FONTOS


 

Gerendás szerint még mindig nincs kész a BVSC
Mit olvashatunk Petőfinél?

Egyik klub sem tudott négy pontot szerezni a hétvégi kettős fordulóban - azon viszont mindenki meglepődött, hogy a Vasas-Plaket és a Domino-BHSE gárdájával tizenhét óra leforgása alatt találkozó BVSC-Brendon hármat is begyűjtött. És a négy sem volt elérhetetlen messzeségben, sőt.

"Nem, többet..." - válaszolta nevetve Gerendás György arra a kérdésre, hogy betervezték-e a négy pontot a két szupergárda ellen. "Komolyan természetesen nem fogalmaztunk meg ilyen célkiűzést, azt azonban igen, hogy most eljött a pillanat, amikor meg kell próbálnunk elkapni őket, vagy legalább az egyiket, hiszen a rájátszásban már számítanak a mostani eredmények."

Ugyanakkor azt a mondatot is illett számon kérni a BVSC edzőjén, amit még tavaly ősszel, a LEN-kupa csoportselejtezőjének kisorsolásakor fogalmazott meg: "Ez a csapat legkorábban márciusra lesz készen." A Vasas elleni 6-3, és a Domino elleni 12-12 mintha másról győzné meg a szemlélődőt. "Pedig tényleg nincs kész, talán a Magyar Kupa-sorozatra már sikerül úgy összerakni, ahogy elképzelem, bár az nem baj, hogy már most is összeálltunk valamelyest - jelentette ki Gerendás. - Kétségtelen, készültünk erre a két meccsre, de az, hogy kijött a lépés, az ellenfelek gyengélkedésének is betudható. A Vasasnak például nem sikerült semmi: eléggé szoros volt még az eredmény, amikor Madaras lövése a két kapufát érintve jött ki, aztán említhetném a négyméterest is, amit természetesen ki lehet védeni, ám alapvetően rosszul kell lőni, hogy ne legyen belőle gól. Nem tudom, mi lett volna, ha ezek bemennek, lehet, hogy akkor is elérünk egy szoros eredményt, mindenesetre kétgólos különbségnél inkább meginoghat az önbizalom, megremeghet a kéz - amint az a Honvéd elleni meccs vége felé is történt."

A szakvezető azzal is tisztában van, hogy a víkendet követően napvilágot látott vélekedések a háromesélyesre bővült bajnokságról momentán kissé túlzónak tűnnek. "Hogy a végén mi nyerünk, az egyértelmű... De természetesen tudjuk, hogy az aranyhoz hét-nyolc meccsen kell ilyen vagy ennél jobb teljesítményt nyújtanunk, és még ez sem biztos, hogy elég, hiszen ez a két csapat tényleg jobb nálunk. Korábban, az edzéseken még csak egál körül sem voltunk egyikükkel szemben sem. Az viszont tény, ezúttal megleptük mindkettőt."

Melynek külön, s hovatovább hagyományos bájt kölcsönzött, hogy Gerendás megint hiányzott a kispadról: a két derbi 56 percéből csupán tizet tölhetett együttese közelében. "Esküszöm, direkt úgy ültem le, hogy most nem akarok balhézni, nem szólok durván a bírókhoz. Hozzájuk nem is szóltam, mégis elküldtek, miután csúnya szavak kíséretében kiáltottam az egyik játékosomra. A szabályok szerint joggal. Mégis jelezném, hogy a hetedik osztályosok irodalmi szöveggyűjteményében szerepel Petőfi Sándor Mit nem beszél az a német című verse, amelyben ez olvasható: »foglalod ám a k...a anyádat, de nem a mi hazánkat!« Na most akkor kérdezem én, mi minősül a kispadon olyan randa beszédnek, ami miatt egy edzőt megfosztanak attól, hogy a munkáját végezhesse. Egyébként nem hiszek abban, hogy a csapat akkor mindig nyer, amikor kiállítanak. Sokszor van a fiúkban egyfajta dac, viszont ugyanennyiszer meg is zavarodnak. Most az segített, hogy az edzéseken egy teljes hétig gyakoroltunk erre a két meccsre, és ezek a tréningek kifejezetten remekül sikerültek, azaz elegendő volt, hogy segítőmmel, Derekas Szilárddal jól átbeszéljünk mindent a Honvéd-meccs előtt. Ugyanakkor amellett, hogy örülök, amiért van egy ilyen kiváló segítőm, azt is állítom: a felkészülés miatt nem látszott zavar a csapaton, nem azért, mert én nem voltam ott. Vagyis ne higgye senki, hogy direkt balhézom, mert az lendít a srácokon."

A bajnok elleni pontvesztéssel kapcsolatban közölte, három perc után úgy látta jobbnak, ha felmegy az edzői szobába, és tévén nézi tovább a mérkőzést. "A mikrofonokba remekül hallatszik, amint Kiss Gergő kiszól a bíróknak az első negyedben, büntetlenül - míg Varjas Attilát a másodikban egy hasonlóért cserével kiállították. Ennyit a következetességről. Sajnos, ez nagyon hiányzik újabban, és nem csupán ebben a konkrét esetben. Miképpen fordulhat elő, hogy a Vasas ellen fújnak tizenhat kiállítást, itt pedig harmincötötű Iszonyú nehéz úgy játszani, hogy félpercenként van valami komolyabb ítélet. Ha már itthon uniformizálni akarják a bírókat, hogy sok szürke kínai meneteljen, elvéve az egyéniségüket, akkor kezdjék a következetességgel. Habár megjegyezném, nemzetközileg nincs ilyen törekvés. De a Honvéd-meccs csak részben múlott ezen: egyfelől elfogytunk, másfelől azért a végén látszott, melyik az igazán jó együttes. Ők rosszul lőtték az előnyöket korábban, ám a végén az utolsó ötből négyet kihasználtak. Nálunk viszont épp a legfontosabb, az utolsó kettő nem ment be. No erre mondom azt, hogy meg kell érnie a csapatnak."

Jegyek a szuperrangadóra

BUDAPEST. A hét végi két, kifejezetten élvezetes rangadó után vasárnap újabb, talán a leginkább várt ütközet következik. A délelőtti mérkőzésen a Domino-BHSE a Vasas-Plaket együttesét fogadja majd, minden bizonnyal telt ház előtt. Erre utal az az óriási érdeklődés, amelyet a szurkolók tanúsítanak a Kőér utcai derbivel kapcsolatban. Éppen ezért a Honvéd pólószakosztálya úgy döntött, ismét elkezdi elővételben árulni a jegyeket. Szerdától szombatig az uszodában (8-tól 20 óráig) 1200 forintos áron válthatják meg belépőjüket a drukkerek.

AZ, CSG, Nemzeti Sport 2002.02.12.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK