FONTOS


 

Eb-aranyérmesünk csapata az alapszakasz első körét az élen zárta
Kiss Csabával naggyá nőtt a Sabadell

Amióta Kiss Csaba a Sabadell együtteséhez igazolt, varázsütésre megváltozott a Barcelona külkerületében lévő kiscsapat (ha még illik rá egyáltalán eme jelző...) élete. Fennállása legnagyobb sikerét elérve előbb a negyedik helyen végzett a 2000/2001-es bajnoki idényben, majd a következő, azaz a most zajló sorozatban az alapszakasz első körét nem másutt, mint az élen zárta, megelőzve többek között a tavalyi bajnok Barcelonettát, a Catalunyát vagy a BVSC által a LEN-kupából kiejtett Real Madridot.

"Változnak az idők. A bajnokság elején az első négy hely egyike volt tervbe véve, ám olyan jól ment a csapatnak, hogy mostanság mindannyian a bajnoki címről beszélünk. Már nem szívesen adnánk alább. Nincs már uszodaproblémánk, elkészült az otthonunk, minden szuper. A riválisok szerencsére nem tudtak erősíteni, sőt, úgy vélem, gyengültek is valamelyest. Ha észnél vagyunk, felkapaszkodhatunk a csúcsra. Fontos, nagyon fontos év ez a klub történetében, csodálatos tett lenne a bajnokság megnyerése"-ecsetelte a balkezes klasszis, aki tevékeny részt vállal a Sabadell menetelésében. Jané válogatottjának kulcsfigurája, Ballart, valamint a remek formában lévő center, Valles után a harmadik legtöbb gólt lőtte csapatában, a tizenegy meccsen tizenhétszer járt túl a kapusok eszén. A gólpasszokat sajnos nem számolják, pedig...

A gárda egyetlen vereségét a Catalunya otthonában szenvedte el (nem Csabán múlt, csapata nyolc góljából hármat vállalt...), emellett 10-10-re végzett a vele azonos pontszámmal álló CN Barcelona otthonában. "Előny, hogy a visszavágón Pérezék jönnek majd hozzánk. A rájátszást figyelembe véve fontos lenne megtartani vezető pozíciónkat. Most keződik csak a harc"-említette a Ferencvárossal bajnok címig jutó pólós. Egy idős úr egyébként a minap rendesen megijesztette légiósunkat: "A csapattársammal autóztam, ő vezetett, jót beszélgettünk. Egy lámpánál nyugodtan álltunk, amikor puff, hátulról belénk hajtott egy bácsi. Még most is érzem a nyakam, ám én egy fokkal jobban jártam társamnál, aki pár napig kénytelen az otthon melegét élvezni."

Európa-bajnokunk -aki teljesen képben van a hazai történéseket illetően, szorgalmasan böngészi a világhálón a pólóhíreket -arról is beszámolt, hogy klubja megkapta a jövő heti kupasorzat rendezési jogát. Tekintettel arra, hogy arrafelé sebtiben lezavarják a nyolc legjobbal fémjelzett sorozatot, vaksorsolás, negyedöntő, elődöntő, majd az aranycsata, rengeteget érhet a hazai medence.

Kvalifikálta magát a kupára a másik magyar érdekeltségű együttes, a Mataro is -nem is akárhogy! Matajsz Márk csapata tartja a lépést a nagyokkal, éppúgy huszonegy pontja van, mint a címvédő Barcelonettának vagy a Madridnak. "Fantasztikusak, az ő szereplésük a legnagyobb meglepetés. Markó nagyon jó, kulcsszerepe van a Mataro remeklésében"-méltatta a régi játszótársat Kiss Csaba. És nem hazabeszélt. Matajsz a statisztikák szerint rengeteg kiállítást harcol ki, és nem mellesleg Florin mögött csapata második legeredményesebb játékosa. Az alacsony termető, de annál robbanékonyabb centert csak az idegesítheti, hogy három hete pihenésre kárhoztatik, egy szerencsétlen mozdulat után ugyanis beszakadt a dobhártyája. Hogy mennyire hiányzik a csapatból? Maradjunk annyiban, hogy az elmúlt hét végi fordulóban a társak nélküle csekély ellenállást (4-8 a Sabadell ellenében) tudtak kifejteni Kiss Csabáék otthonában...

Spanyol bajnokság
Az élcsoport: 1. CN Sabadell, CN Barcelona 28-28 pont, 3. Catalunya 27, 4. Barceloneta, CN Matero, Real Madrid 21-21

AZ, Nemzeti Sport 2002.02.07.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK