FONTOS


 

Férfibajnokság a Dreher-kupáért
A medencében dőljenek el a dolgok...
Végül nem óvott a BVSC

Akár szellemeskedhetnénk is egy sort, hogy kivételesen nincs óvási ügy az elődöntők harmadik körét követően, ám a helyzet ennél komolyabb. Elvégre csütörtök este még erősen fontolgatták a BVSC-Brendon vezetői, hogy péntek reggel egy hivatalos beadvány kíséretében felkeresik a szövetségi margitszigeti főhadiszállását a Vasas-Plakettel vívott elődöntő harmadik negyedének záróakkordjai miatt.

Merthogy: négy másodperccel a duda megszólalása előtt Ibolya Tamást kiállították a játékvezetők, igaz, ekkortájt meglehetős zavar uralkodott a vízben, s meglehet, a hazai játékosok nem észlelték ezt az ítéletet, hiszen Varga Zsolt a saját kapujától még megkísérelt egy lövést, amit Szécsi Zoltán védett. Ez elvben azt jelentette, hogy a BVSC-hez került a labda, azaz a negyedik negyedet egyenlő létszámban kezdhették volna az együttesek. Ehelyett Ibolyának a piros kötél mögött kellett maradnia, a Vasas elhozta a labdát, időt kért, és megjátszhatta az emberelőnyt (más kérdés, hogy Szécsi védte Varga újabb lövését, azaz nem született gól). Mégsem kerekedett ki mindebből újabb ügy: "Bementünk az MTV-be, és kikockáztuk a felvételt: a duda akkor szólal meg, amikor a labda még a levegőben van, ráadásul nem is lőtték be az emberfórt, úgyhogy végül elvetettük az ötletet" -- közölte Gerendás György, a vasutasok vezetőedzője.

Az összecsapáson egyébként nem ez volt az egyetlen ellentmondásos szituáció, ami a Juhász, Madarasi bírópáros osztályzatán is látszik: előbbi 6.5-öt, utóbbi 5-öst kapott a Kosztolánczy--Konrád ellenőri duótól, mely értékek finoman szólva sem az ablakba valóak. További figyelemre méltó fejlemény, hogy a versenybíróság vezetője, Puskás Ferenc pénteken telefonon kért elnézést Gerendástól a csütörtöki történések miatt, minthogy "minden súlyosabb tévedés a BVSC-t sújtotta".

Ezzel kapcsolatban a vasutasok szakvezetője annyit jegyzett meg: "Nem leszek se jobb, se rosszabb edző azzal, hogy bejutunk-e egymás után hetedszer is a bajnoki döntőbe, vagy nem. Tudom, nem mi alkotjuk a legjobb nevekből álló csapatot, mégis jó volna, ha a medencében a tizenegy hónapon át keményen dolgozó játékosok dönthetnék el a mérkőzéseket. Azaz sokat használna, ha az érintettek megoldanák, hogy ilyesmi ne forduljon többé elő."

CSG, Nemzeti Sport 2002.05.04.

Férfi válogatott
Női válogatott
Rájátszás 2002
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK