FONTOS


 

Férfi Bajnokok Ligája, Piros-csoport
Az álmok nem hazudnak

"Hosszú idő után először vízilabdáról álmodtam az éjjel. Nem tudom, hogy ez jót jelent, vagy rosszat" - jegyezte meg Tóth Imre úgy háromnegyed órával a Dinamo Moszkva elleni BL-mérkőzés előtt, a pólósok kisszobájában üldögélve. Nos, ha csak arra a két pazar gólra gondolunk, amit a második negyed vége előtt három másodperccel, majd amit a negyedik nyitányán szerzett, nyilvánvaló, Tóth esetében az álmok nem hazudtak.

Ugyanakkor ezt törvényszer?ségként megfogalmazni erős túlzás volna, tekintettel arra, hogy a 13-4-re megnyert meccs hőse, az öt gólt szerző Biros Péter "jobb híján" az álmatlanságra vezeti vissza szuperprodukcióját (az örökkön emlékezetes firenzei Eb-döntő óta nemzetközi meccsen először érte el ezt a "magasságot"). A "mitől ment épp most ennyire jól" kérdésre ugyanis olimpiai bajnokunk azt felelte: "talán azért, mert keveset aludtam." Eztán kifejtette, hogy eleinte saját magától nem tudott elszenderedni, később a felső szomszéd miatt, aki "elkezdett f?részelni". Azon ártatlan felvetésre, hogy miért vetemedik valaki szombatról vasárnapra virradó éjszaka ilyesmire, Biros némiképp indignálódva közölte, hogy a f?részelés nála "ama bizonyost" jelenti, ez pedig egy nyikorgó ággyal kiegészítve több mint elviselhetetlen. Immáron a meccsre térve úgy vélekedett, "néha előfordul az is, hogy minden bejön, persze, azt aligha hiszem, hogy Dubrovnikban is ilyen jól fogunk játszani, elsősorban azért, mert sokkal erősebb lesz az ellenfél."

Biros amúgy egy belőtt ziccert követően három, hasonlóan tutinak tetsző helyzetet rontott el, ez azonban nem szegte kedvét. "Ilyenkor mindig szólnak, hogy legyél nyugodt - nahát én nem is voltam ideges. Néha megesik, hogy elmegy a kedvem, de ezúttal szó sem volt erről." Edzője, Kovács István is emiatt méltatta játékosát a mednece parton álldogálva: "Petiben azt bírom, hogy fantasztikus sportember. Hiába nem jött be neki néhány megoldás, ugyanúgy ment tovább, és olyan réseket is eltalált később, ami egy végig remeklő játékostól is rendkívüli összpontosítást kíván."

Azt egyébként a tréner is kijelentette, képtelenségnek t?nik a moszkvaiak ellen futott forma állandósítása, ugyanis mostantól elképesztő mértékben bes?r?södik a program, a hétvégén dupla forduló következik, aztán a Vasas elleni szuperrangadó, majd a Magyar Kupa a BL-lel vegyítve - három héten át háromnaponta esedékes találkozókkal. Épp ezért fontos, hogy a Dinamo elleni siker szinte garancia a továbbjutásra: a BL-csoportban ugyanis mindössze arra van szükség a további négy körben, hogy a Honvéd megverje itthon a Becsejt, továbbá az oroszok ne szerezzenek pontot Dubrovnikban - ez esetben már egy Jug elleni kettős vereség és egy kilencesnél kisebb moszkvai zakó is belefér. Pontosabban, beleférne - merthogy a Kőér utcában úgy kalkulálnak, akár a csoport első helyét is elérhetik. Ha azt vesszük, ahogy vasárnap játszottak, továbbá azt, hogy Mile Smodlaka, a Jug abszolút kulcsembere éppen ma fekszik kés alá Münchenben (az az orvos műti a térdét, aki Stefan Effenbergét is), s így nem biztos, hogy játszik három hét múlva, akkor bízvást kijelenthetjük, csupán a realitások foglalkoztatják a magyar bajnokcsapat tagjait.

CSG, Nemzeti Sport 2002.02.05.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK