FONTOS


 

A Domino kapta a rendezési jogot
BL-döntő a Margitszigeten!

Megcsörrent a telefonja, maga sem hitte volna, hogy Rómából keresik. Nem, hiszen a legújabb hírek arról szóltak, majd csak a BL zárófordulója után remélheti ezt a hívást. Novák Ferenc, a Domino-BHSE szakosztályvezetője nyugodtan nyomta meg mobilján az OK gombot, gondolta, valamelyik játékosa, rokona kíván csevegni vele. Erre mi történik? Mintha mi sem történt volna, maga Szakadáti László, a LEN igazgatóhelyettese közölte vele a nagy hírt: "Feri bácsi, a tiétek!"

Közérthetőbben: a Honvéd rendezheti május 24-25. között a BL négyes döntőjét!

Novák úr szólni nem bírt. Titkon remélte, sőt, nyugodtan kijelenthetjük, a pólóbarátokkal, szakemberekkel közösen várta az Európai Úszóliga ezen döntését, mégis...Ott bujkált benne a kisördög, mi van akkor, ha a görögök túllicitálják a magyar ajánlatot, vagy latba teszik kimondottan erős sportdiplomáciai erőiket. Mi tagadás, fellélegzett.

"Nagyon boldogok vagyunk, váratlanul ért bennünket, hogy pont ma tudatták ezt a hírt. Azt hiszem, csodálatos eseményt rendezhetünk, biztos vagyok benne, hogy rengetegen lesznek majd kíváncsiak a meccsekre. Terveink szerint az Eb-t jellemező fantasztikus hangulatot élhetjük át újra, remélhetőleg magyar sikerrel megspékelve"-lelkendezett a szakosztályvezető. A részletekről annyit árult el, sokat jelentett a Magyar Televízió ajánlata. Május 24-én pénteken az m1 16 órától élőben sugározza a Domino összecsapását, majd az m2 17.30-tól a második elődöntőt, míg másnap az m1 17.30-tól szintén élőben adja a magyar bajnok meccsét (reményeink szerint a BL döntőjét!), és 21 órakor felvételről a negyedik derbit, amelyet igény szerint külföldi csatornáknak természetesen élőben közvetítenek. Nyilvánvalóan a helyszínt sem kellett bemutatni a döntéshozóknak (a hírek szerint a nyári kontinensviadalon végleg beleszerettek a Margitszigetbe...), a magyar szurkolók sportág iránti szeretetéről nem is beszélve.

Egy szó, mint száz, az olasz Posillipo (ki ne tudná, Kásás Tamás és Steinmetz Barnabás csapata), a horvát Jug Dubrovnik (a címvédő), a görög Olympiakosz Pireusz (a tavalyi ezüstérmes, ott idén Kásás Zoltán irányítja a gárdát) és a Domino-BHSE hazánkban csap össze a díszes trófeáért. Hogy milyen leosztásban, az csak szombaton hét óra tájban válik bizonyossá -akkor rendezik ugyanis a BL Piros- és Kék-csoportjának utolsó fordulóját. Kovács István együttese a jugoszláv Becsejt fogadja a Kőér utcában (jegyeket csütörtöktől 1500 forintos egységáron az uszodában és a Dózsa György út 53. szám alatt található klubházban lehet kapni), miközben a Jug odahaza találkozik orosz vetélytársával. Óriási meglepetés volna, ha nem hazai győzelmek születnének, azaz borítékolható a Piros-csoport Jug, Honvéd sorrendje. Mindeközben a másik négyes végeredményének megtippeléséhez sem kell jósnőhöz fordulni (a Posillipo elsősége várható), így kialakulóban a Honvéd-Posillipo és a Jug-Olympiakosz elődöntő. Hacsak az olaszok nem törik valamin a fejüket...

A Vasas gőzerővel készül a visszavágóra

Jó az esély arra, hogy szombaton a magyar vízilabda újabb nagy napja következik. 1999-ben az UTE révén ünnepelhettünk utoljára nemzetközi kupagyőzelmet (akkor LEN-kupát) - ezúttal a Vasas-Plaket került karnyújtásnyira a KEK-serlegtől. Somossy József tanítványai a finálé első meccsén fergeteges hangulatban, szenzációsan védekezve 6-3-ra győzték le kontinensünk legeredményesebb, hétszeres BEK-győztes csapatát, a horvát Mladostot, azaz a zágrábi visszavágón kétgólos vereség esetén is Vári Attila emelhetné a magasba a kupát. Persze, angyalföldön nem gondolnak a vereségre (a Vasas ebben a sorozatban veretlenül jutott el a fináléig!), győzni mennek a horvát fővárosba. A mérkőzést 20.15-kor rendezik a görög Hasszekioglu és az olasz Petronilli bíráskodása és a hírek szerint több tucat Vasas-szurkoló hangos buzdítása mellett. Az FTC elleni bajnoki után csak erre a találkozóra készül a kupagyőztes, kielemezve az első találkozó minden egyes momentumát. A gárda pénteken utazik Zágrábba.

Boldog születésnapot!

BUDAPEST. Bodnár András olimpiai bajnok pólós 60. születésnapját ünnepli. Az egriek többszörös ifjúsági bajnok úszója 1958-ban a budapesti Eb-n még úszóként indult, de a római olimpián már pólósként nyert érmet, amelyet bronzzal ötvöztek. További három olimpián vett részt, Tokióban a győztes, Mexikóban a harmadik, Münchenben pedig a második helyezett csapatban játszott. A világ- és Európa-bajnokságokon három arany- és két bronzérmet szerzett. Hosszú, csaknem két évtizedes pályafutása idején 186 alkalommal szerepelt a válogatottban, hétszer segítette bajnoki címhez az OSC gárdáját. Kiválóan úszott, nagyszerű csapatember volt, akinek lövéseitől rettegtek a kapusok. Visszavonulása után jó ideig vezette a szövetséget, amelynek jelenleg tanácsosa. A kőbányai Bajcsy-Zsilinszky kórház sebészetének osztályvezető főorvosaként dolgozik. Schmitt Pál és Aján Tamás, a MOB elnöke és főtitkára dísztáviratban köszöntötte a kiváló sportembert.

AZ, Nemzeti Sport 2002.04.10.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK