FONTOS


 

Olasz férfibajnokság, döntő
Jobban harap a Recco

Ha vörös szőnyeg nem is hengeredett még a Recco elé, egyre tisztábban látszik a cél a genovai világválogatott előtt, miután szerda este "megrendítően" simán győzte le másodszor is a Posillipót. A címvédő botrányosan gyenge formában vízilabdázik - nem tudni, ez jó vagy rossz hír két héttel a Domino elleni Bajnokok Ligája-elődöntő előtt -, ezúttal is csupán felvillanásai akadtak.


Kásás kontra Benedek

"Őszintén szólva, nehéz mit mondani: az edzőnk remekül feltüzelt minket, ehhez képest a cserekapus és a cserecenter kezdett, a balkezesünk, Rath, továbbá Kása a padon ült az elején, ami nem azt sugallta, hogy mi most itt mindent és mindenkit szét akarunk szaggatni" - elemezte a történteket a vendégek bekkje, Steinmetz Barnabás. Kása, azaz Kásás Tamás később csupán egy értékesített négyméteres erejéig hagyott nyomot a jegyzőkönyvben; gyorsértékelése szerint megint elkövették azokat a szarvashibákat, amelyek miatt az első derbit is elbukták, így pedig esélyük sem lehetett. "Valóban rossz formában játszunk, valahogy semmi sem sikerül - erősített rá Steinmetz. - Az is igaz persze, hogy olykor hihetetlen dolgok történnek: meccs előtt lejátsszuk táblán, mit kell csinálni, a vízben is megy egy darabig, ám amikor egy szimpla faultra lenne szükség a támadásuk megállításához, az nem megy, igaz, utána hőzöng a védő, hogy a reccói ellökte magától - nahát így kapjuk a gólokat... Nem azt mondom, hogy egy gyengébb vert meg minket, elvégre a Recco tényleg remek csapat, de sokkal szorosabb meccseket kellene vívnunk vele."

Csakhogy a Posillipóban nincs egy olyan bombaformában játszó húzóember, mint a genovaiaknál Benedek Tibor: olimpiai bajnok balkezesünk újfent szédületesen pólózott, az elején egy megúszással járult hozzá a magabiztos kezdéshez (6-3-ra ugott meg a Recco), majd amikor a Posillipo feljött (6-5), csapata két utolsó, nyolcadik és kilencedik gólját szerezve megadta a kegyelemdöfést (9-5). "Az elején még mennek a lefordulások, akkor van bennem erő - nevetett Benedek, aki jelenleg 75 gólnál tart, és ezzel toronymagasan a legeredményesebb az egész talján bajnokságban. - Tény, helyzetünket könnyíti, hogy a nápolyiaknak nem megy, épp ezért döntöttünk úgy, hogy nem lazsáljuk le a harmadik meccset. Felvetődött ez is, mondván, úgysem engedik, hogy három-nullal nyerjünk, de látva gyengélkedésüket, megpróbáljuk magunkat keményen odatenni az elején, és ha nem tudnak elhúzni, akkor megint megverhetjük őket."


Angelini (Recco) és Mannai

Benedekék helyzetét könnyíti, hogy elképzelhetően eltiltják a harmadik mérkőzésről Carlo Silipót, aki a szerdai hajrában egy elég emberes, víz feletti sallert osztott ki Massimiliano Ferrettinek. Más kérdés, hogy a pofon vészreakció volt, elvégre a hazaiak centere kis híján lyukat harapott Silipo kisujjába...


PRO RECCO: Rollan, Angelini, Ikodinovic, Vujasinovic, Bettini, Benedek, A. Calcaterra; Giustolisi, Petronelli, Ferretti, Caliogna, Ghibellini. N.e.: Ciampolini. All. Baldineti.
TELEMARKET POSILLIPO: Antonino, Postiglione, Steinmetz, Mannai, Erychov, Onofrietti, Silipo; Kasas, Bencivenga, Rath, Lisi, Magalotti. N.e.: Attolico. All. P. De Crescenzo.

Európai bajnokságok

OLASZORSZÁG.

Férfibajnokság, döntő, második mérkőzés: Pro Recco (Benedek 3)-Posillipo Napoli (Kásás 1, Steinmetz B. 1) 9-6. A három nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 2-0 a Recco javára

Nők, 16. forduló: Gifa Palermo (Valkay Á. 1, Valkay E.)-IGM Ortigia (Sipos 1) 5-3, RN Augusta-Volturno SC (Tóth N.) 8-4, Athlon Sais-Castelli Romani 13-5, Carispe Lerici-Mediterraneo Corona 9-5, Plebiscito Padova (Ádám)-Geymonat Orizzonte (Drávucz 5, Stieber 4) 5-17. Az állás: 1. Geymonat 48 pont, 2. Gifa 40, 3. Lerici 29, 4. Athlon 27, 5. Augusta 26, 6. Mediterraneo 18, 7. Volturno 18, 8. Ortigia 17, 9. Plebiscito 10, 10. Castelli 0

SPANYOLORSZÁG. Negyeddöntő, férfiak, első mérkőzések. Mediterrani-Sabadell (Kiss Cs. 2) 4-13, El Olivar-CN Barcelona 5-13, Mataró (Matajsz)-Barceloneta 5-8, Real Canoe Madrid-Catalunya 4-3

A párharcok két nyert mérkőzésig tartanak, a visszavágót és az esetleges harmadik összecsapást a most vendégként játszó csapatok otthonában rendezik

GÖRÖGORSZÁG. Döntő, férfiak, első mérkőzés. Olympiakosz (edző: Kásás Zoltán)-Vuliagmeni 9-8

CSG, Nemzeti Sport 2002.05.10.

OROSZORSZÁG. Férfiak, döntő, első mérkőzés: Dinamo Moszkva-Lukoil Volgográd 2-5. Második mérkőzés: Lukoil Volgográd-Dinamo Moszkva 7-8. Harmadik mérkőzés: Dinamo Moszkva-Lukoil Volgográd 8-5. A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-1 a Dinamo javára

Egymás után harmadszor végzett az orosz bajnokság élén a Dinamo Moszkva. Jóllehet a két győzelemig tartó finálé első összecsapását a Lukoil Volgográd nyerte, másodjára a Dinamo volt a jobb. A mindent eldöntő összecsapáson sokáig a volgográdiak tűntek befutónak, ám a negyedik negyed vége előtt 21 másodperccel Akszenov révén a fővárosiak hosszabbításra mentették a partit (5-5), a ráadás második három percében pedig három gólt lőve valósággal állva hagyták ellenfelüket (8-5).

Nemzeti Sport 2002.05.11.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK