyobb megméretés azonban e hét végén következik. Büszkék vagyunk arra, hogy segítségünkkel három olimpiai bajnok is hazatért magyar vizekre, és ezt a példát egyre több csapat próbálja követni."

Fegyelmi a verekedők, továbbá Somossy és Méhes ellen

A szövetség versenybírósága kedden vizsgálatot folytatott a Honvéd-Vasas bajnoki döntő vasárnapi mérkőzésén történtekkel, a medencében lezajlott verekedéssel kapcsolatban:Varga Tamás, Varga Zsolt, Hesz Máté, Mátyás Zoltán (Vasas) és Szívós Márton (Honvéd), valamint a Vasas szakosztály-igazgatója s edzője, Méhes Jenő, illetveSomossy József ellen fegyelmi eljárást kezdeményez. Valamennyiük részvételét az MVLSZ rendezvényein felfüggeszti, a Vasast pedig - összegét illetően később megállapításra kerülő nagyságban - pénzbüntetéssel sújtja. Az első fokú fegyelmi bizottság szerdán lát munkához, minden érintettet meg fog hallgatni, s várhatóan hétfőn hirdeti ki ítéletét.

Molnár az apjáért küzd

Az egész idény legfontosabb mérkőzésén rukkolt elő 1999-es és 2000-es önmagára emlékeztető, briliáns produkcióval Molnár Tamás. Az olimpiai bajnok center - azok után, hogy szombaton zseniális svédcsavarjával döntött a hosszabbításban -, vasárnap, az ötödik összecsapáson négy parádés gólt szerzett, megjegyzendő: négy lövésből! Nem csupán centerből és előnyből, de átlövésből is eredményes volt, feledtetve korábbi, nem túl meggyőző teljesítményét. (És ezzel egészen egyedülálló sorozatot tudhat magáénak, elvégre három egymást követő évben lett első három különböző országban: 2000-ben a Jug Dubrovnikkal horvát, 2001-ben a Becsejjel jugoszláv, míg most a Dominóval magyar bajnokságot nyert.)

Mint kiderült, volt katalizátor a háttérben, jóllehet - hátborzongató. "Édesapámért hajtottam, kettőzött erővel - árulta el utóbb. - Négy napja sejtettük, hogy baj van vele, fájt a feje... Az motivált, hogy mindenképpen jobb kedvre derítsem, hiszen kiderült, operálni kell... Azt hiszem, sikerült felvidítanom... Csak hát... Kedden bevitték, szerdán meg is m?tötték a koponyáját. Azt mondják, jól sikerült... Sajnos a Bajnokok Ligájára nem jöhet ki. Próbálta elhalasztatni a beavatkozást, de az orvosok nemet mondtak. És az nekem fáj, hogy nem lehet ott a szigeten. Egy biztos, pénteken és szombaton érte játszom. Érte mindenekelőtt, hiszen ő a legnagyobb szurkolóm."

Ofner negyedszer!

Keddi számunkban a bajnokcsapat tagjainak felsorolásakor kihagytuk a sorból Ofner Dánielt (no és két ifit, Egedi Gábort és Hirbek Sándort), aki ugyan a döntőn nem jutott szóhoz, ám az idény során több, igen fontos derbin segítette a Domino-BHSE-t. Miközben az érintettől elnézést kérünk, ráadásképp megjegyezzük: a villámszélső az újdonsült bajnokcsapat rekordere, hiszen egyedüli a tizenötös keretből, aki immáron - korábbi két, BVSC-s elsősége okán - negyedik aranyérmét ünnepelhette.

Kiss Gergely: talán

A szerdai kontrollvizsgálat sem hozott változást: Kiss Gergely hét végi fellépése továbbra is bizonytalan. Olimpiai bajnok balkezesünk - aki a vasárnap történtekről egyelőre nem kíván bővebben beszélni - elmondta, hogy az arcsebész-specialista szerint még egy röntgenre szükség van a Bajnokok Ligája-mérkőzések előtt, s csak azt látva dönthetnek kollégáival arról, pólózhat-e a Domino-BHSE ásza. Az ütlegelések miatt ötszörös arccsonttörést szenvedett játékost kedden nem engedték edzeni az orvosok, s azt is kijelentették, ha mondjuk csütörtökön vízbe szállhat, az sem jelenti azt, hogy esetleg játszhat a Posillipo elleni elődöntőn. Hogy azért Kiss hangulata nincs romokban, azt a záró válasza mutatja, amikor ugyanis az iránt érdeklődtünk, hogy biztatták-e a dokik, a klasszikus refrént idézte: "Igen, biztattak. Azzal, hogy hajrá, Geri..."

AZ-CSG, Nemzeti Sport 2002.05.22.

Honvéd-Vasas: véres elszámolás
Össztűzben a vízi boksz

Vasárnap óta próbáljuk megemészteni a megemészthetetlent. A Vasas-Honvéd vízilabda bajnoki döntő utolsó mérkőzésén elszabadult a pokol, folyt a vér - egyenes adásban. Ha van is indíték - a rossz bíráskodás - az sem magyarázza meg a történteket. Mint ahogy nem lövöm le a kamionost, ha elém vág az úton, úgy nem az ellenfélen bosszulom meg a bírók tévedését.

A hétvégi Bajnokok Ligája négyes döntő előtt megrázta a Honvéd csapatát a hétvégi incidens.

- Nem tudom elfogadni a történteket - mondja Kovács István, a Honvéd mestere. - Több mint sportszerűtlen a Vasas cselekedete. A mi statisztikáink szerint a döntőben 34 kiállítás volt nálunk, a Vasasnál 32, hat négyest lőhetettek, mi egyet, ők három akciógólt szereztek, mi tizenegyet. Ezek után nem akarunk foglalkozni a történtekkel, a fegyelmi bizottság majd dönt, mi már a BL-döntőre készülünk.


Véres valóság

Kiss Gergely tegnap reggel Szegeden szigorlatozott, és útban hazafelé beugrott az orvoshoz is megmutatni törött arcát.

- Szerencsére nem fertőződött el, nem gyulladt be az arcom - mondja Kiss. - Az első két éjszaka jegeltem, és elviselhetetlenül fájt. Amikor záporoztak az ütések, azt hittem, mindegyiktől felszakad valami az arcomon. Azért így is bajnokok vagyunk. Nem változtak az érzelmeim a két nap alatt, bár nem tudom megfogalmazni, mit is érzek. Ez azért több volt két pofonnál. Ezek után mit mondjak annak a kisgyereknek, aki odajön hozzám autogramot kérni? Jöjjön le pólózni és akkor szétverik a fejét?

Meg akartuk szólaltatni a Vasas játékosait, illetve vezetőit, de a fegyelmi bizottság döntéséig nem nyilatkoznak.

Mélységesen elítéli a vasárnapi brutalitást a Vízilabdaedzők Szakmai Testülete. Szívós István és Faragó Tamás a mai elnökségi ülésen ezt tolmácsolja az egybegyűlteknek. A versenybíróság tegnapi vizsgálata alapján fegyelmi eljárás indul Varga Tamás, Varga Zsolt, Mátyás Zoltán és Hesz Máté Vasas-játékosok, Méhes Jenő szakosztályvezető és Somossy József edző, illetve a honvédos Szívós Márton ellen. Az elsőfokú bizottság ma lát munkához, és várhatóan ma hoz döntést.

Buda Balázs, A színes Sport 2002.05.22.

Férfi válogatott
Női válogatott
Rájátszás 2002
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  BL Final Four 05.25

  
  BL Final Four 05.24

 
LINKEK