FONTOS


 

Fodorék hosszabbításban győzték le a Savonát
Märcz: kavargó érzések

Van úgy, hogy örül is, meg bosszús is az ember. Az érzelmek efféle keveredéséről ebben az órában leginkább Märcz Tamás tudna beszélni. Olimpiai bajnokunk a jelentések szerint kimagasló produkcióval rukkolt elő a Florentia elleni negyeddöntőn (amelyen rajta kívül Fodor Rajmund és Varga Zsolt is a magyarokat képviselte), négy gólt ragasztott Tempesti kapujába, mégis, a végén legszívesebben a földhöz vágta volna a sapkáját, kirohant volna a világból. Ki, hiszen olyan meccset veszített el csapata, amely egyrészt irtómód hiányozhat a két győzelemig tartó végelszámolásnál, másrészt amely inkább volt a Savona, mintsem a hazaiak kezében. Persze, nem az első két negyed során...


Tempesti, Florentia

"Hát igen, rosszul kezdtünk. Félidőnél hét-négyre vezettek, de sikerült talpraállnunk. Őrült egy meccs volt, nem akarom a bírók nyakába varrni a vereséget, de kimondottan megmosolyogtató volt a ténykedésük"-mesélte a BVSC egykori klasszisa, aki kétszer előnyből, egyszer akcióból talált be (akció csavarral!), és egy büntetőt értékesített ráadásként. A találkozó 11-11-gyel zárult, ami tavaly azt jelentette volna, hogy a Savona a visszavágón győzelem esetén elődöntős résztvevő. Igen ám, de változtak a szabályok azóta, jöhetett hát a hosszabbítás... -csak hogy tovább ragozzuk a savonaiak balszerencséjét...

"Iszonyatos őrület, dráma volt. A bírókra egyébként azért sem foghatjuk a vereséget, mert a ráadás első felében mi kerültünk előnybe, amikor véghezvittük azt a bravúrt, hogy ebből sikerült gólt kapnunk...Társam elhamarkodottan lőtt, a hazaiak meg rögtön lefordultak. Ez az egy gól döntötte el az egészet"-kesergett a center, emlékezvén Bruscini góljára. A végén még pont az ő hét méteren túlról előtt szabaddobása után alakult ki némi kalamajka ("Rossz volt nézni a bírókat, össze-vissza fütyültek, vonták vissza az ítéleteiket. A Firenze edzője pirosat kapott, emberelőnyben játszhattunk, de már semmi sem sikerült"), de több gól már nem született. Ez annyit tesz, hogy a Savona a szombati visszavágón az életben maradásért szállhat vízbe. "Mindkét csapat hetek óta ezekre a meccsekre készül, úgyhogy nagyon nagy a harc. Azt beszélik, sokan lesznek a városban végre, mi tagadás, jó lenne tapasztalni. Dobjak kevesebb gólt, csak nyerjünk, az a lényeg"-zárta Märcz Tamás.


Kásás Tamás, Posillipo

A negyeddöntők közül egyértelm?en ez a csata volt és lesz az unikum, hiszen a többin már az első összecsapások is igazolták: nincsenek egy súlycsoportban a felek. A Posillipo, a Recco és a Brescia edzett egy jót riválisa ellen (Kásás és Benedek meg is szórta a kapusokat), nyilvánvaló, ezen gárdák már az elődöntőre készülnek. A Florentia és a Savona most még messze van ettől...

Olasz férfibajnokság

Negyeddöntő, első mérkőzések. Felsőház: Telemarket Posillipo (Kásás 5, Steinmetz)-Barchemicals Bologna (Tóth 1, Tromler, Monostori) 17-8, Pro Recco (Benedek 4)-Power Canottieri Napoli (Binder) 19-8, Systema Brescia-IGM Ortigia (Regős 1) 16-7, RN Florentia (Fodor)-Athena Savona (Märcz 4, Varga I Zs. 1)12-11

Alsóház: Merker Pescara-Biosport Messina (Szebeni) 14-9, La Cascina Anzio-Lottomatica Roma 9-8, RN Camogli-Banca Nuova Palermo 13-12, Chiavari Nuoto-Tripcovich Bogliasco (Petőváry 2) 14-12

AZ, Nemzeti Sport 2002.04.06.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK