FONTOS


 

Benedek még harminchoz közel is félelmetes erőben van
A folyó áradt, a csapat fáradt

"Végre odajön a labda, ahová várom" - összegezte mosolyogva Fodor Rajmund a két itthon töltött nap tanulságait, s látszott rajta, ez a negyvennyolc óra szinte kárpótolta az elmúlt hetek firenzei szenvedéseiért. A válogatott összetartása amúgy nem hozott meglepetést: szokás szerint mindenki "beledöglött" a vízbe. Akár olimpiai bajnokról volt szó, akár diszkréten reménykedő kerettagról.

"Annak ellenére, hogy a klubszezon kellős közepén járunk, és a játékosok fáradtan érkeztek a nagy meccsek után, mindegyik úgy hajtott, hogy az valami elképesztő - értékelte a három napot Kemény Dénes. - És ami szintén örömteli: az elmúlt hetekben egyik-másik játékos rossz formában vízilabdázott, de javulásnak indult, s ez a tendencia most is folytatódott."

Hosszú hónapok után első ízben fordult elő, hogy kilenc olimpiai bajnok edzett egyszerre (Benedek, Biros, Fodor, Kiss G., Kósz, Molnár, Szécsi, Székely, Vári), kiegészülve a korábbi tréningeken látott régi-új arcokkal (Bárány, Katonás, Kis G., Kiss Cs., Kovács Z., Madaras, Nyéki, Pelle, Steinmetz Á., Varga T., Varga II Zs.), és a kapitány nem tagadja, erre a keretre fog leginkább emlékeztetni az, amellyel nekivág a nyárnak. Az aligha kétséges, hogy a most hiányzó sydneyiek közül a csak húsvétre elengedett Kásás és Steinmetz B. ott lesz nyáron is, ugyanakkor kérdés, hogy a vb előtt egyszer már kihagyott Märcz, továbbá az idén a harmincat betöltő Varga I Zs. kap-e még esélyt. Kemény ezzel kapcsolatban csupán annyit jegyzett meg: "Szívesen megnéztem volna őket, de sajnos nem kaptak kimenőt a Savonától."

Egyébként a kor önmagában nem akadály: Kósz Zoltán például ugyanolyan formában nyúlkált a hétfői egymás közti játék során, mint szombaton. Benedek Tibor pedig... Az ember csak meresztette a szemét, hogy a harmincat júliusban szintén elhagyó, a válogatottban 1990 óta törzstagnak számító balkezes még mindig milyen félelmetes erőben van. És hogy továbbra is olyan motiváltan brusztol, jön-megy megállás nélkül, mintha a helyéért kellene harcolnia. "Az edzés után annyit mondott Tibor, hogy mindig ez van, amikor hazajön néhány napra. Iszonyúan elfárad, aztán röpke szusszanást követően másfél-két hétig elél az itteni munkából" - egészítette ki a fenti gondolatsort Kemény, aki maga sem győzött csodálkozni Benedek produkcióján.

Amúgy a többi balkezes is remekelt, a Spanyolországban listavezető Sabadell légiósa, Kiss Csaba újfent bizonyságot adott, a csuklója továbbra is varázslatokra képes, míg az utóbbi hetekben önmagával hadakozó Kiss Gergő egyik parádés kapásgólja után Kovács István, a Honvéd terepszemlét tartó mestere közölte: "Na én megyek. Nem fogom idegesíteni magam, hogy itt megcsinálja, nálunk meg nem..."

Kovácsot legfeljebb ezzel lehetett "felhúzni", a szemöldöke sem rándult arra, hogy kapusa, Kovács Zoltán egy vállrándulás miatt hétfőn az edzés tizedik percében kijött a vízből, míg Molnár Tamás csupán a 35-ös támadásidő-mérő óra nyomkodásával járult hozzá "az est fényéhez", miután dereka kissé tropa az utóbbi napokban. A centerekre egyébként is rájárt a rúd, Kis Gábor vállbaja miatt meg sem jelent a Hajósban, míg a lázzal küszködő Bárány Attila csak keddre futott be. "Ez a félig tele pohár esete. Nem izgat különösebben, hogy épp mostanra robbantak le, különben is, húszból tizenhat játékos végig tudott edzeni - szögezte le Kemény. - Szerda délelőtt, az utolsó edzést követően meg is mondtam nekik, nagy öröm számomra, hogy ilyen tehetségű és tudású vízilabdázókat edzhetek, akikben egy ennyire fárasztó szezon közepén is ily rettenetes tűz lobog."

A csapat - miközben a Duna miatt a sátras harminchármasból a fedett uszodába szorult, a Hajós lenti medencéit ugyanis a lefolyón keresztül elöntötte az ár - nem csupán teszten vett részt, a kapitány erre a három napra egy új zónaformációt is elkezdett gyakoroltatni a játékosokkal. Az elmélettől az alkalmazásig ugyan hosszú az út, de Kemény szerint működőképes a találmány: "Rendkívül konstruktívak voltak a fiúk, ha valami hiba mutatkozott, azt közösen próbáltuk kiküszöbölni. Ebben a zónában az a jó, hogy egyik erősségünknek, a lefordulásnak »ágyaz meg«: ha jól begyakoroljuk, hatékony fegyver lehet. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy túl sok probléma esetén is alkalmazzuk, ám úgy vélem, hozzá fogjuk tudni illeszteni meglévő értékeinkhez."

Ennyit a műhelymunka rejtelmeiről, ami pedig a júniusi folytatást illeti, a szakvezető amondó: maximum tizennyolcas kerettel vág neki a Világligának és a Világkupának, "viszont lesznek kereten kívül velünk dolgozók, ami jó kis hagyomány: nyaralás helyett a csapattal készülnek, ezáltal fejlődhetnek, nekünk pedig vannak biztonsági tartalékaink".

Már csak az a kérdés, vajon bírják-e szuflával legjobbjaink, elvégre sokkal több pihenőjük nem lesz, mint tavaly (a többire emlékszünk alighanem...) - miközben három hónap alatt harminc (minimum 26, maximum 32) mérkőzés vár rájuk. "Csakis eret vágva tudunk nagyobb szünetet adni a fiúknak. Ám az eredménykényszert nem feledve, a hosszú távú eredménykényszerre való tekintettel menet közben alighanem kaphat egy-két csapattag ajándékba egy hetet. Most mindenesetre ez a tervem - elvégre a tavalyi tapasztalatok alapján egyet szeretnék kizárni: hogy a kulcsemberek fáradtan és fásultan darálják végig a nyarat."

Varga Tamás: négymeccses eltiltás

A fegyelmi bizottság négy meccses eltiltással sújtotta Varga Tamást, a válogatott és a Vasas klasszisát. Az angyalföldi szurkolók által imádott játékos a Ferencváros ellen megnyert kupadöntő után illette keresetlen szavakkal Kiszely Gábor játékvezetőt -ezért bűnhődik. Amint a fegyelmi bizottság elnöke, Bérczes Róbert elmondta: "Enyhítő körülményként vettük figyelmbe a játékos megbánó magatartását, azt, hogy még jóval az ülés előtt levélben kért elnézést a bírótól. Súlyosbítja azonban a helyzetet, hogy válogatott sportemberről van szó, akitől joggal várunk el erkölcsösebb magatartást, rengeteg gyerek példaképe, egész egyszerűen nem viselkedhet így. Különösen nem egy győztes találkozó megvívása után."

A szokatlan büntetés az jelenti, hogy Varga -aki felfüggesztett játékjoga miatt az OSC elleni meccset már kihagyta -nem szerepelhet a Szeged, az UTE, majd az FTC elleni bajnoki találkozón. Hogy mindez az április 13-ai KEK-döntő visszavágó előtt felettébb rosszul érinti a játékost és egyesületét is, nem kell ecsetelni -éppen ezért nem lenne meglepő, ha megfellebbeznék a döntést.

CSG, Nemzeti Sport 2002.03.28.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK