FONTOS


 

Magyar Kupa, férfiak, döntő
Csak az elején vezetett a Fradi
A boldogságtól ordítani tudtak

Vasas-Plaket--FTC-VMAX 9--8 (3--1, 3--3, 1--1, 0--2, 2--0, 0--1)

Szőnyi út, 2000 néző. V: Marjay, Kiszely
Gól -- emberelőnyből: 10/4, ill. 12/5
Négyméteresből: 2/1, ill. --
Kipontozódott: Mátyás (15. p.), Varga T. (19. p.), Lehmann (22. p.)
Piros lap: Somossy József (21. p.)

Vasas: NÉMETH II ZS., Varga D., Vári 1, VARGA II ZS. 2, Varga T. 2, MADARAS 2, SZÉKELY 2
Csere: Steinmetz Á., Mátyás, Vindisch, Hesz
Edző: Somossy József

FTC: SOSTAR, Katonás, Lehmann, Takács, TÓTH L. 1, NYÉKI 3, Tiba 1
Csere: HOSNYÁNSZKY 2, Szirányi, Paján 1, Vogel
Edző: Gyöngyösi András


A Vasas nyerte a Magyar Kupát
Vészhelyzetben a hölgyek sikolya mindenen túltesz, velőt ráz és lavinaomlást idéz elő. Pólómérkőzéseken amúgy is felt?nő a feminin felvonulás az utóbbi időben, nem csoda, hogy a Szőnyi úti uszoda légterét monstre visítás töltötte be, férfitorkokból előtörő, öblös ordítással körítve -- miközben alant szinte mindenki elveszítette a fonalat. Tíz másodperc állt az órán, az angyalföldieknél volt a labda. Egy másodperce. Pajánt szerelték le ketten. Nyolc állt az órán, amikor a ferencvárosiaknál volt a labda. Egy másodperce. Ők valahogy visszaszerezték. Csak kezdeni nem tudtak vele semmit.

Ezen az őrült derbin mindazonáltal nehéz lett volna bármit számonkérni bárkin.

Amúgy a Vasasnak állt a zászló. Szinte mindegyik negyedben. Az elsőben Tóth húzására Székely két szenzációs akciógóllal válaszolt (különösen a második ment csodaszámba: hátrányban szerelt, s végigúszta a medencét), utána Vári vágta be a Vasas első előnyét (3--1). A folytatásban Varga II Zsolt négyese hasonlóan sima meccset ígért, mint amilyen egy évvel ezelőtt az egri finálé volt, csakhogy két akciógóllal szinte szemvillanás alatt életre kelt a Fradi (Nyéki átlőtt, Tiba lefordult), sőt, Hosnyánszky pazar pattintásával kiegyenlített (4--4). Zavarodottnak t?nt a Vasas: Varga Dániel fórban blokkba pörkölt labdáját követően ugyan másodszor is előnybe került, azaz a felállásra nem kellett időt fecsérelnie, Somossy mégis időt kért, mielőtt ámokfutássá vadult volna játékosainak akciózgatása. Ez használt, Varga Tamás úgy állt bele a lövésbe, ahogy szokott, később centerből csavart tanári módon (6--4). Fordulást követően aztán ő "szerválhatott" először meccslabdánál: miután a Fradi az előző negyed végén, majd a második elején is kihagyta fórjait (Katonáséknak sehogysem ment), Varga büntetőt érően forgatott. Négyesét azonban Sostar óriási érzékkel hárította, mi több, a center csavarjára is odaért -- Nyéki ugyanakkor sokadjára csak eltalálta a sarkot emberelőnyben (7--4 helyett 6--5). És Varga Tamás kipontozódását követően az egyenlítésért adogathattak a zöldek, csakhogy Németh-tel az élen megint jól zárt az angyalföldi fal, sőt, az öcs, Varga Zsolt remek érzékkel fordult, s tökéletesen fejezte be a ziccert (6--6 helyett 7--5).

E második, "hátrányból" szerzett Vasas-gólt követően sem h?lt a légkör, amit Somossy piros lapja jelzett a harmadik rész utolsó percében. Mindazonáltal úgy t?nt, együttese nem jött zavarba, a negyed elején higgadtan szőtte támadásait, más kérdés, hogy a türelem az emberfór megszerzéséig tartott: Vári labdája randán elszállt a végén, holott ezzel eldőlhetett volna a találkozó. Ehelyett Katonás előnyt szerzett, Paján behúzta, ami már-már veszetté tette a küzdelmet. A Vasas képtelen volt átlőni a ferencvárosi zónát, Sostar Vári összes próbálkozását hatástalanította. Szemközt a fradisták elkeseredetten próbálkoztak, Tóth hozott is egy fórt, de ebből nem lett gól -- ellenben Nyéki minden mindegy alapon elengedett hétméteres pattintása szépen beakadt (7--7). S így annak ellenére következett a hosszabbítás, hogy a címvédő szemmel láthatóan jobban állt a lábán, klasszisai átgondoltabban támadtak -- ellentétben az egyre esetlegesebbé váló zöld rohamokkal (amelyek szinte csak Tóth kiállításszerző erődemonstrációira épültek -- a második két játékrész 5--2-es előnyarányát látva relatív sikerrel).

A ráadásban aztán egy pompás Madaras-átlövés jelezte, kezd érvényesülni a papírforma, e megállapítást pedig Paján oktondisága húzta alá: akárcsak a Honvéd ellen, ezúttal is kiállítást érően rúgott vissza indulásnál (jóllehet csapata lendült támadásba), és Madaras élt a kínálkozó lehetőséggel (9--7).

Katonás elhamarkodott lövésénél úgy festett, nincs több izgalom, mígnem a második fórból Hosnyánszky mutatósan eltalálta a pipát (9--8). Hússzal a duda előtt Paján lódulhatott meg, de emberbe vezette a labdát, így tíznél előrelendült a Vasas, csakhogy Tibáék a nagy szökőkútban valahogy visszaszerezték a támadás lehetőségét. A kapu előtt négy ferencvárosi leste, hogy most akkor mi van, mindezt két angyalföldi társaságában. Egy pontos passz Tóthnak centerbe -- és alighanem a hirtelen halál következik. Ám Tiba hirtelenkedett, Katonásnak a taccsvonalról kellett visszahoznia a labdát, s lőni éles szögből. Németh-nek a helyén volt a szíve és a keze: a lécre tolta a labdát, ami átpattant Tibához. Ő rácsavarta -- de Németh ezt is fogta.

Közben mindenki sikoltott...

Végül aztán a férfitorkok csak elnyomták a hölgyekét. Tizenhárom Vasas-játékos ordított a vízben -- mert azért az is igaz, hogy a felszabadult diadalüvöltés tényleg a leghangosabb valamennyi közül.

Mestermérleg:

Somossy József: -- Megérdemelten nyertünk, mert végig a kezünkben volt a mérkőzés, amelyet korábban eldönthettünk volna, ebben a csak a döntőkre jellemző kupahisztéria gátolta meg csapatunkat. Ez a siker egy kegyetlen sorozat közepén született meg, hiszen hat nap múlva KEK-döntő -- dolgunkat nem könnyíti, hogy ott teljesen más játékvezetői felfogásra kell készülnünk. Görögországban a kínok kínját éltük át, míg kaptunk egy fórt, itt szórták tucatszám. És még valami: a szép játék halálát jelentheti, ha az akciógólok teljesen elveszítik értéküket.

Gyöngyösi András: --Nyerhettünk volna...Ha egy kicsit higgadtabbak, nyugodtabbak vagyunk, most mi örülhetnénk. Döntő szituációkban hibáztunk, ami nyilvánvalóan a rutintalanságra és a fáradtságra vezethető vissza. Annak örülök, hogy volt tartása a csapatnak, ám végtelenül szomorú vagyok, nem szeretek második lenni...A végére elfáradtunk, alig tudtunk felmenni a kapu elé, látszott, sokat kivett a csütörtöki elődöntő a fiúkból. Gratulálok a Vasasnak, de az én játékosaimnak is, akik hősiesen küzdöttek mindvégig. A kishitűségnek végre nyoma sincs, elhiszi mindenki, hogy a nagyok ellen is van esély. Marad a bajnokság, ott kell bizonyítani.

Nemzeti Sport 2002.03.18.

Hosszabbítás után nyert a Vasas vízilabdacsapata
Elmaradt a kupaszállítás

Telt ház fogadta a Szőnyi úton a Vasas és az FTC csapatát a vízilabda Magyar Kupa döntőjén. Az angyalföldiek esélyeshez illően hamar megszerezték a vezetést és 4-1-re elhúztak. Nem adta fel a Fradi, végig a Vasas nyakán lógott. A harmadik negyedben Somossy mester kiállítása után a zsűriasztal mellől izgulhatott. Később onnan is elküldték, elvonta az ott dolgozók figyelmét. A fradisták figyelmét semmi nem vonta el és kiegyenlítettek (7-7). Következett a hosszabbítás. Az angyalföldiek két góljára már csak egy válasz érkezett, így az izgalmas csatát a címvédő Vasas nyerte 9-8-ra.

A Vasas kapuját ezúttal nem az olimpiai bajnok Kósz védte, hanem Németh Zsolt, aki már bizonyította, hogy nyugodtan lehet rá számítani.


Angyalföldi kupaöröm

- Nagyon jó dolog egy kupadöntőn védeni, másrészről borzasztó nagy felelősség, hiszen mi voltunk az esélyesebbek - mondta Németh. Boldog vagyok, hogy győztünk, az egész csapatot dicséret illeti.

- Nagyon örülök, hogy megnyertük a kupát - nyilatkozta csurom vizesen Somossy József, a Vasas edzője. - Győzelmünk megérdemelt. Többször is eldönthettük volna a meccset, de a kupadöntőkre jellemző hisztérikus játék miatt nem sikerült a rendes játékidőben dűlőre jutni. Az akciógólok elvesztették a jelentőségüket. Kár, mert ezzel elveszik a játék szépsége.

- Ha egy kicsit rutinosabbak vagyunk, megnyerhettük volna ezt a meccset - mondta teljesen rekedten Gyöngyösi András, az FTC edzője. - De semmi baj, előre kell néznünk és dolgozunk tovább, hogy idővel és sok munkával mi nyerjünk legközelebb ilyen fontos mérkőzésen. Csapatom minden tagjának gratulálok, megérdemlik.

Továbbjutott a női vízilabda Bajnokok Ligája cataniai negyeddöntőjéből a Dunaújvárosi Főiskola csapata, így a négyes döntőben szerepelhet. A tegnapi utolsó mérkőzésen mindenképpen nyerniük kellett a házigazda Catania ellen, s a feladatot sikeresen megoldották, 8-6-ra győztek, és csoportmásodikként jutottak a négyes döntőbe. A LEN Kupa Komjádi uszodában rendezett negyeddöntőjében nem jártak hasonló sikerrel a Vasas-lányok, mindhárom mérkőzésüket elveszítették, így kiestek.

(buda), A Színes Sport 2002.03.18.

Magyar Kupa, férfiak, döntő
Somossy József és Gyöngyösi András csapata küzd az aranyéremért
Vasas vagy Ferencváros?

Megvédi-e címét a Vasas, avagy a Honvéd után a piros-kékeket is felülmúlja a Fradi? A kérdés, amelyre a választ a vasárnap délelőtti férfi kupadöntő adja meg a választ. Somossy József és Gyöngyösi András csapata néz majd farkasszemet egymással a Szőnyi úton, két olyan gárda, amely a jelek szerint kifejezetten jó formát mutat az utóbbi időben.

A címvédő angyalföldiek például nem másutt, mint a KEK-ben, Görögországban bizonyították, mindhárom fronton esélyesek a végső sikerre. A Florentiát oda-vissza legyőző Vuliagmeni kiverése különösen az athéni bíráskodás tudatában számít óriási fegyverténynek -küzdőszellemből, akarásból jelesre vizsgáztak Székelyék, nem vitás. Tavaly, az egri kupadöntőben (ahol Vindisch, Varga Tamás, Vári, Steinmetz Ádám és Plézer is ott volt a piros-kékek között) biztosan verte a Szegedet a Vasas, most minden bizonnyal nehezebb dolga lesz a Fradi ellen. Ezt hangsúlyozta Somossy József is, aki az OSC elleni elődöntőt követően hangsúlyozta, a zöld-fehéreket legalább ugyanolyan nehéz ellenfélnek tartja, mint a bajnok Honvédot.

Aki látta a Fradi Dominóval szembeni csatáját, az nem csodálkozik a Vasas edzőjének kijelentésén. A Népligetben, majd a Kőér utcai uszodában egyaránt érett, taktikus játékot nyújtott a főleg Tóth László centerezésére építő együttes, amely mindent egybevetve megérdemelten verte ki a hullámvölgybe került bajnokot. Úgy, tegyük hozzá, hogy a kapuban Alekszandar Sostar "csak"az átlagot hozta - joggal vetődik fel a kérdés: mi lesz akkor, ha bombaformát fog majd ki? Olyat mondjuk, mint az első meccsen Katonás Gergő, vagy a másodikon Nyéki Balázs.

Egy szó mint száz: fantasztikus küzdelemre van kilátás a 76. férfi Magyar Kupa-döntőben, ahol akár a hosszabbítás sem kizárt.

Út a döntőig

Vasas

Nyolcaddöntő: -UTE 8-5, 12-6

Negyeddöntő: -Neptun 20-3, 16-3

Elődöntő: -OSC 14-5, 11-7

FTC

Nyolcaddöntő: -Békéscsaba 21-2, 22-2

Negyeddöntő: -Eger 10-5, 11-6

Elődöntő: -Honvéd 10-7, 10-12

Nemzeti Sport 2002.03.17.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Férfi Magyar Kupa 2002

 
LINKEK